Élünk egy világban, és a köröttünk lévő emberekről, ismerősökről, ismeretlen művészekről képek alakulnak ki bennünk, emlékek az előadásmódjuk, hangjuk, a munkájuk alapján. Pápai Erikáról például én mindig azt hittem, határozott, kemény, maximalista és szigorú színésznő, aki kritikusan szemléli a világot. És most, amikor leültünk beszélgetni, kiderült, van, amiben tévedtem.
A lágy, kellemes hang megnyugtat, a derű, a szem csillogása, a szép arcon ülő mosoly békességet áraszt. A mozdulatok, a kék szem színéhez tökéletesen illő haloványkék fölső, a sötétkék farmer, mintás sál pedig kimondhatatlan harmóniáról mesél.
– Rád nézek, és azt érzem, rajtad, benned, körülötted minden rendben van.
– Igen, ilyen időszakot élek. Vannak dolgok, amelyeket lezártam, és vannak tervek is bőven. Várom a nyarat, az őszt.
– Mindezt mosolyogva, de kicsit titokzatosan mondod. Elárulnád, a közelmúltban mi örvendeztetett meg?
– A Passió sikere és az, ami a banketten történt.
– Kérhetem bővebben?
– A bankettről le akartam lépni, mert másnap hajnalban elutaztam. Az előadás után Stohl Andristól kérdeztem, lesznek-e beszédek, fontos-e, hogy maradjak, vagy hívhatom a férjemet, hogy értem jöjjön. Percekkel később kiderült, jó, hogy nem tűntem el, mert Alföldi Róbert átadta nekem az Iglódi István-emlékgyűrűt, amit Iglódi felesége alapított. Iglódi Istvánnak sokat köszönhetek, rengeteget tanultam tőle, rendezőként és tanárként egyaránt. Tőle kaptam az első kőszínházi szerepemet a József Attila Színházban. Sok rendezésében szerepelhettem, többek között az összes Szörényi-alkotásban, amelyeket ő vitt színpadra.
– Milyen ember volt a rendező, akire ez a gyűrű, ami az ujjadon van, mindig emlékeztetni fog?
– Óriási munkabírású, kiváló humorral megáldott, nagy tehetségű, színházteremtő ember volt, aki fölkarolta a tehetségeket. Olyan pedagógus, aki soha nem terrorizált, inkább háromszor is elmondta, mit szeretne. Ha süket fülekre talált, föladta, és más módszerrel próbálkozott. Nagyon hiányzik nekem és az egész színházi közösségnek. Túl korán hagyott itt bennünket. Egyetlen esetre emlékszem, amikor igazán „megkínzott” bennünket. Dosztojevszkij Félkegyelműjének próbáján történt, ahol színpadi anyámat Törőcsik Mari játszotta. De ez a rossz szóval kínzásnak nevezett próba arról szólt, hogy a legtöbbet akarta kihozni belőlünk.
– Mivel telik a nyár?
– A nyár munkával, tanulással, pihenéssel és nagy családi találkozókkal telik. Tökéletesítem az angoltudásomat, lesz néhány fellépés, szinkronok. És ami évek óta stabil nyár eleji program, az a Pápai-lánytalálkozó. Édesapámék öten voltak fi útestvérek, mi heten lány unokatestvérek vagyunk. Gondolj bele, hatan igazítják hozzám a programjukat évek óta, hogy ez a hagyomány ne törjön meg.
…
A teljes interjút a Nők Lapja Nyár 2017-es kiadásában olvashatjátok el.
Szöveg: Árvai Magdolna
Fotó: Németh Gabriella
