A tizennyolcadik születésnapomra azt kértem a barátaimtól, hogy menjünk el valahova reggelizni (veszélyesen éltem már akkor is, igaz?). Az 1990-es évek végén közel nem volt annyira népszerű a brunch fogalma, mint ma, így nyilvános helyen szinte sehol nem lehetett villásreggelit fogyasztani. Már nem emlékszem, kinek az ötlete lehetett, de a New York kávéházban kötöttünk ki, ahol akkoriban még könnyedén asztalhoz juthattunk. A díszes terekben kicsit feszélyezetten éreztük magunkat, de remek emlékként él bennem azóta is ez a délelőtt. Mióta 2011-ben a Ucityguides.com útikalauz a világ legszebb kávéházának választotta a százharminc éves New York kávéházat, állandó szereplőjévé vált a Budapesttel foglalkozó nemzetközi utazási ajánlásoknak. Ennek – és még néhány trükknek – köszönhetően, amelyekről később lesz szó, a kávéház ma napi háromezer vendéget fogad, a bejárata előtt télen-nyáron, esőben és negyven fokban is hosszú sor kígyózik. A New York Café nemcsak túlélte a történelem viharait, hanem képes volt megújulni, hogy továbbra is a főváros egyik toplátványossága lehessen, maga mögé utasítva velencei, bécsi, prágai és párizsi versenytársait.
Reklámfogásnak indult
Az eklektikus stílusú, négyemeletes New York-palota kezdetben biztosítótársasági székházként és bérházként működött. A földszintjén található kávéház 1894. október 25-én nyílt meg, és hamar a főváros kulturális életének központjává vált. A csavart oszlopok, az aranyozott szobrok, a márvány nagyvonalú használata, a velencei csillárok, a mennyezeti freskók elkápráztatták az elegáns közönséget. A megrendelőnek, a New York Life Insurance Companynak semmi nem volt drága annak érdekében, hogy egy reprezentatív épületet hozzanak létre, és ezzel bizonyítsák az ügyfelek felé a gazdagságukat, egyszersmind a megbízhatóságukat. A Hauszmann Alajos tervei alapján emelt komplexum különleges belső kialakítása – a híres Mélyvíz terem, a kártyaszobák és a nők számára fenntartott Hölgyterem – a társasági élet minden igényét kielégítette. Az anekdota szerint Molnár Ferenc író a nyitás napján bedobta a New York kulcsait a Dunába, hogy soha ne tudjon bezárni a hely. Egyrészt a sztori kicsit sántít, mert Molnár mindössze tizenhat éves volt 1894-ben. Másrészt az álma százharminc évvel később mégis valóra vált, ugyanis idén márciustól heti négy napon át éjszaka is látogatható a kávéház.
Gyárigazgatók és bohémek törzshelye
A New York irodalmi kávéházzá 1900 után, a Harsányi testvérek vezetése alatt vált, nemcsak egyikük, Harsányi Adolf irodalomkedvelő hozzáállása, hanem a Fiume kávéházból átcsábított, főpincérré tett Reisz Gyula miatt is, aki már korábban híresen jó kapcsolatot ápolt fiatal írókkal, költőkkel, akik követték a New Yorkba. A Nyugat folyóirat szerkesztősége szinte az otthonának tekintette a kávéházat: az asztaloknál alkotott Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Kaffka Margit, Heltai Jenő és Karinthy Frigyes. Mivel a művészek többségének sosem volt elég pénze, ezért a számukra kialakított, kedvező árú, ám szűken mért fogások felkerültek az étlapra, így az „Írótál” vagy a „Kis irodalmi” is. Azaz egy kis sonka, kis szalámi és kis sajt. Nagy embereknek, akik
képesek voltak hajnalig ülni egy fekete fölött, dohányfüstbe burkolódzva. Bármikor kérhettek az íráshoz ingyen tollat, tintát és „kutyanyelvet” (hosszúkás írólapot), ezt azonban a későbbiekben megszüntették – Krúdy elbeszélése alapján azért, mert „Karinthy leöntötte tintával a szürke kanapét”.
