„A nemrégiben alakult Ifjúsági Könyvkiadó feladata, hogy haladó szellemű, irodalmi igényű könyvek kiadásával nevelje, tanítsa és szórakoztassa ifjúságunkat” ‒ adta hírül a Friss Újság 1950-ben, majd az állami vállalat kínálatából ajánlott néhány újdonságot is: az Ezerszínű kincs például „népszerű formában ismertette a szén felhasználásának módjait”, egy ifjúsági regény pedig az új magyar paraszt fiatalságot mutatta be.
Bár a sajtó a kiadót a propaganda felől közelítette meg, a vállalat szerkesztői jól tudták, valójában mire van szükségük a gyerekeknek. Már az első években olyan ikonikus könyvek jelentek meg, mint például a Kincskereső kisködmön, a Légy jó mindhalálig, a Hetvenhét magyar népmese, Gazdag Erzsi Meseboltja, A Pál utcai fiúk, a Tanár úr kérem, vagy akár a Don Quijote. Fazekas Anna 1952-től tizenegy évig vezette a kiadót, amely az első évtizedekben a New York-palotában működött.
Menedék művészeknek
Az általános iskolákban 1955-től bevezették a kötelező és ajánlott irodalom fogalmát, így a vállalat egyre több verses, mesés, játékos képeskönyvet adott ki. Ebben az évben jelent meg Szepes Mária Pöttyös Pannija, Weöres Sándor Bóbita című verseskötete, valamint Fekete Istvántól a Lutra.
A kiadó 1957-ben vette fel Móra Ferenc nevét. „Ezt a nevet akkor a kiadó már régen kiérdemelte. Ma jó ennek a névnek, hogy egy kiadó viseli. Mórát ugyanis az olvasói és az irodalomtörténet-írás mostanában meglehetősen magára hagyta, de a kiadó soha” – fogalmaz Janikovszky Éváról szóló könyvében Komáromi Gabriella, a neves gyerekirodalom-kutató.
A Móra menedékként is működött, ugyanis megélhetést nyújtott azoknak a szerzőknek, akiket a kor politikai viszonyai hallgatásra ítéltek. Olyanok jelentkezhettek gyermekversekkel, ifjúsági regényekkel, mint Szabó Magda, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes vagy Pilinszky János. Csukás István is azért írta meg az első meseregényét, az Egy szürke kiscsacsit 1967-ben, mert a kiadók közül a Móra becsülte meg a legjobban. Bő tíz évvel később főszerkesztőnek nevezték ki.
A fordításirodalom kortárs és klasszikus szerzőkkel gazdagodott. Az első évtizedek legemlékezetesebb kötetei közé tartoznak például a Népek meséi, az Ifjúsági kiskönyvtár sorozat, a Pöttyös könyvek, a Regék és mondák, a Csíkos könyvek, a Delfin könyvek, a Mókus könyvek, a Tesz-vesz város, az Ablak-Zsiráf, a Gőgös Gúnár Gedeon vagy a Mosó Masa mosodája.
Olvas a gyöngyhalász
Janikovszky Éva 1954 tavaszán lektorként került át a New York-palotába, az első munkanapjára szerény öltözékben érkezett. Fazekas Anna igazgató szeretettel fogadta, ám a beszélgetésük végén cinkos mosollyal megjegyezte: „Kedvesem, ide nyugodtan felveheted a jobb ruháidat is.” Fazekas Anna nem tudta, hogy az új kolléganőnek az volt a legjobb darabja.
Janikovszky Éva első kötete, az 1957-es Csip-Csup a víz körforgásáról szólt. Az első közös Janikovszky–Réber-képeskönyv, a Te is tudod? 1963-ban született. Onnantól az írónő szövegei elválaszthatatlanok voltak Réber László rajzaitól. Bár köteteik másfél évtizeden belül meghódították a világot, Janikovszky továbbra is lektorként, később főszerkesztőként töltötte mindennapjait. Szenvedett attól, hogy kevés ideje marad az írásra. „Gyerekkönyvet mindenki ír nálunk: járókelők, polgárok, óvónők, nagymamák. A lektor pedig olvas, akkora reménnyel, mint a gyöngyhalász, olvas, olvas, olvas, hátha igazgyöngyöt talál” – fakadt ki egy interjúban. A kiadóban a barátai Janikának becézték.
Janikovszky fedezte fel Lázár Ervint is, még a hatvanas évek közepén. Az akkor még ifjú pécsi újságíró elküldte a kiadónak meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánokat. „Sokáig nem válaszoltak – idézte fel Lázár. – Egyszer Pesten jártam, gondoltam, bemegyek a Mórába, és megkérdezem, olvasták-e. Úgy döntöttem, ha nem, akkor adják vissza a kéziratot. Janikovszky Éva közölte: »Nyugodtan menjen csak haza, meg fog jelenni!« Majd kaptam egy levelet, hogy ég az arcuk a szégyentől, de elvesztették a kéziratot. Természetesen volt másolatom.” Amikor a könyv megjelent, Lázár este maga mellé tette az ágyba, úgy aludt el.
A könyvipar viharai
A kultúrpolitika eleinte gálánsan támogatta az egyetlen gyermekkönyvkiadót, ám a hetvenes években a KISZ égisze alatt szerveződő új politikai erők a Móra élére saját emberüket ültették, aki megalomániás tervekkel kívánta megmenteni a magyar gyermekkönyvkiadást. Szédületes iramban emelkedtek a műszámok. „Az új igazgató regnálása az ötvenes évek légkörét hozta vissza a kiadóba – folytatja Komáromi Gabriella. – A lektoroknál bevezette az egymáshoz viszonyított teljesítményrendszert, amely szerint mindig voltak büntethető lemaradók és premizálható élmunkások.” Amikor a dolgozók elégedetlenkedni kezdtek, kisebb tisztogatásba fogott, és idő előtt nyugdíjba küldte Janikovszky Évát is. Az írót két év múlva az új igazgató hívta vissza. Janikovszky 1987-ben vonult végleg nyugdíjba, de a kiadónak továbbra is munkatársa, igazgatósági tagja maradt.
A rendszerváltás utáni években az állami források elapadtak, összeomlott a terjesztői rendszer, ráadásul több száz kisebb-nagyobb kiadó indult. A Móra 1993-ban részvénytársasággá alakult, majd a Váci útra költözött. Közben a raktárkészlet jelentős része megsemmisült. A száznál több munkatársból három évre rá csak hét maradt.
A kétezres években lendületes átalakulás vette kezdetét. Janikovszky Éva fia, Janikovszky János vezérigazgatóként irányítja a céget. Elsősorban az elveszett életművek és jogok visszaszerzésére fókuszált, de tervei között egy komoly kortárs irodalmi bázis kialakítása is szerepelt. Az üzletember úgy vélte, 2003-ban elhunyt édesanyjának tartozik azzal, hogy megmenti a kiadót. A célját bőven túlteljesítette: 2019-ben az Év gyerekkönyve díj mindhárom kategóriájában Móra-kiadvány lett a győztes.
