– Te, Tati, tudod, kinek vannak a legjobb szülei a világon? – szegezte nekem a kérdést a minap Berni lányom.

– Tudom – feleltem magabiztosan, ugyanis nem ez volt az első eset, hogy ez a beszélgetés lezajlott közöttünk, és minden esetben a feleségem és jómagam voltunk a világ legjobb szülei. A téma általában olyankor merül fel, amikor Berni csokit kap, megnézünk együtt egy filmet, elmegyünk valamilyen jó helyre, vagy megígérem, hogy lehet kutyája.

– Természetesen – folytattam – neked vannak a legjobb szüleid.

– Tévedsz, Tati – mondta erre Berni.

Hm, kezd érdekes lenni a dolog.

– Hát akkor kinek?

– Johannának.

– Akkor nincs semmi baj, mert legjobb tudásom szerint a te szüleid és Johanna szülei ugyanazok: a mama meg én. Innentől pedig egy egyszerű szillogizmus az egész. Első premissza: Johanna szülei a világon a legjobbak. Második premissza: Johanna szülei Berni szülei is. Következtetés: Berni szülei a világon a legjobbak.

– De nem így van, Tati. Mert Johanna szülei tényleg a világon a legjobbak. De az én szüleim a világon csak a második legjobbak. És tudod, miért?

– Nem.

– Mert ti mindig Johannának adtok igazat.