Április 17-én régi nagy álma válik valóra azzal, hogy bemutatják a mozikban a Csongor és Tünde animációs filmváltozatát, mely férje, Dargay Attila terveinek felhasználásával készült.
Ez először Attila álma volt, aztán lett az enyém. Vörösmarty Mihály drámai költeménye fantasztikusan gyönyörű anyag. A férjemmel nagyon sokat beszélgettünk róla. Eleinte kicsit féltem, mert úgy gondoltam, ezt egyszerűen nem lehet megcsinálni, mert annyira hosszú, és a mai fül számára kissé nehézkes, bonyolult a nyelvezete, egy gyerek képtelen lesz végigülni. Megnéztük színházban is jó néhányszor, és láttam, hogy a színészek mindig kínlódnak, hadarják a szöveget, hogy a három órába beleférjenek. Nem is biztos, hogy Vörösmarty ezt előadásra szánta. Szóval azt gondoltam, ezt nem lehet megfilmesíteni, de Attila azt mondta, megpróbálja átdolgozni.
Átírni Vörösmartyt, ahhoz kell ám bátorság!
Ó, Attila ebben nagyon ügyes volt. Csodálatos képes forgatókönyvet készített, amely kicsit talán még mindig túl hosszú és nehézkes volt. A hetvenes évektől kezdve háromszor próbálta meg beadni, mind a háromszor elutasították, de nem adta fel.
Mi fogta meg annyira ebben a darabban?
A karakterek. Úgy olvasta a művet, hogy egyből rajzokat is készített a figurákhoz, három füzetet telerajzolt. Mirigy karaktere, az ördögfiak, Ilma, Tünde mind fantasztikusra sikeredtek. Problémája egyedül Csongor figurájával volt, a natúr karakterekkel mindig meg kellett küzdenie. Végül az is meglett, a minisztériumban azonban nemet mondtak rá.
És Dargay Attila 2009-ben úgy halt meg, hogy ez az álma nem valósult meg.
Ám én telesírtam vele a filmes szakmát, hogy mennyire jó lenne megcsinálni, és aki sokat nyavalyog, arra azért egyszer csak odafigyelnek. Így történt, hogy Temple Réka producer meghallgatott, és azt mondta, jól van, próbáljuk meg, lehet-e ebből filmet csinálni. És lehetett. A film Attila figuráinak és képes forgatókönyvének felhasználásával készült, utóbbit átdolgozták, hogy a kor igényeinek megfelelő legyen.
Részt vett az alkotói folyamatban?
Amikor az egyes részek elkészültek, mindig leültünk átbeszélni. A legtöbb dologban egyetértettünk, és ami elkészült, azt örömmel és büszkén vállalom a férjem nevében.
Nagyon sok produkcióban dolgoztak együtt, Attila rendezőként, ön pedig operatőrként. Mindenben egyetértettek?
Voltak köztünk szakmai viták, de mindig odafigyelt arra, amit mondtam.
Milyen volt Dargay Attila munkamódszere?
Volt figura, amit egymás után több százszor rajzolt le, míg úgy nem érezte, végre sikerült. Hegyekben állt körülötte a papír. Nem szeretett statikus dolgokat ábrázolni, a figuráit mindig valamilyen mozdulat közben rajzolta le, mindegyik él, mozog, gesztikulál. Folyamatosan dolgozott, és ezzel azért néha az idegeimre ment. Zánkán a hegyoldalban vettünk egy telket, állt rajta egy présház, a padlásterében kialakítottunk egy szobát. Ott dolgozott, miközben én a kertben füvet nyírtam. Óránként lejött a padlásról, hogy kicsit pihenjen, közben meg engem kritizált, hogy milyen keveset haladtam a fűnyíróval. Valójában élveztem a fűnyírást, mert nekem inkább műszaki irányultságú az érdeklődési köröm. Úgy alakult, hogy én pont azokat a dolgokat csináltam szívesen, amiket ő nem, és fordítva. Soha nem zavartuk, jól kiegészítettük egymást.
A hosszú, boldog házasság titka. Árulja már el, az ilyen frigyek hogyan köttetnek?
Úgy, hogy van nekem egy nagyon aranyos nővérem, és neki volt egy nagyon aranyos férje, aki a szinkronstúdióban dolgozott, onnan ismerte Attilát. Egyszer a nővéremék megkérdezték tőle, nincs-e kedve elmenni velük kicsit szórakozni. Azt mondta, lenne, csak nincs-e nekik valami nőismerősük, akit el tudnának hívni, hogy legyen neki is partnere. És akkor a nővéremnek eszébe jutottam én. És ebből az első vakrandiból aztán ötvenkét és fél évnyi boldog házasság lett.
Gratulálok! Hány éves volt ön, amikor megismerkedtek?
