– Novemberben jelent meg a kötet, amelyben – 80 év életeseményeivel átszőve – egy felemelő szellemi úton vezeted végig az olvasót. Az írás vége 1994. december 25-ével, karácsonnyal zárul. Ez az ünnep miért volt számodra más, mint a többi?
– Életem legszebb és legmagasztosabb estéje volt. Szellemcsaládunk feje szólalt meg, és kért arra, hogy írjam le mindazt, ami történik, mert nemcsak azoknak üzen, akik akkor körülülték az asztalt, hanem az eljövendő korok nemzedékeinek is. Amikor valaki elolvassa az Aranyfonált, részesévé válik ennek a csodálatos karácsonyi ünnepnek. Úgy fogja érezni, hogy ott ül közöttünk, és neki is szól mindaz, amit mi hallhattunk. Fontos, hogy ennek a bölcs tanításnak az utolsó gondolata a derű és a mosoly. Ennyit árulok el, a többit az olvasóra bízom.
– A könyv borítóján Péreli Zsuzsa gobelinművész falikárpitjának részlete látható. Az angyal szeme csukva van. A kezeiben tartott titokzatos fonál nemcsak az Éggel, hanem a Földdel is összeköt bennünket, de ez a szál a szeretet fonala is, amellyel másokhoz kapcsolódunk. Mára szinte teljesen elveszítettük ezt az inspiráló érintkezést a szellemvilággal. Te hogyan találtál rá?
– Amikor 1956-ban átestem egy halálélményen. Megéltem a halhatatlanság állapotát, s ekkor egy hangot hallottam: „Vissza kell menned!” Évekkel később, 1980. február 16-án kiderült, hogy ez az én szellemi tanítómesterem hangja volt. Azóta folyamatos összeköttetésben vagyunk. Az eltelt 36 év alatt minden művemet, a színpadiakat éppúgy, mint a prózai alkotásokat, ennek a kapcsolatnak köszönhetem. Hívják inspirációnak is, csak a mi viszonyunk egy nagyon különös formája ennek.
– Szellemi vezetőd irányította a figyelmedet a 20. század két tekintélyes pszichológusa, Carl Gustav Jung és Viktor Emil Frankl felé is. Ők alapelveikben más szavakkal ugyan, de megfogalmazták mindazt, ami rokon a te felfogásoddal, és amit a könyvedben is leírtál. Mi az, ami megfontolandó lehet számunkra az ő hagyományukból?
– Jung útja és spirituális világlátása valóban hasonlít mesterem tanításaihoz. Neki is volt egy szellemi vezetője, Philémon, akiről 80 éves koráig nem beszélt, ahogy én is titkoltam mesterem kilétét. Attól félt ugyanis, hogy a tudományos világ kiközösíti ezért. Akkor azonban már készült elmenni, és nem törődött azzal, hogy mit mond róla a világ. Jung – akinek az egész családja spiritiszta volt, ő maga is mediális képességekkel rendelkezett – pontosan tudta, hogy a szellem nem az agyvelő terméke. Fentről jön. Halhatatlan. Az agyvelőt mint egy hardvert működteti, a testét felöltheti, mint egy szkafandert, de az emberi tudat szellemi eredetű. Jézus egy helyen „hasonmásnak” nevezi a testét. Az Aranyfonál a szellemvilágba vezet, ahonnan egész valónk ered. Az más kérdés, hogy mellette földi gyökeret is eresztünk. Jung mélypszichológiája mellett Viktor E. Frankl gondolataira is felhívta a figyelmet, aki a legmélyebb pokolban, a koncentrációs táborban fedezte fel, hogy az életnek mélységes értelme van. Miután az apját ő maga ölte meg, hogy ne szenvedjen, a feleségét magzattal a méhében agyonverték, minden hozzátartozóját elvesztette, és ő is félholt volt, amikor szabadult – ott ébredt rá, a pokolban, hogy a szenvedésének értelme van, és létezik az emberben valaki, akit ő úgy hív: szellemi személy. Ez a szellemi személy az élet értelmét keresi – mondja ő –, és ha valaki nem fedezi fel, azaz nem találja saját létének az értelmét, akkor nem tekinthető egészséges embernek. Pszichológiai értelemben beteg.
…
Az interjú folytatását, amiben Müller Péter a szellem erejéről mesél, a Nők Lapja Psziché legújabb, 2016/08. számában olvashatjátok. Keressétek a magazint az újságárusoknál!
Szöveg: Lénárt Léni
Fotó: Fliegauf Dániel
