Nagyszerű előadás volt, amit az imént láttam, nyitogató, okos, egyszersmind megrendítő. Miért vált missziótokká, hogy a bántalmazásról, annak is főleg a rejtett formáiról egy ország előtt beszéljetek?
Dobray Sarolta: Régóta foglalkoztat a téma, ezért pár évvel ezelőtt írtam róla egy regényt Üvegfal címmel. Egy elsősorban érzelmileg bántalmazó házasság tíz évét követem benne végig a nő és a férfi szemszögéből egyaránt. Tudtam, hogy fontos a bántalmazásról beszélni, de arról nem is álmodtam, hogy a könyvnek ekkora, és pláne ilyen intenzív visszhangja lesz! Kiderült, hogy rengetegen érintettek. Szinte mindenki, így vagy úgy, többé vagy kevésbé. Még ma is sok visszajelzést, hosszú levelet kapok, amikben többek között arról mesélnek, túlnyomórészt nők – hiszen jó öreg társadalmi berendezkedésünknek köszönhetően a bántalmazás több formájának elsősorban ők válnak áldozatává –, hogy szinte szóról szóra ugyanazt élték meg, amit a regényben olvastak. Ugyanez történik az előadásaink után is… Megrendítő hallani ezekben a beszélgetésekben, olvasni a levelekben, milyen rengeteget jelent embereknek a tudat és a felismerés, hogy nincsenek egyedül, hogy mások is járnak hasonló cipőben. Hogy nem ők a hülyék. Mindig érdekelt, hogyan lehetne a közösség problémáit orvosolni, párbeszédet indítani róluk. Újságíróként eddig inkább csak írtam ezekről a témákról, ez az előadás-sorozat Gyurival nekem új és izgalmas terep. És csodálatos érzés, hogy úgy tűnik, sokat tudunk adni vele.
György: Talán azért is, mert az előadásunk nem csak párokról szól. Ez sokkal kiterjedtebb mintázat. Gondoljunk arra, hogy a munkahelyünkön, a családi, akár a baráti kapcsolatainkban, és állampolgárként is hányszor szenvedünk el bántalmazást. Csak nagyon nehéz felismerni és felkészülni rá. De ha ismerjük a dinamikáját, a jeleket, esélyünk nyílik rá, hogy változtassunk a hozzáállásunkon, vagy akár a közösségén. Az előadásunkban mi ugyan a rejtett kapcsolati bántalmazással foglalkozunk, de ezáltal felismerhetővé válnak a más viszonyainkban vagy éppen társadalmi szinten elszenvedett bántalmazások is. Kérdezted, miért lett ez a küldetésem. A legfontosabb motiváció esetemben talán az, hogy korábban a pszichiáterként összegyűlt tapasztalataim alapján írtam egy könyvet. A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról a címe, és szintén nagyon gazdag utóélete lett. Amikor Sacival találkoztunk, nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a közös tudással érdemes valamit kezdenünk. Rengeteget beszélgettünk, és innen már csak egy lépés volt, hogy megszülessen az előadás ötlete. Valójában érzékenyítő kurzust tartunk, amellyel elsősorban a mintázat felismerését szeretnénk megkönnyíteni. A bántalmazás dinamikáját próbáljuk modellezni, Saci többek között élményszerű regényrészleteivel teszi mindezt átélhetőbbé, én pedig szakemberként világítok rá a jelenségek hátterére. Így az előadás nem pusztán információátadás, hanem irodalmilag és pszichológiailag is megalapozott élménnyé válik. Szerintem nagyon jól működünk együtt.
Nem véletlen, hiszen a színpadon kívül is egy párt alkottok, ami sokat hozzáad a hallottakhoz.
Sarolta: Mi is így érezzük. Sokszor jelzik vissza az előadások végén, hogy milyen jól kiegészítjük egymást, olyasmiket mondanak például, hogy én képviselem a szenvedélyt, az érzelmeket, Gyuri pedig a nyugodt erőt. Ez nagyon jólesik. Mi tényleg őszintén szeretjük egymást, és csuda jó érzés, ha ezt másokra is átsugározhatjuk.
György: Miközben párként a színpadra kiállni nagy kockázatot rejt magában. Hiszen ha ott konfliktusba kerülünk egymással, mert, mondjuk, fáradtak vagyunk, akkor a nézőnek még egy plusz feldolgoznivalót adunk az önmagában is nehéz téma mellett. Ezért különösen vigyázunk arra, hogy ilyesmire ne kerüljön sor.
Másrészt ha azt látja a néző, hogy tisztelettel, szeretettel, humorral kezeljük a másikat, azzal talán valamiféle példával is szolgálunk arra, hogyan működik egy egyenrangú kapcsolat.
Egy egyenrangú párkapcsolatban is előfordulhat, hogy a felek bántják egymást?
Sarolta: Persze. Ezért is olyan bonyodalmas a dolog. Hiszen minden párkapcsolatban emberek vesznek részt, és tudjuk, milyenek vagyunk. Mindenkinek megvannak a rigolyái, a sérülései, a nyomogatható kis gombjai, időnként – tudatosan vagy tudattalanul – kicsit bántunk és visszabántunk. Aztán vagy tudjuk együtt folytatni, vagy nem, de ha nincs alá-fölé rendeltségi viszony, akkor ettől ez még nem lesz bántalmazó kapcsolat.