Kedves Dorka, a férjemmel közösen írjuk a levelet, mert mindkettőnket zavar a köztünk kialakult helyzet. A gyerekünk még meg sem született, amikor már eldöntöttük, hogy ha vitatkozni fog velünk, kiállunk a másik mellett. A lányunk azóta kamasz, mi pedig újabban nem értünk egyet olyan dolgokban, hogy első-e a lecke délután, vagy hogy sminkelheti-e magát. Amikor képtelenek vagyunk egységes frontot képezni, az mindkettőnknek rosszulesik. A kapcsolatunk kárára megy, hogy a gyerekünk lesz a másik szövetségese. Köszönjük előre is a gondolatait!
A levelet olvasva a gondolataimat megelőzte egy érzés: a csodálat – milyen nagy dolog, ha egy szülőpár együtt kér tanácsot a kapcsolati nehézségük miatt! Ez jelzi az egymás iránti elkötelezettségüket és azt, hogy a kialakult helyzetért közösen vállalják a felelősséget. Megoldandó feladattá formálni a családban adódó nehézséget már szövetségest kovácsol a két félből, így nem lepne meg, ha már a levél megírása tompított volna az ismétlődő összeütközéseken.
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond – tartja a mondás, amit a magam részéről igazabbnak vélek úgy, hogy különböző életkorú gyerekekkel különböző nehézségek járnak, és ezek minden szülőt különbözőképpen érintenek. Ebből adódóan gyermekeink fölnevelése során biztosan lesz olyan életkor vagy élethelyzet, amit az apa és az anya könnyebben visel, mint a korábbi kihívásokat, és olyan is, amit nehezebben. A levélből úgy tűnik, a nehézségekkel szemben sokáig működött a közös platform mint eszköz, viszont most ehhez a „kamaszcsavarhoz” másfajta „csavarhúzó” szükségeltetik.
Mikor épp vihar dúl, úgy tűnhet, hogy két megoldás lehetséges: egyikük alkalmazkodik a másikhoz, vagy marad a veszekedés. Az az egy biztos, hogy mindig több megoldás van, mint amennyit vészhelyzetekben látunk, hiszen a vész eleve beszűkült állapotot eredményez. Érdemes nem akut helyzetben keresni a megoldásokat, hanem akkor, amikor béke, melegség, pihent állapot adódik, hogy legyen energiánk kreatívan ránézni a helyzetre. Egy kamasz már elég érett ahhoz, hogy érdemes legyen akár hármasban is beszélgetni a témáról: Vajon milyen az ő nézőpontjából az, ha a szülei nem értenek egyet? Ő lát-e valamilyen konstruktív megoldást?
