Zita, igaz, hogy te levelet szoktál írni Gianninak a Mikulás nevében?

ZITA: Igen, „Kedves kicsi Gianni!…” – így kezdem, és felsorolom, hogy miben volt jó idén, és még miben kéne fejlődnie, ha jövőre is szeretne ajándékot kapni. (Nevet.) Egyik évben nem találtam otthon üres papírt, és végül – véletlenül – egy fontos szerződés hátára írtam a Mikulás levelét, még jó, hogy időben észrevettük.

December elején indul számotokra az advent?

ZITA: Korábban! Én már halloweenre is nagyon készülök: nagy baráti társaságot látunk vendégül, és együtt faragunk tököt minden évben. Utána azonnal előszedem a többdoboznyi karácsonyi dekorációt, és díszítek. Tavaly szegény Gianni vállalta, hogy feltesz egy-egy égősort a plafon alatt húzódó két gerendánkra, és bárhogy is próbáltam lebeszélni róla, nem tudtam. Úgyhogy egész este azt figyeltem, nehogy lezuhanjon a magasból. De végül megérte,
mert gyönyörű lett!

GIANNI: Amikor Zitával összetalálkoztunk, nagyon kapkodva éltem, neki köszönhetem, hogy újra le tudok csendesedni az ünnepek idejére. Újra behozta az életembe a készülődés örömét, ami gyerekkoromban természetes volt számomra, csak felnőttként hajlamos voltam elhagyni, elfelejteni. A tökfaragást speciel nem szeretem, nekem ez nagyon amerikai, de elfogadom, mert Zitának fontos, és jó közösségi élmény.

A dekorációban úszó lakást hogy bírod?

GIANNI: Jól! Tele vagyok angyalokkal, mert édesanyámtól rengeteget kaptam, úgyhogy én azokat teszem ki. Van kandallónk, ropog a tűz – a hidegnek fantasztikus ereje van: összehúzza az embereket. Én nagyon szeretem a telet, a hideget. Sokkal közelebb vagyunk ilyenkor egymáshoz, hiszen milyen nagyszerű érzés összebújni egy takaró alatt. Forralt bort készítünk, pálinkás, grappás változatban is. Vagy egy nagy bögre teát, forró csokit a tetején pirított magokkal, mogyoróval, pisztáciával… Imádom a havat is – szerintem a víz legjobb változata. Hároméves korom óta síelek, hiszen a hegyekben laktunk, most már inkább snowboardozom.

A gyerekkorotok karácsonyaiból mire emlékeztek leginkább?

ZITA: A fura ajándékokra. Két bátyám van, nagyon fiús kislányként nőttem fel, és ez sajnos az ajándékaimon is látszott: sosem kaptam babát vagy Barbie-t. Apukámtól kaptam viszont tangóharmonikát, szintetizátort…

Azért, mert szeretted a zenét?

ZITA: Igazából apukám szerette nagyon a mulatós nótákat, és talán titkon arra vágyott, hogy tőlem hallgathassa meg a kedvenceit, nem tudom, ez már sosem derül ki. A testvéreimtől kaptam egyszer kosárlabdát – hát, annak is nagyon örültem… Aztán amikor kiharcoltam, hogy hadd válasszak én, és anyukámmal elmentünk vásárolni, akkor egy hatalmas gumikrokodillal és egy dömperrel jöttünk haza. Később, amikor lett egy kis kuporgatott pénzem, vettem egy hamis Barbie-t, hogy kipróbáljam, milyen vele játszani, de rá kellett jönnöm, hogy ez engem nem is érdekel.

GIANNI: Nálunk a magyar szokással ellentétben nem 24-én este, hanem 25-én reggel érkeznek meg az ajándékok, de azt megelőzően hosszan készülünk a karácsonyra. A családunk mindig állít házi betlehemet, az édesapám a mai napig tartja ezt a szokást. Gyerekkoromban az öcsémmel a kertünkben lévő fák alól szedtük a mohát, az ágakat abból építettük a díszletet. Vettünk kék papírt, arra rajzoltuk rá a holdat, a csillagokat, ez volt a háttér. December 6-ára, amikor a Mikulás jött, már készen volt általában a betlehem, betettük a – mai napig megőrzött – kis figurákat, Jézuskát természetesen még nem. Ez Olaszországban minden háznál szokás, Nápolyban a sztárokról is készítenek figurát, például Maradonáról, a pápáról, Berlusconiról, és azokat is beállítják a betlehembe. Ők kicsit elpoénkodják… A másik, ami nagyon fontos nekünk: a fények. Nem amerikai stílusban csináljuk, csak finoman feldíszítünk egy-egy fenyőfát a kertben – amikor az adventi időszakban autóztunk, az öcsémmel mindig azt játszottuk, hogy ki tud több kivilágított fenyőt megszámolni. „Albero!” (fa) – kiabáltuk, és a szüleink voltak a bírák, ha nem tudtuk eldönteni, ki vette észre előbb. Az iskolában is készültünk, jezsuitákhoz és apácákhoz jártunk, és velük mindig készítettünk ajándékot a szüleinknek: facsipeszekből karácsonyfát, vagy rajzokat… Az ünnep lényege az volt, és ma is az kellene hogy legyen, hogy együtt vagyunk. Szenteste édesapám vezetésével az egész család énekelt a karácsonyfa alatt, és imádkoztunk. Vacsora után éjféli misére mentünk, és másnap reggel jöttek az ajándékok. A betlehemet a budapesti otthonomban is mindig előveszem, ez már egy kész darab, mert itt nincs kertem, nem tudnám összeszedni hozzá az alapanyagokat.

…

Az interjú még nem ért véget, a folytatást keressétek a Nők Lapja 2017-es Advent különszámában Gianni és Zita kedvenc karácsonyi receptjeivel együtt!

Szöveg: Szigeti Hajni

Fotó: Galgóczy Németh Kristóf