– Egyszer volt alkalmam egy sajtóeseményen részt venni, ahol a férjed volt az ismert vendég, és akkor egy asztalnál ülve Gergő mesélt a fantasztikus nagycsaládról, ami körülvesz benneteket. Hogy is van ez? Hogyan lehet összetartani egy nagy vagy akár egy szűkebb családot?

– Mi Gergővel kiválóan kiegészítjük egymást. Én vagyok a spontánabb, engem nem zavar, ha „alakulnak az  események”, ő viszont szereti megtervezni, hogy mi történjen az életünkben. Mindketten intézünk mindent, éppen az, aki jobban ráér. Mivel Gergő még idén aktívan vízilabdázik a Honvéd színeiben, én menedzselem inkább a család ügyeit.

– A nagy döntéseket együtt hozzátok meg?

– Természetesen, és mindent megbeszélünk egymással. Eredetileg például két gyermeket terveztünk, de aztán mindketten úgy éreztük, hogy túl hamar felnőttek, nem akarunk kisbaba nélkül maradni, így a két nagyobb lány mellé egy harmadik kislány is érkezett, ő most egyéves. A nagylányok, Viktória és Patrícia 14 és 11 évesek, semmilyen féltékenységet nem tapasztalunk a kicsi irányába részükről, nagyon jó testvérei egymásnak, rajongással szeretik egymást. Nekünk ezt boldogság látni.

– Kinek az oldaláról vesz benneteket körül nagycsalád?

– Gergő egyetlen gyerekként nőtt fel, nekem viszont öt testvérem van. Mindig nagy volt a nyüzsgés, sosem volt csend a családban. Végül anyáék elváltak, édesapám a párjával lakik vidéken, az édesanyám pedig nem túl távol tőlünk. Gergő édesanyja is a közelben él, már nyugdíjas, így számíthatunk a segítségére. Mindegyikkel jó kapcsolatot ápolunk. Sajnos a karácsonyt nem tudjuk mindig együtt ünnepelni a testvéreimmel, mert nem mindenki tud hazajönni külföldről, de ha tehetjük, megpróbálunk találkozni.

– A testvéreid, amennyit Gergő elmondásából hallottam, többen külföldön élnek. Hogy alakult a sorsuk?

– Bözse Nápolyban vízilabdázott, oda ment férjhez, volt olasz és magyar válogatott is, és mellette magyar idegenvezető, ő egy kétéves kislány édesanyja. Ági szintén vízilabdázott, egyszer az olimpián is játszottak egymás ellen nemzeti színekben. Neki egy horvát fi ú a férje, Domonyvölgyben telepedtek le. A harmadik húgom, Zsuzsanna Pesten lakik, két éve egy török fiúval él, és egy szállodában dolgozik. Kiválóan beszél olaszul, mint a család majdnem minden tagja. Feri 25 éves, New Yorkban lakik a barátnőjével, kardozó, amerikai egyetemen tanul. Az egyik világbajnokságon fedezte fel egy edző, és kihívta őt ösztön díjasnak, a sportolást ott kiemelten támogatják. Ő egy trinidadi származású lánnyal él együtt, aki gyerek védelemmel szeretne foglalkozni az FBI-nál. Az ötödik testvérem 21 éves, Balázs, masszőr. A testvéreim közül hárman vízilabdáztak, a többiek vívtak, kivétel Zsuzsi, aki a gerincproblémái miatt nem sportolhatott aktívan.

– A szülőknek milyen szerepük volt abban, hogy mindannyian kötődtetek valamilyen sporthoz?

– Szentesen vízilabda- és úszóedzőként dolgoztak a szüleim, több generáció került ki a kezük alól. Teljesen normális volt, hogy az iskolán kívüli időnket az uszodában töltöttük. Ezután a sport már adta magát.

– Szerinted mi a legfontosabb ahhoz, hogy egy párkapcsolat hosszú távon működjön?

– Akarni kell, megfelelő időben kompromisszumokat kötni és „egy hajóban evezni”… Manapság úgy érzem, hogy az egyéni célok miatt a fiatalok nem is gondolnak feltétlenül arra, hogy jó lenne alkalmazkodni kicsit valakihez, inkább megfutamodnak. Gergővel a mi kapcsolatunk úgy alakult a legelején, hogy mivel egy meccsen beverték a dobhártyáját, majd ettől komoly fertőzést kapott, 19 évesen én ápoltam őt a nap huszonnégy órájában. Volt lehetőségünk megismerni egymást, hamar eldőlt, hogy jók vagyunk együtt.

…

A teljes interjút a Nők Lapja 2017-es Advent különszámában olvashatjátok el. A magazin november 10-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Eszes Andrea

Fotó: Erdélyi Gábor