Egy barátságos, újlipótvárosi vendéglőben találkozunk. Panka és kutyája, Lutri hátul foglal helyet. A tizenhárom éves, kistestű állat barátságosan méreget. Odakint hideg van, úgyhogy Lutri kék kutyaruhát visel. Panka is kékben van – de biztosít róla, hogy nem öltöztek össze, mindez csak véletlen.

Sokféle szeretet

– Lutri menhelyről került hozzám – meséli. – Amikor habilitációskutya-kiképzőnek tanultam, a képzés gyakorlati része a Rex kutyaotthonban zajlott. Lehetett saját kutyával dolgozni, de ha valakinek nem volt, akkor a menhelyiek közül választhatott. Lutri is ott lakott, és végül ő lett a társam. Amikor leguggoltunk hozzá a volt férjemmel, Lutri­ azonnal a vállamra mászott, akárha egy macska lenne. Az első fotónk is így készült: szinte a vállamon ül. Ez rögtön megfogott benne. Nem volt rossz állapotban, de az első velem töltött hónap után teljesen megváltozott a kinézete és a testtartása. A biztonság és a szeretet hatására láthatóan kivirult. Ugyanakkor nem bújós típus.

Panka azt képzelte, hogy akár az ágyába is beengedi, de Lutri független egyéniség, szeret egyedül aludni.

– Meg kellett tanulnom figyelni rá: tiszteletben tartani azt, neki mi jó, és mi nem. Olyasmi ez, mint a gyereknevelés – próbálod megérteni a másikat, elfogadni a határait,­ és megtalálni a módját, hogy ő is jól érezze magát. Lutri megtanított arra, hogy nem minden úgy alakul, ahogy előre elképzelem, és hogy a szeretetnek sokféle formája lehet.Nulla szigor

– Sokáig állatorvos akartam lenni, mert gyerekként azt hittem, főleg az a dolga, hogy állatokat simogat – mondja Panka. – Később rájöttem, hogy ez nem egészen így van. Amikor egy ideig állatorvosi rendelőben dolgoztam, megtapasztaltam, hogy ott az ember főleg beteg állatokkal találkozik. Ezzel szemben a mostani munkámban jókedvű, boldog kutyákkal foglalkozom, és nagyon sok örömteli pillanatot élek meg. Végül természetvédelmi mérnöknek tanultam, mert ott is lehetett volna olyan irányba továbbmenni, ami állatokkal kapcsolatos.

Panka az egyetemmel párhuzamosan végezte el a kutyakiképző-, majd később az állatorvosiasszisztens-képzést is. Végül befejezte az egyetemet, de tudta, hogy valószínűleg nem fog a diplomájával sok mindent kezdeni, mivel már ekkor elindította saját vállalkozását mint személyre szabott kutyakiképző. Ám a tréneri képzésen sem tetszett neki minden: ott például az volt az eljárás, hogy mindig legyen nyakörv a kutyán, és ha nem akar láb mellett jönni a gazdival, akkor meg kell rángatni. Panka pontosan tudta, ilyet nem fog tenni, és semmilyen szigorú szabályt nem fog követni.

– Az a képzési módszer, amely erőszakot alkalmaz, nem hatékony, sőt, veszélyes is lehet – mondja. – Agresszív kutyák esetében nagyon kockázatos az erőszak alkalmazása, mert még inkább felerősítheti a problémát. Én inkább az állat motivációjára és megértésére építő kiképzési módszerekben hiszek. Az évek alatt folyamatosan formálódott az eszköztáram, de mivel minden kutya más, minden eset egyedi, folyamatosan kreatívnak kell lenni. Ha valami működik, azt tovább alkalmazom és finomítom. Gyakran kell együtt gondolkodnunk a gazdával. Megosztom vele az összes ötletemet, és azt kérem, próbálja ki őket. A következő alkalommal pedig megbeszéljük, mi működött, mit tapasztalt. Ebben a folyamatban ketten vagyunk benne. Egyszer egy gazdi azt mondta: „Panka, veled olyan, mintha a kutyám Waldorf-iskolába járna.” A ­lényeg, hogy ráhangolódsz az állatra, figyeled, mire van szüksége, és a jutalmazásra építesz, nem pedig a büntetésre.

Játszmák nélkül

Kölyökkutyaképzés, baba-kutya felkészítő kismamáknak, tömegközlekedéshez, kocsihoz szoktatás, a szeparációs szorongás kezelése szerepel Panka repertoárjában az egyéni és különleges kérések mellett. De a specialitása az agresszió és a félelem problémaköre. A módszer lényege, hogy a kutya félelmét próbálja oldani, és megelőzni azt az állapotot, amelyben már agresszívvá válik. Felvetésemre, hogy azért egy emberrel könnyebb lehet, hiszen mi meg tudjuk fogalmazni, mi a bajunk, Panka rávilágít, hogy egy pszichológusnak nehezebb a dolga.

– Az ember önmagának is hazudhat: elfojthatja vagy torzíthatja a saját problémáit – mondja. – Az emberi lélek bonyolult, tele van önáltatással, hasítással, és rengeteg mélyen gyökerező, nehezen felfejthető érzelmi struktúrával. A kutya viszont egyszerűen működik. Ő nem hazudik, nem játszmázik, nem próbálja máshogy láttatni önmagát, mint amilyen valójában.

A kutyatartás sok ember számára egyfajta önismereti úttá válhat. Egy kedvenc megtanít a felelősségvállalásra, az empátiára és arra, hogyan hangolódjunk rá egy másik élőlény szükségleteire.

– De létezik egy másik nézőpont is: például a nagymamám folyton attól fél, hogy nem lesz gyerekem, mert van kutyám, és szerinte ez helyettesíti az anyaságot – mondja Panka. – Sok szülő is aggódik emiatt. Pedig mindig elmondom: általános tévhit, hogy a fiatalok kutyát tartanak gyerek helyett, pedig ez nem így működik. A kutya kiegészítheti az életünket, taníthat minket, és mély kötődést alakíthatunk ki vele, de nem tekinthetjük „pótléknak” valami más helyett. Sokszor azt látom, hogy a kutyatartás inkább meghozza a kedvet a gyerekvállaláshoz, mert az ember rájön, milyen jó érzés gondoskodni valakiről, közös programokat szervezni, felelősséget vállalni.