Fiam síkirándulásra készült, lelkesen csomagolt, én a ruhásszekrény előtt guggoltam, és próbáltam segíteni neki, még két térdzoknit, meleg alsót, dupla kesztyűt, sapkát, zseblámpát pakoltunk be. A hátizsákba tette a félig elolvasott regényét, azzal, hogy majd a hegyekben befejezi. Elrakott egy üres füzetet is, kérdeztem, mit fog bele írni, még nem tudja, válaszolta. „Mi lenne, ha naplót írnál nekünk? És mi is neked! Leírjuk, hogy itthon mi történt, te meg azt, hogy mi van veletek.” Gondolkodott pár másodpercig, aztán azt válaszolta, oké, majd hozzátette, így nem maradunk le semmiről. 

Pár nappal később meghatódva integettem a gyerekeknek, aztán kigurult a busz az iskolaudvarról, a januári hidegben nagy sálakba burkolózott szülők szétszéledtek, mindenki ment a dolgára. Este megnyitottam egy üres Word-dokumentumot, felírtam címnek: Napló, és elkezdtem írni. „Ez az első napunk nélküled…” Mint egy jegyzőkönyvben, beszámoltam róla, hogy mit főztünk ebédre, hogy a húgai összevesztek, kibékültek, majd ismét összevesztek, hogy az ő ágyába feküdtem le délután sziesztázni. Szórakoztató volt esténként megírni a napunkat. Kíváncsi voltam, ő vajon ír-e. A sítáborban délelőtti, délutáni edzések, vacsora utáni esti program volt betervezve, megfordult a fejemben, hogy úgy elfárad, hogy nem lesz ereje és kedve sem írni. 

Egy héttel később ugyanabba az iskolai parkolóba érkeztek vissza, bele a szüleik nagy ölelésébe. „Na, milyen volt, mesélj el mindent, olyan kíváncsiak­ vagyunk!” – rohantam le már az autóban a fáradt gyereket. „Hoztam gumicukrot a lányoknak, és írtam naplót, abban minden benne van” – válaszolta. Kikerekedett szemmel figyeltem a fiam a visszapillantó tükörben. Elkezdett naplót írni. Otthon lelkesen mutatta a füzetét, a napokra lebontott bejegyzéseket és a rajzokat. „Ez volt a kilátás a szobából, ez itt az, amit az ágyamba fekve láttam, ilyen volt a síléc felülről, ezt néztem órákon át.” Figyeltem a nagyfiam, az arcát és a bejegyzéseit felváltva, és az járt a fejemben, hogy elkezdte ő is.

Az íróasztalom melletti könyvespolcon tartom az elmúlt évek naplóit. Egy év – egy kemény táblás, könyvszerű füzet. Minden évben más szín, tudom fejből, hogy a tavalyi volt a fekete, a 23-as a ciklámen, az előtte levő évek a kivizöld és a púderrózsaszín. Vastagok mind, teliragasztgattam őket fontos cetlikkel, képeslapokkal, újságból kivágott cikkekkel, a gyerekek rajzaival, „anya, mégis plüssfókát kérek a Jézuskától” post-itekkel.