Kártyán nyerte a kávéházra valót
Az első világháború alatt szomorúvá vált az élet a kávéházakban is: a legendásan finom falatok helyét cikóriakávé és korpakenyér vette át, bevezették a jegyrendszert, így a kenyeres lány is ollóval járkált az asztalok között. Az egyenruhás szabadnapos vendégek nem verseltek, hanem harctéri híreket elemeztek. A hangulat kifakult, és éppen olyan keserű lett, mint a kávé. A mondás, miszerint „színház után találkozunk a New Yorkban”, már így szólt: „a háború után találkozunk a New Yorkban”. A régi édes életet az 1920-as években Tarján Vilmos egykori bűnügyi újságíró hozta vissza, mint új társtulajdonos, aki egy kártyanyereményből tehetett szert a kávéházra. Az ő idejében a Mélyvízben dőzsölhetett, akinek tellett rá, grófok és bárók falták a ráksalátát. És hogy miért reggelizett egyszer egy fóka a kávéházban? Mert Tarjánnak remek érzéke volt a figyelemfelkeltéshez. A New York mellett ő bérelte a Royal Orfeumot is, és ügyes reklámfogásként a kávéházban reggeliztette meg az egyik fellépő fókaidomárt, természetesen az állattal együtt. Ekkoriban Thomas Mann, Josephine Baker és Felix Salten (a Bambi szerzője) is járt a kávézóban, akadt olyan szilveszter éjjel, amikor háromezer adag korhelylevest szolgáltak fel.
Kongott az ürességtől
A harmincas évek közepére a körút fénye halványulni kezdett, és az éjszakai élet központja a belváros, az Andrássy út lett, ahol már mozik és kabarék hívogatták a vendégeket. Az úri közönség igényeit tömegével lesték a drága, pajzán mulatók, míg a kisebb pénzűek kedvükre válogathattak az olcsóbb sörözők között. A New York gyönyörű termei zene helyett az ürességtől kongtak, a kávéházat végül be is zárták,
és a második világháború során az üldözöttektől elkobzott értéktárgyakat, főleg bútorokat raktároztak itt. A főváros ostroma után szinte csak a falak maradtak meg a palotából. Az impozáns helyiségeket krumpliárusok vették birtokba, mellettük lóhúst mértek, majd 1947-ben a Diadal Sportszerkereskedelmi Vállalat üzlete nyitott meg, és egy IBUSZ utazási iroda működött benne. Az ötvenes évek közepén Hungária kávéház néven éledt újra hamvaiból, és a közönség ismét megtalálta magának. Az egykori törzsvendégek, a művészek visszatértek, illetve az idegenvezetők szorgalmasan terelték ide a külföldi vendégeket.
Küldjön képeslapot!
A rendszerváltás után több verzió is felmerült az akkor már eléggé megviselt épület újradefiniálására. Szó volt róla, hogy a Nemzeti Színház kaphatna itt helyet, vagy művészeti központtá és kiállítótérré alakítanák, végül 2006-ra ötcsillagos luxusszálloda lett. Ettől önmagában a teljes műemléki rekonstrukción átesett épület csodás kávéháza egy ideig nem indult be, néhány erős ötlet kellett ahhoz, hogy elérjék a mai óriási népszerűséget. Irodalmi esteket rendeztek, hogy becsábítsák a magyar vendégeket, valamint bárzongorista-versenyeket szerveztek, és a kávéház jelenleg arról is híres, hogy itt minden órában – az egész napos élő zongoraszó mellett – romazenei koncert csendül fel, amit nagyon kedvelnek a sütiző, kávézó külföldiek. Elérték azt is, hogy legyen egy buszmegálló az épület bejáratánál, ahol a városnéző turistabuszok mind megállnak, és a rajtuk utazók húsz nyelven hallgathatják meg a palota történetét. Mindemellett kitalálták, hogy bár a képeslap műfaja a kihalás felé tart, aki ide betér, kap egy régimódi, cikcakkos szélű, réznyomatos, a századfordulót idéző képeslapot. Ezt megírhatja, megcímezheti, a kávéház munkatársai pedig feladják a világ bármely pontjára. Eleinte százat, később ezret vittek a postára, majd már úgy érkeztek a vendégek, hogy „kaptak innen lapot, írhatnának-e ők is a barátaiknak”.
FOTÓ: NEW YORK FOTÓ / THALER TAMÁS, FORTEPAN / BOJÁR SÁNDOR, WIKIPÉDIA
