– Miért éppen pirosra festetted a körmödet?

– Nem tetszik?

– Szerintem nem annyira illik hozzád…

– Szerintem meg igen, és ráadásul világít a színpadon!

– Te tudod még, hogy mi az, ami az egyéniségedből fakad, és ami az idők folyamán alakult rajtad, benned?

– Szerintem, amit élvez, szeret az ember, amiben sikere van, az biztosan alakítja. És persze a kudarcok, a bukások is.

– Eközben mennyire tudtad megőrizni a természetességedet, az őszinteségedet?

– Szerintem maximálisan, más kérdés, hogy van, amikor nem érdemes kimutatni.

– Például?

– Amikor tudom, hogy értelmetlen felvenni a harcot. Amikor például butasággal vagy gonoszsággal találkozom. Az ilyen emberek számomra félelmetesek. Megrettenek tőlük, és azon kapom magam, hogy viselkedek. Megfontolt leszek. Nem engedem szabadjára a szenvedélyemet, és az engem nagyon megzaboláz.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire szenvedélyes vagy…

– Mert szerintem nem láttál még koncertemen. Ezért is szeretem ennyire csinálni, mert totális szabadság és eufória. Persze vannak nagyon szenvedélyes színházi szerepeim is, de azért a színház egy sokkal fegyelmezettebb műfaj a rock and rollhoz képest. És megint más leszek, ha a gyermekemmel vagyok a játszótéren, vagy éppen valami ügyet intézek. Na, azt nagyon utálom!

– El tudod, egyáltalán el lehet dönteni, hogy ezek közül melyik az igazi éned, melyik az igazi Péterfy Bori?

– Mind együtt, és még ezer minden. Része életünknek az alkalmazkodás, a túlélés, a törekvés az érvényesülésre, a biztonságra, a kalandra…

– Biztonság vagy kaland?

– Az én életem annyira kalandos, hogy kell lennie benne nyugalomnak és biztonságnak is, ahova néha menekülhetek. Gondold el, azért elég nagy stresszt jelent estéről estére kiállni sok-sok ember elé, és mindig jónak lenni. Hál’ istennek, a zenekar nagyon jól működik együtt, ez fontos, hiszen tíz férfival dolgozom egyetlen nőként.

– Számít, hogy tíz férfi?

– Számít, igen. Különleges kémiája van egy ilyen felállásnak. Egyébként nőkkel is nagyon jól tudok dolgozni, és szeretek is, de ez így alakult.

– Előadók között is vannak, akik inkább a biztosra mennek, és vannak, akik imádnak kockáztatni…

– Engem az olyan nem is érdekel, amiben nincs kockázat! Azt minek csinálni? Színészként is olyan színházakban szocializálódtam, ahol a kísérletezés, az új utak keresése volt a lényeg. A zenekarral és Tövisházi Ambrussal, aki a zeneszerző és a producer is, ezt csináljuk. Kísérletezünk, vadulunk, és olyan zenét csinálunk, ami nekünk tetszik. Nem akarunk megfelelni senkinek. Elég reménytelen is lenne. Ezenkívül kerülök minden bulvármegjelenést és ostoba tévéműsort. Ennek ellenére több mint tíz éve tömegeket tudunk megmozgatni, és sorra adjuk a telt házas koncerteket.

– Mit gondolsz, ez inkább a te személyed varázsa, vagy a zenéteké?

– Fantasztikus a zenekarom, és Ambrus, akivel lassan húsz éve dolgozom együtt, zseniális zeneszerző. Az én személyiségem meg eléggé provokatív. Pár éve egy sajtótájékoztatón a Petőfi rádióban közölték, hogy azért nem játsszák az egyik számomat, mert nem fér bele a rádió egységes nőképébe. Szerintem egyáltalán nem bóknak szánták, én viszont úgy érzem, hogy ennél nagyobb dicséretet nem kaphattam volna. „Egységes nőkép” – maga a fogalom is szánalmas és nevetséges. Nem felelek meg egy intézmény által elvárt egységes nőképnek! Egyébre sem törekszem.

– Ennyire fontos neked a rebellió?

…

Péterfy Bori válaszát és az interjú folytatását keressétek a Nők Lapja Nyár 2018-as számában! A magazin június 16-tól kapható az újságosoknál.

Szöveg: Szegő András

Fotó: Hajdú D. András