Amerikai utazásom során többször felfigyeltem rá, hogy mennyi idős önkéntes vesz részt a mindennapi életben. Egy ócenáriumban, a rájasimogatónál vasalt nadrágos, fehér inges öregúr magyarázta a gyerekeknek, hogyan mossanak kezet, mielőtt a medencébe nyúlnak, és emellett rengeteg érdekességet mesélt az állatokról. A chicagói állatkertben szintén egy idősebb férfi önkéntesbe botlottunk, aki fáradhatatlanul és őszinte lelkesedéssel navigálta a családokat. A nyugati országokban megszokott dolog, hogy nyugdíjba vonulás után az idősek aktívak maradnak, és az otthoni olvasgatás, tévézés helyett/mellett önkéntes munkát vállalnak. Kíváncsi lettem, itthon vajon milyen lehetőségek nyílnak, és milyenek a tapasztalatok a szeniorönkéntességgel kapcsolatban.
Nincs felső korhatár
Scholtz-Hibay Alíz idegenforgalmi szakemberként dolgozott, a Malévtől ment nyugdíjba, és bár nagy családja ad neki feladatot bőven – ötvennégy éve él boldog házasságban férjével, három gyereke és nyolc unokája van –, egy idő után úgy érezte, másképp is szeretné hasznossá tenni magát. Néhány év egyéni önkénteskedés után, 2013-ban, hatvanhárom évesen megalapította a Tettre-kész Emberek Szenior Önkéntes Klubját, a Teszünköt. Tizenkét taggal kezdtek, ma több mint százhúszan vannak.
– Általában hatvan év felettiek csatlakoznak hozzánk Budapestről és környékéről. A legidősebb tagunk elmúlt kilencven, mindannyiunk közül ő az egyik legaktívabb. Egyesek olyan önkéntes feladatot választanak, amelyben át tudják adni a korábbi munkatapasztalataikat, viszont az is előfordul, hogy valaki a régi, titkos vágyait valósítja meg. Én például közgazdász vagyok, de önkéntesként a szociális jellegű tevékenységekben teljesedtem ki, nagyon szeretek emberekkel foglalkozni. A hospice területén segítettem be, kilenc évig jártam a Szent Margit Kórházba. Jó érzés volt, hogy kicsit könnyebbé tehettem az ott fekvő betegek egy-egy óráját, amíg beszélgettünk. Sok mindent megosztottak velem – meséli Alíz, aki a jövőben fogyatékkal élőknek szeretne segíteni.
Sok az olyan feladat, amely az időseknek igazán testhezálló. Az egyik a gyerekekkel való foglalkozás, amikor kvázi nagymamaszerepet töltenek be az önkéntesek. A Teszünkből többen is járnak gyermekotthonokba, de például a menekültek átmeneti otthonaiban is jól jönnek a pótnagyik, akik eljátszanak a kicsikkel, amíg a szülők dolgoznak. Sok olyan tevékenység van, amelyet az idősebb generáció készségszinten űz – kertészkedés, varrás –, a fiatalabbak viszont nem feltétlenül értenek hozzá. Tipikus felvevőhelyei a szenior segítőknek a színházak és a múzeumok – ez utóbbiakban tárlatvezetéseket is tarthatnak, így akár új ismeretekkel gazdagodnak.
– Sok önkéntesünk dolgozik az Idősek Információs Pontján, ahová bárki bemehet segítséget kérni például egy kérvény beadásához, vagy akár csak ahhoz, hogy kell bekapcsolni egy számítógépet. Az oda betérő idősek jobban szót értenek a kortársaikkal, örülnek, ha tőlük kapnak segítséget – teszi hozzá Alíz.
Érdekesség, hogy Magyarországon a szeniorönkénteskedés elsősorban a nők terepe – hasonlóan a segítő foglalkozásokhoz és a szociális munkához –, az idős férfi önkéntesek száma elenyésző. Hogy ennek mik az okai, az egy külön cikk témája lehetne.
