Több olyan szülő; apák, anyák fordulnak meg a rendelőben, akik valamiért elestek attól, hogy valaha is találkozzanak a gyerekeikkel. Hogy láthassák őket. Sokféle eset fordul elő (válás, külföldre távozás). És ott maradnak a gyerekük után tehetetlenül vágyakozó édesanyák, édesapák. A vágy a találkozás után sokszor már-már rettegéssé válik. A psziché nem bírja a terhet – mit mondjon az évek múlva felbukkanó gyereknek, ha megkérdezi: hol voltál eddig?
Egy tehetséges fiatalember igazi ipari kapitányként dolgozott a cégénél. Egy csinos hölgy kiválasztotta magának. A frigy hamarosan megköttetett, megszületett a kisfiuk. Nagy volt a boldogság. De milyen az élet…? Egy nap a férfi összecsuklott, eszméletét vesztette, leállt a légzése. Intenzív osztályra került – életmentő beavatkozások történtek. Kiderült, hogy volt egy öröklött szívfejlődési zavara. Rendszeres gyógyszerszedés mellett a mai napig karban lehetett volna tartani.
A férfi életben maradt. Azonban a tartós oxigénhiány miatt a teljes agykéregállomány sérült, gyakorlatilag agyhalott lett. Mindent újra kellett tanulnia: a járást, beszédet, írást, számolást, emlékezést, gondolkodást. Iszonyatos küzdelemmel a rehabilitációs osztályon eljutott odáig, hogy képes volt járni, és nagyon sajátosan artikulálni. De a viselkedést szabályozó homloklebeny, annak szociális, társas szabályozórendszerei nem indultak be. S a korábban gyerekre vágyó apa még a kisbaba sírását is képtelen volt elviselni. A házastársak hadakoztak, civódtak. Az apa-gyerek viszony tarthatatlanná vált. A helyzetet súlyosbította, hogy a feleség megnyitva a férje mobilját régi szerelmi szálakra bukkant. Elváltak.
A férfi visszakerült a kis faluba, ahol az édesanyja hihetetlen szeretettel, gondoskodással, nevelgetéssel foglalkozott harmincéves fiával.
