Társaival éppen ezért családi napközit nyitott, amelyben megpróbálnak egy gyökeresen új oktatási módszert felépíteni, s erre alapozva a közeljövőben iskolát indítani.

Bemutatkozás után rögtön azzal kezdte, hogy megkérdezte, hová jártam iskolába. Ezt a szokást azóta vette fel, amióta eldöntötte, iskolát alapít?

Nem is az az érdekes, ki hová járt, inkább a sztorik érdekelnek. Mindenkinek megvan a maga története.

Mindig is érdekelte mások iskolai története, egy állásinterjún is ez az első kérdése?

Nem, ott azzal kezdem: „Hogy van?” Az iskola miatt kérdezek most rá, mert tanulom ezt a piacot. Egyrészt piackutatásként, másrészt a történetek nagyon sokatmondóak. Az előző újságírólánynak például, akivel találkoztam, addig mondogatták a tanárai, sosem lesz jó matekból, hogy ez teljesen beépült a gondolkodásába, és így lett belőle újságíró. Sok olyan lányt ismerek, akiben egy életre megmarad a matek mumusként, az iskola hibájából. Sőt, nagyon sok ilyen embert ismerek, nemtől függetlenül. Kicsit lemondóan, de büszkén arról nyilatkoznak, hogy hülyék a matekhoz. Ráadásul olyan helyzetekben képesek az emberek ezt mondani, amikor mondjuk két számot kell kivonni egymásból. Megkérdezik valakitől, hányban született, és most hány éves, mire azt mondja, sosem volt jó matekból. Miközben Magyarország büszke rá, milyen jó a matekoktatása, és ez így is van. Rengeteg a matektehetségünk, itt nagyon sok a jó matekos.

Akkor miért gondolja, hogy az iskola hibája lenne, ha sokan nem szeretik ezt a tantárgyat?

Mert az iskolarendszerünk nagyon hamar beskatulyázza az embereket valahová. Hogy én reál vagyok, te meg humán vagy. Én nem jó matekos vagyok, te meg az vagy. Én jól tanulok, te nem jól tanulsz. Ezek a kategóriák nagyon hosszú ideig képesek meghatározni valaki énképét, és van, aki az egyetemen képes csak felülírni az általános iskolájában beleírt agyi programozását, van, aki csak utána, és olyan is akad, aki soha. Ha pedig egy kilencévesről eldöntjük, ő nem jó matekból, onnantól kezdve csak idegesítjük vele. Hogy ő állandóan lemarad, mert a jobbak jobbak nála, viszont ugyanaz az elvárás mindenkivel szemben, mert ez a közoktatás lényege. Nagyon kevesen vannak a jó matekosok, a többséget pedig csak idegesítik. Ami engem azért bánt, mert a matek jó dolog.

És nem gondolja, hogy jó, ha szembesül vele valaki, hogy hol a helye a világban, hogy mik az erősségei és a gyengéi?

Hosszú Katinka tíz perc alatt sokkal többet tud úszni, mint én valaha. Ettől még az úszás baromi jó dolog, és mindenki ússzon annyit, amennyit csak tud, mert mindenki tud jobban úszni annál, ahogyan most úszik, ha akar. Az, hogy Hosszú Katinka menynyivel jobb nálam, semmit nem mond el arról, hogy úszni miért jó. Az iskolának nem az a dolga, hogy megmutassa, hol a helyem a világban. Az iskolának kéne lennie magának a világnak, és meg kéne tanítania mindenkinek, hogy a saját boldogságáért és sikeréért mit és hogyan tud tenni.

…

Az interjú természetesen még nem ért véget – olvassátok  el a Nők Lapja Gyerek különszámában, mely elérhető a magazinstandokon!

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Fotó: Pályi Zsófia