A közösség megtartóereje
Az önkéntességnek rengeteg a pozitív hozadéka azon túl is, hogy jó érzés hasznosnak lenni. Az idősek ezáltal bekerülhetnek egy közösségbe, amely esetleg teljesen hiányzott az életükből, miután eljöttek a munkahelyükről, a gyerekek pedig kirepültek.
– Sok az egyedülálló hölgy a tagjaink között, többen csak Skype-on találkoznak külföldön élő gyerekeikkel, unokáikkal. Ezért fontos, hogy a tagok számíthassanak egymásra a feladatokon túl is. Ünnepekkor például rendszeresen összejárnak azok, akik társaságra vágynak, és sok programot, kirándulást is szervezünk. Ha valaki beteg, annak utánanyúlunk, és tartjuk a kapcsolatot azokkal is, akik egészségi állapotuk miatt már nem tudnak részt venni az önkéntes munkában – mondja Alíz. – Mindennek valóban kézzelfogható hatása van. Többen úgy érkeztek hozzánk, hogy rájuk már sehol nincs szükség, sehol nem fontosak. Viszont amikor elkezdtek velünk dolgozni, fantasztikus átalakuláson mentek keresztül, visszanyerték az önbecsülésüket, kinyíltak, aktívvá váltak.
A szeniorönkéntesség egy másik, fontos aspektusára hívja fel a figyelmet Holczer-Nagy Emese, a Heti Betevő Egyesület egyik alapítója, aki önkéntestársaival az ország öt pontján rászorulóknak – hajléktalanoknak, kis jövedelmű nyugdíjasoknak, mélyszegénységben élő családoknak – oszt ételt minden vasárnap. A tíz éve indult programban Emeséék egy idő után a vasárnapi meleg ebéd mellé gyümölcsöt és desszertet is szerettek volna adni, és az idősebb önkénteseket a süteménysütés hívószóval vonzották be. Erre lecsaptak a nagymamák, és elkezdték tálcaszámra hordani a finomságokat.
– Ez hallatlanul fontos abból a szempontból, hogy úgy érezzék, ők is számítanak. Az öregedéssel járó legnagyobb veszélyfaktor a feladatnélküliség és a feleslegessé válás érzése, valamint az elzárkózás, amikor az ember nem kapcsolódik a világhoz és a jelenhez. Az egyesületnél önkénteskedő idősek rengeteget profitálnak abból, hogy itt középkorúakkal és fiatalokkal vannak egy közösségben, hiszen így kapcsolatban maradnak a mindennapok történéseivel és a mai szóhasználattal. Az egyik átvételi pontunk a hetedik kerületi bulinegyed közepén van, a Kisüzem nevű kulthelyen, ide hordják az idős asszonyok a süteményeket. Látom a szemükben a büszkeséget, ahogy belépnek a Kisüzembe, mert, mondjuk, hallották az unokájuktól, hogy ez mennyire menő hely – magyarázza Emese.
Kinek mi fér bele
Nyugaton azért is lehet elterjedtebb a szeniorönkéntesség, mert optimálisabb szociális ellátórendszer működik, a nagyobb anyagi biztonságban élő időseknek nem kell pluszmunkát vállalniuk, hogy kiegészítsék a nyugdíjukat, így marad energiájuk és szabad kapacitásuk egyéb elfoglaltságokra. Itthon melyik nyugdíjas engedheti meg magának anyagilag, hogy önkénteskedjen? Alíz és Emese egyetértenek abban, hogy az emberek alapvetően nem azért segítenek, mert tehetősek, hanem mert szeretnének segíteni, indíttatást éreznek rá.
