Édesanyám
Ő volt az, aki egy-egy mondatával mindig sikeresen helyretett. „Adj magadnak esélyt, különben hogy akarsz nyerni?” – sokszor szinte hályogkovácsként vágtam bele ebbe-abba, mert ez a kérdése csengett a fülemben. Például még iskolás sem voltam, amikor „szolfézsra” jelentkeztem. Nem tudtam, mi az, de tetszett a zene, a gyerekek, a ritmus, az együttlét. Édesanyám bátorítása örökre megmaradt bennem, törekszem az ismeretlen felé ma is. Egy másik mondása szintén tovább él bennem: „Mindig mindenből a legjobbat: a minőséget!” Ez egy kosár almára, de az emberekre is vonatkozhat, akikkel körülveszem magamat. Ha a minőséget választom, az húz, repít, erőt ad.
Szakma
Érettségi után egyetemre készültem. Fel is vettek, ám előfelvételis lettem, azaz előkészítőre kellett járnom, és kilenchavi munkaviszonyt produkálnom. De hol? Ahogy keresgéltem, a nagy Magyar Rádió parányi hirdetése is a kezembe került. Bemondókat kerestek. Mint később Pintér Sanyi bácsi – a bemondók doyenje – elmondta, négyezren jelentkeztünk. A lemorzsolódások után az „ötös ikrek”, vagyis Czeglédi Edit, Őcsi Zsóka, Thoma István, Ungváry Ildikó és jómagam jutottunk be.
Tanítóim
Erőss Anna kerül az élre, ő volt számomra a minta. Nemcsak szakmai tudását, hanem azt is nagyra értékelem, hogy mindig kiállt értem. Tizenkilenc évesen nem sokat tudtam az életről, különösen nem erről az egyedi világról. Ő finoman terelgetett, óvott, tartást adott. Az elsők között van a szívemben Wacha Imre is. Őt csak „lobogó köpenyként” emlegetem, mert mindig égett, száguldott, erejét, idejét soha nem kímélve, hogy minket a helyes magyar beszédre tanítson. Rá kell döbbennem, hogy az a sok név, amelyet még felsorakoztatnék, töredékében sem férne bele ebbe a kis vallomásba.
A rossz is lehet jó
Cserés Miklós doktor rádiórendező ritkán szólt, de ha igen, akkor annak súlya volt. Felkért, hogy készítsek egy tanulmányt a közvetlen emberi kommunikációról. Amikor elkészültem, hosszú hónapok munkáját tettem le az asztalára. Vártam a visszajelzést, ami nem érkezett meg tőle. Végül felkerestem. Kézbe vette a paksamétát, és egy laza csuklómozdulattal elengedte a szemeteskosár fölött. Akkor nagyon fájt, de ahogy később újraolvastam, rájöttem, hogy egy nagy leégéstől mentett meg. Ám az is ő volt, aki egy kijelentésével helyretett, amikor elbizonytalanodtam: „Zsuzsa! Maga nem egy kis üstökös, aki föltűnik, majd eltűnik. Maga még harminc év múlva is pályán lesz!” – mondta. Azóta a duplája telt el.
Pszichológia
Igaz, hogy pszichológusi végzettségem is van, de a mások és a magam segítéséről főként dr. Szinetár Ernőtől és dr. Daubner Bélától tanultam. Béla az előítéletek nélküli odafordulásra tanított, arra, hogy kérdezni kell, terelgetni, meghallgatni. Az illető úgyis kitermeli magából a számára legmegfelelőbb választ. A legnagyobb elismerést egy olyan lánytól kaptam, aki azt mondta: „Egy mondatoddal megváltoztattad az életemet!” A nagyon tágan értelmezhető mondatba bele tudta illeszteni a maga valóságát. Sosem felejtem azt sem, amikor Ernő bácsi egy nagy szerelmi bánatomban, csalódottságomban csak annyit mondott: „Ki ígérte meg magának, hogy mindig egészséges, szerencsés és boldog lesz? Na, ahhoz menjen reklamálni!”
Fotó: Fortepan / Rádió- És Televízióújság, További Képek Forrása: Kertész Zsuzsa
