A Frankel Leó úton vagyunk egy kis műteremben, ahol nap mint nap dolgoztok, és ki is állítjátok az elkészült tárgyakat. Szóval bárki beléphet ide, betekinthet a munkafolyamatba, és ha kedvet kap, válogathat, vagy akár rendelhet is. Egyelőre kevés ilyen kezdeményezést látni a városban.

SZAFFI: A nagy európai városokban azonban sok ilyen kézművesüzlet van. Ez a fajta nyitott műhely egyre divatosabb lesz, mert közelebb kerülhet az érdeklődő, beszélgethet az alkotókkal személyesen. Ez a hozzáállás nekünk nagyon szimpatikus, és örülünk, hogy valami hasonlót sikerült elkezdenünk.

FLÓRA: Külföldön, sok helyen be lehet látni a műhelybe. Franciaországban éltem egy évet, és a kis dizájnboltokat mindig nagyon szerettem. Jó a hangulat, szól a zene, megkínálnak egy teával. Fantasztikus, hogy most nekünk is van egy ilyenünk, és örülök, hogy úgy döntöttünk, megmutatjuk a folyamatot.

Hogyan jutottatok el a kerámiakészítésig? Ezt tanultátok eredetileg?

SZAFFI: Több területen kipróbáltuk magunkat, én például batikoltam, vajangbábokat (bőrből csipkésen kivágott, átlyuggatott, gondosan kifestett árnyfigura – a szerk.) készítettem. Eredetileg egyikünk sem foglalkozott kerámiával, de aztán egymás mellé sodródtunk, és közös elhatározásból már több mint egy éve együtt dolgozunk.

FLÓRA: Közös vonásunk, hogy az egyetem után mindketten sokat utaztunk, és ez elképesztően erős hatással van a munkáinkra. Ha bármit festünk, visszaköszön az inspiráció, ami külföldön ért bennünket. Mindketten éltünk Indonéziában egy évet, ahonnan rengeteg az új élményünk, tapasztalatunk. Habár nem egy időben voltunk, nagyon sokat jelent, hogy át tudjuk élni egymás történeteit, és látjuk magunk előtt a színeket, érezzük az egészet, amikor felidézzük egymásnak.

SZAFFI: Az ember akkor jön rá, hogy mire képes egyedül, amikor nincs semmilyen feladata, amikor magának kell kitalálnia, hogy mit kezd az idejével. A MOME-n eltöltött évek után, ahol párhuzamosan mindig sok mindent csináltunk egyszerre, ez meglehetősen szokatlan volt Indonéziában, ahol egy évig éltem ösztöndíjjal, és magamnak kellett kitalálni a dolgokat. Ott egyszerűen csak elkezdtük élni az életet, maradt időnk felfedezni a vidéket. Hatalmas szabadságunk volt, egy lassabb, élhetőbb élet lehetősége tárult elénk.

FLÓRA: Én úgy éreztem, hogy minden jó: ha süt a nap, akkor az, ha monszun van, az is, mindig meg lehet találni a pozitív dolgokat, bármiben. Ez hozzáállás kérdése. Itthon persze nem lehet megtartani ezt a ritmust, mert itthon teljesen más történik. De úgy érzem, hogy a lényeg azért megmaradt bennünk. Abban is, ahogy hozzáállunk a SUSU-hoz, a nagy döntésekhez meg a felelősséghez.

Mikor döntöttétek el, hogy együtt fogtok alkotni?

…

A választ és az interjú folytatását a Nők Lapja Enteriőr 2019/1. számában olvashatjátok el. A magazin április 10-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Eszes Andrea

Fotó: Körmendi Imre