Húsz. Attila közvetlensége és könnyed stílusa azonnal megtetszett. Eleinte a zene tartott minket össze, ő csellózott, én meg zongoráztam.
És hogyan lett önből operatőr?
A férjemnek köszönhetően. Ő vitt be először a Pannónia Filmstúdióba, hogy megnézzük a Hófehérke és a hét törpe című Disney-rajzfilmet, ami akkor jött be Magyarországra, így akart nekem kedveskedni. Aztán megkérdezte tőlem, miért nem állok be hozzájuk rajzolónak. Mondtam, azért, mert nem tudok rajzolni, a műszaki dolgok jobban érdekelnek. Akkor álljak a kamera mögé!
A legtöbb Dargay-filmnek ön volt az operatőre.
A Pannónia Filmstúdióban mindössze hárman voltunk operatőrök, úgyhogy éjjel-nappal dolgoztunk, de igyekeztem mindig úgy intézni a munkát, hogy Attila filmjeihez én kerüljek. Nagyon szerettem vele dolgozni, komoly problémánk talán ha egyszer adódott.
És az mi volt, ha meg szabad kérdeznem?
Egyszer elfelejtettem becsukni a stúdió ablakát. Aznap este olyan vihar kerekedett, hogy a felső bukóablakokon keresztül beesett az eső a műteremben a polcra helyezett, gyönyörűen megrajzolt hátterekre, N. Csathó Gizella álomszép alkotásaira. Eléggé eláztak. Izgultam, de Attilának nagyon tetszett, hogy ilyen elmosódott, lágy lett a jelenet, innentől kezdve így kérte a képeket.
Ez melyik film volt?
A Vuk.
Hiszen az generációk kedvence lett!
Egyszer az Adriára mentünk nyaralni, és Nepp Jóska rendező kérdezte Attilától, hogy mit visz magával olvasni. Azt hiszem, Jókai volt nála. „Ne azt vidd – mondta Jóska –, hanem ezt!” – és odaadta neki a Vukot. Így került Attila látóterébe.
Melyik film volt a férje kedvence?
Mindet nagyon szerette, de még a bemutatókon is talált hibát, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Talán az egész estés filmek álltak a legközelebb a szívéhez, a Vuk mellett a Lúdas Matyi, a Szaffi, Az erdő kapitánya. A Szaffi Jókai A cigánybáró című kisregénye alapján készült, annak állít emléket, hogy a férjem apja, Dargay Bertalan az első világháború után hadifogságba esett, és elvitték Oroszország belsejébe fogolytáborba. Többször megkísérelt megszökni, de mindig visszavitték, mígnem egyszer sikerült neki. Addig menekült, amíg a fáradtságtól bele nem ájult az útszéli árokba. Ott meg is halt volna, ha arra nem visz az útja egy cigánykaravánnak, történetesen magyar cigányokkal, és ki nem szedik onnan. Magukkal vitték, etették, itatták, felerősítették, majd azt mondták, hogy mennek haza, csak előbb tesznek egy kört Kínában. Bertalan ezt nem akarta megvárni, és elbúcsúzott tőlük. Hazatért, megnősült, és így történt, hogy Attila egyáltalán megszülethetett.
Fel-felbukkan az antikváriumokban egy-egy Dargay Attila-rajz?
Biztosan. Attila mindig nagyon nagylelkű volt, ha valaki kért tőle egy rajzot, csak rábólintott, hogy vigye. Csinált egyszer olyat is, hogy egy ruháskosárba összegyűjtötte a szanaszét heverő rajzait, és vitte le a kukába. Én meg hagytam. Most már nagyon bánom. Aztán amikor dicstelen végnapjait élte az egykor méltán világhírű Pannónia Filmstúdió, emlékszem, egyszer behívtak valamiért – már nem tudom, miért –, és az emeleti részen egy hatalmas papírkupac fogadott minket. Lehetett benne turkálni: hátterek, rajzok, mindenféle dolog hevert ott összevissza. Akinek volt esze, vitt belőle haza.
A Csongor és Tünde értéke, hogy kézi rajzolással készült, a világban azonban egyre nagyobb trend a tisztán számítógépes animáció.
Nincs ebben semmi rossz, erre tart a világ. A kézi rajzolásban azonban mindig benne van az esetlegesség, a változékonyság, és ettől válik élővé. Örülök, hogy ez a film kézi rajzolással készült, és bízom benne, hogy a gyerekek is örömüket lelik majd benne. Az emberi mozgásnak van egy különleges, élő rezdülése, egy hangulata, jelen van benne a lélek – ez valami megfoghatatlan plusz, a dolgok lényegét érinti, valahogyan benne van maga az élet.
Portréfotó: Kavin Kristóf