– Hogy süssön másoknak süteményt egy nyugdíjas, amikor drága a cukor, a tojás, a vaj? Minden drága. Ezt tényleg csak az teheti meg, aki ennek a költségét le tudja csípni a háztartási kasszából. Éppen ezért hangsúlyozzuk, hogy nem kell feltétlenül ételt hozni. Az is segítség, ha valaki csak eljön, és a helyszínen beszáll az ételadagolásba, vagy rakosgatja a gyümölcsöt a zacskókba. A lét szélén billegő nyugdíjasok anyagilag gyakran nincsenek túl messze azoktól, akiknek segítenek. De fontos a tudat, hogy ők még képesek adni, és például nekik van hova hazamenniük. Stabilizáló erő lehet a lelkükben, hogy tudnak segíteni a náluk eggyel rosszabb helyzetben lévőkön – mutat rá Emese.
Fontos hangsúlyozni az önkéntes munkával kapcsolatban, hogy ugyanúgy kötelezettségekkel jár, mint a fizetésért végzett munka. Attól még, hogy ingyen nyújtja az ember, ugyanúgy meg kell jelenni, be kell tartani az adott szabályrendszert, helyettesítést kell szervezni, ha valamiért mégsem tud elmenni az illető. Ez különösen a szociális jellegű tevékenységnél érzékeny téma, amikor egy gyerek, idős vagy beteg ember számít az önkéntes társaságára, segítségére. Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a téma, de még bizonytalan, hogy belevágjon-e, érdemes alacsony elkötelezettséggel járó tevékenységgel kezdeni, például egy egynapos rendezvényen való segédkezéssel. Ennek tapasztalatai alapján könnyebb eldönteni, hogy az ember alkalmas-e, bírja-e, van-e kedve hosszabb távú önkéntes munkába kezdeni, és ha igen, milyen területen.
Lassabb biológiai öregedés
„Függetlenül attól, hogy végül mi mellett kötelezi el magát valaki, az ideje és az erőfeszítései igenis sokat jelentenek. Nem számít a háttere és az iskolai végzettsége, hogy honnan jött, vagy min ment keresztül, biztos, hogy tud olyat adni, amire a közösségnek szüksége van” – véli Atalaya Sergi, az AmeriCorps egyik vezetője. Az ügynökség az Egyesült Államok kormányának égisze alatt szervez önkéntes munkákat.
Az AmeriCorps egy két éven át tartó felmérésben vizsgálta, hogyan hat az időskori önkénteskedés az érintettekre.
A résztvevők nyolcvannégy százaléka arról számolt be, hogy egészségi állapota stabil volt, vagy javult, miután két évig önkénteskedett. Eric Kim, a Brit Kolumbiai Egyetem pszichológus adjunktusa és munkatársai számos vizsgálatot folytattak idősebb felnőttek körében, amelyek során megállapították, hogy az „életcéltudat” – vagyis hogy konkrét, megvalósítandó célokkal rendelkezünk – összefügg a szívroham és az agyvérzés kockázatának csökkenésével, a kéz jobb markolóerejével és a tempósabb járási sebességgel. Egy másik, négy évig tartó követéses vizsgálatuk során azt találták, hogy az évente legalább százórányi önkéntes munkát végző időseknél csökken a halálozási kockázat. Azt is megállapították, hogy a gyakran önkénteskedő időseknél kisebb valószínűséggel alakul ki magas vérnyomás. Egy egészen friss, idén januárban publikált amerikai–ír tanulmány az önkéntességet a lassabb biológiai öregedéssel hozta összefüggésbe.
Aki időskorban is aktív marad, és dolgozik, vagy valamilyen feladatot lát el, azt éli meg, hogy kompetens, létre tud hozni dolgokat, és képes befolyásolni a sorsát. Márpedig akiben erős az énhatékonyság érzése, az bármilyen nehézséget, akár a betegséget és a stresszt is könnyebben kezeli, mivel tudja, hogy ő irányítja a saját életét. Ez többféle módon is megvalósítható, az önkéntesség csak egy a sok lehetőség közül. De talán a legfelemelőbb.
Fotó: Getty Images, Családi Archív
