Kisebb vagy nagyobb szerepeket legalább öt Mundruczó Kornél-filmben játszott, 2021-ben Pálfi György Mindörökké című drámájának főszereplőjeként, tavaly pedig a már említett Till Attila-mozi második főszereplőjeként láthattuk. Pedig Tamás nem is színész, és amikor élete sorsfordító találkozásairól kérdezem, először nem a filmeseket sorolja, hanem dr. Kiss Rezsővel kezdi a sort: a bíróval, aki tizenhat éves korában két évre az Aszódi Javítóintézetbe küldte.
– Negatív irányból hozott változást az életembe, de ebből lett az, hogy most van miről beszélgetnünk – meséli.
Rögtön utána a feleségét említi, akivel tizenegy éve vannak együtt, és most már két fiukkal és két kutyájukkal élnek a Szentendrei-szigeten, valamint felesége két nagymamáját.
– A velük folytatott beszélgetések nagy hatással voltak rám, generációs különbségeket lehetett összefoglalni belőlük az én egyszerű fejemben – mondja. – Egyikük egy hajdúsági falucskában született, és ott is élte le az életét. Másikuk pedig csillaghegyi születésű, a pesti értelmiségi körből való, sokat megélt asszony. Nagyon más a mi fiatalságunk, mint amilyen az övék volt, de szülőként könnyebb így, hogy hallottam a történeteiket.
Tamás negyvenkét éves, azt mondja, régebben ritkábban, az elmúlt tíz évben azonban egyre gyakrabban igazán jó dolgok történtek vele. Ezek közé tartoznak a filmszerepei, illetve ahogy építőipari szakmunkásból, gyári dolgozóból út nyílt számára a színház, majd a film világába.
Bólogatásból főszerep
– Nem vagyok vallásos, de a színészetet Isten ajándékának tekintem – idézi fel, amikor a kezdetekről kérdezem. – Eszembe se jutott, mégis a közepén találtam magam. És úgy tudom, mindezt Jancsó Miklósnak köszönhetem. Ő javasolta Mundruczó Kornélnak, aki főiskolás vizsgafilmjéhez három rosszarcú, koszlott jellemű tinédzsert keresett, hogy menjen el Aszódra a javítóintézetbe. Tizenhét éves voltam, amikor egy nap megjelent az intézetben Kornél és producer társa, Petrányi Viki, és leküldtek beszélgetni velük. Nagyon furcsán éreztem magam, ők bejöttek oda szabad emberként, én pedig be voltam zárva. Idegenek voltak számomra, és csak kérdezgettek, én pedig azon gondolkodtam, kik ezek, és miért kell nekem velük beszélgetnem. Akartak valamit, én viszont nem akartam tőlük semmit, úgyhogy főleg csak bólogattam. A beszélgetés után azt mondtam Bandi bának, a nevelőnek, hogy engem többet ne hozzon ilyen helyzetbe. Aztán kiderült, hogy engem választottak főszereplőnek. Az Afta forgatása után maradtam az intézetben, majd a szabadulásom után majdnem egy évvel szintén az én főszereplésemmel elkezdtük forgatni a Szép napokat, a kisfilmből született nagyjátékfilmet.
Tomi közben szobafestőként kezdett el dolgozni. – A bátyám is ezzel foglalkozott, és én is ezt az iskolát végeztem el a javítóban. Egy Gulyás Zoltán nevű helyi vállalkozó vett a szárnyai alá. Semmit sem termeltem, híján voltam a szaktudásnak, és bár a fizikai teherbírásom megvolt, nem tudtam, hogyan kell dolgozni. Nem szakmai értelemben, hanem fogalmam sem volt, hogyan kell a testemmel úgy bánni, hogy kibírjak egy tízórás munkanapot. Itt tanultam meg a munkához való hozzáállást, itt tanultam meg dolgozni. Ha nincs ez a vállalkozó, akkor lehet, hogy a Szép napok sincsen, mert a szabadulás után nehéz időszak következett, biztos kipattant volna belőlem valami hülyeség, ami miatt előzetesben, majd újra a bíróságon kötöttem volna ki.
Korrigálható hibák
Tominak nem volt könnyű gyerekkora, nagy szegénységben éltek, nem jártak nyaralni, nem voltak családi programjaik, nem éltek társasági életet.
– Semmi jó nem történt velem – meséli. – Unalmas volt a kamaszkorom, és tényleg nagyon szerteágazó a nélkülözés. Aztán felfedeztem, hogy meg tudom oldani az ügyes-bajos dolgaimat, ez nekem sikerélményt jelentett. Nem volt jó sportcipőm, de amikor rájöttem, hogy tudok magamnak keríteni, szereztem is. Anyukám elől persze dugdosni kellett. Korán lettem felnőtt, és elkezdtem a kezembe venni a dolgokat. Megszereztem, amire vágytam, kielégítettem az igényeimet. Nem csináltam durva dolgokat, de azért volt kitől bocsánatot kérnem. Aztán egy nap kopogtak az ajtón, és a bíróságon kötöttem ki. A bíró azonban rám nézett, és úgy döntött, nem töri ketté az életem és küld Tökölre, a fiatalkorúak börtönébe. Úgy gondolom, onnan már nem lett volna visszaút. És Aszód jót tett nekem. Ha nem lett volna ez a vizsgafilm és mindaz, ami ebből jött, akkor is azt mondom, hogy lett volna belőlem valami. Csak akkor lehet, hogy kicsit több időt töltöttem volna olyan helyeken, ahol senki nem szeret lenni. Nekem ez volt a tanulópénz. Sokat kellett fizetnem, de szerencsére olyan hibák miatt, amiket ki lehetett javítani, amikből tanulni lehetett, és továbblépni. Biztosan alkati kérdés is, hogy nekem ez sikerült, de azt is hangsúlyoznom kell, hogy én nem voltam szeretethiányos gyerek. Gyakorló szülőként értettem meg igazán, ez mekkora különbség azokhoz képest, akiknek ez nem adatott meg. Nekem van édesanyám, egy fél- és egy édestestvérem, és akármilyen rossz körülmények között éltünk, akárhogy nélkülöztünk, akkor is megéltük az összetartozást, a szeretetet, a konfliktusokat és a feloldozást. Mindez jó alapot ad, és bár mi sosem jártunk sportversenyekre, és nem voltunk jó tanulók, de a család tartást adott. Édesanyám egyedül nevelt minket, három fiút egy kisvárosban. Az év legnagyobb részében munka nélkül próbált velünk boldogulni. A lehetőségeihez képest mindent jól csinált, nekünk volt hova hazamennünk.
Hatalmas értékek
Tomi a Szép napok forgatása után visszament Siklósra, majd később egy gyárba Zalaegerszegre. Ezután Boszniában dolgozott segédmunkásként gyárépítésen, majd Budapesten az építőiparban. Közben kapott egy díjat egy elsőfilmes francia filmfesztiválon, a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést. Ennek kapcsán készített vele interjút Szabó G. László. Akkoriban Jiří Menzel rendezett egy előadást a József Attila Színházban, emiatt az újságíró tolmácsként is dolgozott az intézményben. Látta, hogy Tomi nem érzi jól magát, és felajánlotta, hogy beszél az igazgatóval. Másnap felvették a színházba bútorosnak.