Sade Bernadett már vár rám impozáns belvárosi üzlete előtt. Karcsúságával, kifinomult eleganciájával úgy illik a mögötte magasodó szecessziós palotához, mintha csak hozzá tervezték volna. Az épület Lechner Ödön alkotása 1910-ből, alsó szintjét a virágszalon magas, üvegezett kirakata foglalja el. Nadi felhívja a figyelmemet a különleges, hatalmas fejű pitypangokra a kirakatban. Tavaly szerezte be őket, majd elmeséli, ha beszálltunk a céges kisteherautóba. A nagybani virágpiacra indulunk…
– Az úgy volt, hogy egy amerikai filmhez óriás pitypangot rendeltek tőlünk – filmforgatásokon ugyanis szintén dolgozunk –, de mivel éppen tél volt, nem győztem utánajárni, hol szerezhetném be. Végül Hollandiából rendeltem meg, és az üzletnek is maradt belőle – meséli mosolyogva, és minden szavából árad a lelkesedés. – De előfordulnak elképesztőbb kalandok is, például amikor borostyánnal kellett befuttatnunk egy kastélyt néhány óra alatt, illetve amikor ritka és méregdrága papagájvirágért rohangáltam napokig, aztán megérkezett a film rendezője, és közölte: „Ez Kalifornia legközönségesebb virága, azonnal cserélje le őket vörös rózsákra!” És én lecseréltem. Talán azért dolgoznak velünk szívesen a filmesek, mert rugalmasak vagyunk, gyakorlatilag nem ismerünk lehetetlent, és beszélünk angolul.
Virágot csak szeretettel
Nadi, miután lediplomázott az egyetemen, Londonban élt szerelmével, onnan tértek haza 1999-ben – meséli. Már tudta, hogy az életét a virágok bűvöletében fogja leélni. Nadi édesanyja ugyanis akkoriban vásárolta ezt a virágszalont, és a lánya kitanulta mellette a vállalkozás csínját-bínját. Végtelenül élvezte, hogy a virágok közelében lehet, és ügyelt rá, hogy a lakásukban mindig legyen a vázákban vágott virág. Kamasz lányként mégsem hitte volna, hogy valaha virágüzletben fog dolgozni, csak akkor kezdett körvonalazódni a jövő, amikor egyszer megkérte az édesanyját, hadd segítsen neki.
– De nem ám az elegáns szalonba ültetett be anyukám! Kezdjem csak alulról, mondta, és egy temető melletti üzletünkbe hívott a halottak napi forgalom közepette. Képzelheted a budai kislányt, kezeslábasban, megdermedt ujjakkal! Rumos teát kortyolgattunk a munkatársaimmal, hogy kicsit felmelegedjünk. Ott tanultam meg, mi a munka. Csodáltam azokat az asszonyokat! A tüskékkel nem törődve, csupasz kézzel kötötték a csokrokat, és villámgyorsan szolgáltak ki. Szoktam látni ilyen asszonyokat a termelők között is a nagybani piacon. Mert a virágtermesztés kemény küzdelem. Folyamatosan harcolnak az éghajlati viszonyokkal, a kártevőkkel, az energiaválsággal, és nincs szabadnap, a virágot gondozni kell. A Valentin-nap és a nőnap különösen magasra teszi a lécet, mert ilyenkor itthon még nem nyílik virág, legfeljebb a nárcisz meg a tulipán. Meg persze a drága orchidea, ami télen virágzik, esetleg a liliom. De például rózsát csak Dél-Amerikából lehet beszerezni. Pont ezért jövünk most a piacra, és benézünk a mellette levő import-nagykereskedésbe is. Egy filmhez rendeltek tőlem csokrokat, azokhoz veszek tőlük rózsát. Ezért is jöttünk szerdán. Az importvirágokkal szerdán és szombaton érkeznek a kamionok, míg a magyar termelők inkább hétfőn és csütörtökön vannak kint a piacon. Én egyébként imádom a magyar virágokat, a Covid alatt kizárólag hazai termelőktől vásároltam.
Ecuadori álom
Megérkezünk a nagykereskedés elé. A Hollandiából érkező kamionokat éppen kipakolták, a raktárszerű épületben dobozokkal teli targoncák dudálnak rám. Folyton útban vagyok valakinek. Egy alkalmazott sebtében végigkalauzol a tarka virágszőnyegek között. Itt a rózsaszín, fehér színekben pompázó liziantusz, emitt az extra friss anemone, azaz szellőrózsa, ott az Olaszországból érkezett tátika, más néven oroszlánszáj, ezek pedig itt hanoi boglárkák. Valóságos tavaszi mező, azzal a különbséggel, hogy ezek itt vágott virágok. Végre elérkezünk az ecuadori rózsákhoz. Ez volt az én nőnapi rózsám! – ismerek rá. Bársonyos, vörös szirmokkal – igazi szerelmi vallomás. Az árát ne is nézzem, jelenleg éppen az egekben van, legyint Nadi, aki időközben bevásárolt. Sajnos az utóbbi évtizedben eltűntek a virágüzletéből azok a korábban gyakran beköszönő nénik, panaszolja, akik, ahogy megérkezett a nyugdíjuk, már jöttek is, hogy „kislányom, kössél nekem egy szép csokrot, hadd dobjam fel a lakást!”. Őszintén sajnálja… Ekkor tűnik fel mellettünk Nicol, a nagykereskedés vezetője.
– Szervusztok! Amit most láttok, az maga a logisztikai káosz. A kamionok alig egy órája futottak be Hollandiából, a sofőrök most a huszonnégy órás pihenőjüket töltik, mi ezalatt szortírozzuk és elosztjuk a rakományt. Cégünk Magyarország legnagyobb dísznövényimportőrének hivatalos partnere. Éppen bosszankodom, mert kék színű hortenziát kértem, erre lila érkezett. De így is el fog kelni, hiszen egyre nagyobb a kereslet a prémiumminőségű vágott virágokra Magyarországon, és erre nagyon büszkék vagyunk. A minőség nemcsak a megjelenésben mérhető, hanem tömegben is. Egy hipermarketben kapható olcsó tulipán a töredékét nyomja egy prémium holland termesztésűnek. Az elmúlt három évben az árak, amelyeket továbbra is az amszterdami virágtőzsde határoz meg, szinte megduplázódtak. Apropó, tulipán! Idén a hollandok negyven százalékkal kevesebb tulipánhagymát ültettek, mert a kertészetekben terjed a zöldségtermesztés, de szerencsére a lengyel termesztők egyre nagyobb szerepet vállalnak a régiós ellátásban. – Nicol egy pillanatra elgondolkodik. – A kilencvenes években még mindenütt kisüzemi virágtermesztők voltak, de mára a hollandok dominálják az európai piacot. Szinte csak a magyar termesztők tudtak versenyben maradni, köszönhetően a rugalmasságuknak és a kiváló minőségű hazai előállításnak. Meglátjátok, ha átmentek szemben a nagybanira.
