Hát ez az, ezt mondom egyfolytában, egy gyerekbe hétéves koráig olyan mennyiségű életörömöt, nevetést, jókedvet kell belegyömöszölni, hogy kitartson hetven-nyolcvan éves koráig. Ez nem boszorkányság, hiszen a gyerek ősemberi mohósággal veszi birtokba a világot. Issza, habzsolja. És azt habzsolja, amit eléje adunk. Ezért akkora a felelősségünk. Einsteintől olvastam egy mondatot, nem is olyan régen: Ha azt akarod, hogy intelligens gyereked legyen, olvass neki mesét. Ha még intelligensebb gyereket akarsz, olvass neki még több mesét.

– Álnaiv kérdésem: mit tud a mese?

– Mindent. A későbbi irodalom, az összes műfajával együtt, a meséből származik. Ősi és örök, a szájbeliség korába nyúlik vissza, amikor körbeülték a mesélőt, a fantáziával, előadókészséggel, memóriával, nagy képzeletvilággal megáldott embert. Szájtátva hallgatták. Ahogy az én gyerekkoromban is szájtátva hallgattuk a kovácsműhely előtt összeverődött felnőttek gyűrűjében azt, aki éppen mesélt valami történetet. A mesékben minden benne van: élet és halál, vereség és győzelem, szerelem, túlvilág, csodák, csodatévő lények. Még száz-kétszáz évvel ezelőtt is csak felnőtteknek szóltak a mesék, a gyerekmesék jóval később születtek. Andersennek hála, ő emelte szépirodalmi rangra a gyermekeknek szóló meséket. Ha ide befér, szúrjuk be, hogy büszke vagyok arra, hogy egy napon, április másodikán születtem a nagy dán meseíróval.

– Kedves egybeesés…

– Nekem az.

– Az Andersen-meséket nagyon szerették a gyerekeim, de egy későbbi életkorban olvastuk.

– Életkortól függően más és más történetek kötik le a gyerekeket. Erre fontos odafigyelni, mert a kisgyerekeknek szóló mesék úgy négyéves kortól hatéves korig hatnak, a lelkük ezeket a meséket tudja befogadni. A hatévesek, azaz a kisiskolások már realistább mesékre éhesek, aztán a kiskamaszoknak az indiános könyvek, a bakfislányoknak a szerelmes lányregények nyitják meg a szívüket. Ha ezek az élmények idejekorán elmaradnak, többé nem pótolhatók. Annak idején a Mórában dolgoztam, ott minden könyvre ráírtuk, hány éveseknek ajánljuk. Nem mindegy. Mert ez a lényeg: amit gyerekkorban befogad a lelkük, jó meséket, nekik való bábszínházat, érdemes zenét, gazdag képzeletű rajzfilmet, mesefilmet, abból gazdagodnak. De ha nem kapja meg a gyerek a neki megfelelő nívós irodalmat, értékes muzsikát, ha mondjuk rémes, piff-puff rajzfilmeken nő fel, akkor üres marad a lelke, s ennek következményei lesznek. Szoktam mondani, a gyerek órája gyorsabban ketyeg, szinte vágtat vele az idő, mindennap valami újat hoz, mozgásban, beszédben, utánzásban, a világ megismerésében – vele kell haladnunk. A mesékkel is.

– Nagyon sok silány gyerekműsor, amerikai nyafogós kamaszfilm, durva rajzfilm, rémesen fordított versezet kerül a gyerekek elé. Holott a magyar, gyerekeknek szóló meseirodalom, versek, báb- és rajzfilmkincs verhetetlen…

– És az ifjúsági filmek, amelyek ma nem készülnek! Miért nem? Én a kultúrának juttatott pénzből jelentős részt adnék a gyerekeknek szánt művészeti műfajokra.

…

Az interjú folytatásában szó esik többek között a minőségi gyermekműsorokról, illetve azok hiányáról is – keressétek a folytatást a Nők Lapja Gyerek különszámában!

Szöveg: Schäffer Erzsébet

Fotó: Emmer László/Képmás magazin