Koronczay Lilla: Ezt a kendőt ismerem!
Hegyi Barbara: Hát hogy ne ismernéd! Ez volt rajtam tizennyolc évvel ezelőtt egy Nők Lapja-címlapon is. Le van mentve a telefonomra. Nézd csak! (A kijelzőn Barbara a karon ülő kislányával látható, mindketten ugyanabban a kópés kendőben.) Rozi itt kétéves lehetett, ki is nyomtattam neki ezt a fotót a huszadik születésnapjára.
K. L.: Már húszéves?! Rohamosan öregszik. De te szerencsére nem változtál semmit. Ugyanaz a nagybetűs nő ül velem szemben.
H. B.: Örülök, ha így látod. Talán mert élvezem az életemet! Egy nő számára ez a kor különösen sok lehetőséget tartogat. Felszabadulsz egy csomó kötelesség alól, már nem kell a gyereket óvodába, iskolába cipelni, marad időd minden másra. Én például negyven fölött kezdtem el motorozni, szakácskönyvet írni, új hobbik, új ötletek jöttek. Nem az elmúlás felé haladok, úgy érzem, pont most nyílt ki a világ. Soha nem fér bele huszonnégy órába, amit eltervezek.
K. L.: Szemlátomást duzzadsz az energiától…
H. B.: Mióta megszülettem, tevékenységi lázban égek! De aki kertes házban él, mint én, az tudja, hogy ott mindig van mit csinálni. Ilyenkor kell leszedegetni a növények elszáradt virágait a kertben, van kutya, akit reggelenként etetni kell, és így tovább. Általában két órával indulás előtt kelek, így marad egy kis idő magamra is. Elkortyolom a kávémat, olvasgatok, vagy csak bambulok kifelé a fejemből, aztán összeszedem az aznapi tennivalóimat, és elrúgom magam a faltól.
K. L.: A híreket nem említetted, pedig tudom, hogy érdekel a politika.
H. B.: Már meg kellett volna csömörlenem tőle, de én tudni akarom, mi történik a világban! Egyszer Izing Klára asztrológus megnézte az asztrológiai képletemet, és megállapította, benne van a lehetőség, hogy politizálni fogok. Hál’ istennek soha meg se próbáltam! Én ugyanis csak azt tudom csinálni, amiben hiszek, a manipuláció nem az én kenyerem. Tudod, a színész el is hiszi, amit játszik, a politikus soha.
K. L.: Távolról fenséges dívának, amolyan nagyasszonynak képzeltelek. Talán a kalapok meg a kesztyűk miatt…
H. B.: Nagyasszony?! Abban van valami rideg és távolságtartó, én meg pont az ellenkezőjének hiszem magam. Meleget sugárzó, energiát adó szeretnék lenni. Nap, aki melegíti a környezetét… Vannak kalapok meg kesztyűk, hát persze, de az csak játék. Színésznő vagyok, jól is néznék ki, ha a színpadon viselnék először kalapot! De azért ne gondold, hogy otthon körömcipőben flangálok.
K. L.: Márpedig én elképzeltelek, ahogy csábosan mászkálsz abban a százéves házban, amelyben laksz. De látlak kislányként is, ahogy szaladgálsz az öles fák alatt, és a két szőke copfod libeg utánad… Tudom, hogy ez ugyanaz a kert, amelyben felnőttél. És ebben a házban lakik mai napig az egész nagycsalád. Lehet, hogy én ezt nem is bírnám.
H. B.: Én viszont ebben szocializálódtam. Egy fedél alatt élünk az anyámmal, a dadámmal, a lányommal, és most már tizennégy éve a férjemmel, Zoránnal is, sőt a nagynéném is velünk lakott, amíg még élt. Ezt egyébként inkább Zoránnak volt nehéz megszoknia, amikor hozzánk költözött. Na nem kellett messziről hurcolkodnia, csupán kétutcányira lakott tőlünk. Emlékszem, néhány hete éltünk együtt, amikor egy reggel megjegyezte: mindig is szeretett volna egy olasz családot. Hát megkapta! Mert szörnyű, kritikus banda ám! Mindannyian öntörvényű emberek, ebből adódóan bőven akadnak konfliktusok, ennek ellenére, egymást segítve, támogatva együtt tudtunk maradni ennyi éven át. Úgy tűnik, van tehetségünk az élethez. Mert ahhoz is kell tehetség! Figyelni, tenni a dolgokat, vinni a hátadon, ami a te részed, mindig csak előre. Mélységes összetartozás-érzés köt össze bennünket, és én tudom, hogy ez manapság mekkora kincs. Ha valaki betéved hozzánk, irigykedve néz körül: milyen jó lehet itt élni! Sugározza a ház a pozitív energiákat.
…
A teljes interjút a Nők lapja Évszakok 2018-as téli számában találjátok. A magazint november 14-től keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Koronczay Lillaú
Fotó: Sárosi Zoltán
