„Mintha aludnánk, amíg nem vagyunk szerelmesek”, írta Lev Tolsztoj.

Ő persze akkor még nem sejtette, hogy egyszer, a jövőben kötelező jelleggel ünnepeljük évente a szerelmet. A Valentin-nap olyan, mint egy hangos ébresztő. Nem vagy kapcsolatban? Nincs, aki virágot hozzon? Ébredj, keress valakit! De mi van, ha nincs kedve hozzá az embernek?

A negyven felettieknek nem sokat mond a Valentin-nap, hiszen fiatalkorukban nem ünnepelték. ­Persze, nehéz nem észrevenni, hogy a szerelmesek ünnepe van: ömlik ránk mindenhonnan, piros lufik, telt házas éttermek, megsokasodott eljegyzési hírek.

Bevallom, sokáig nem álltunk be a sorba családilag, aztán otthon is megjelentek a bögrécskék, a macik szívvel, a piros dobozos csokik. Ehhez persze kellett egy kamasz gyerek a családban.

Januárban-februárban többen keresnek párt, mint az év többi részében, mondta egy profi társkereső iroda vezetője. Nincs tudományos magyarázat, legfeljebb az, hogy az ünnepeket még lapítva együtt töltik a felek a halódó párkapcsolatban, utána gyors szakítás, és belevetik magukat a párkeresésbe.

Az idősebb kori válások száma magasabb, mint tíz éve, már neve is van a jelenségnek: „gray divorce”, azaz szürke válás. Ezzel együtt gyakrabban keresnek párt a középkorúak, hatvanasok, hetvenesek is hirdetnek. Nem lehetetlen feladat, vallják, akik újra belecsöppentek a randizás folyamatába, bár tény, hogy kitartónak kell lenni, és egy kis szerencse sem árt.

Más a szerelem ennyi idősen? Dehogy. Bölcsebbnek hisszük magunkat, óvatosabbak vagyunk, több az előítéletünk. De egy középkorú szív is éppen úgy dobban, kíván, félt, mint a huszonéves. Ébren akarunk lenni.

Az ötvenesek párkereséséről a 16. oldalan olvashatnak.

Fotó: Zsólyomi Norbert