ÉVSZAKOK: Tizenhat évig volt nevelőtiszt a bátahalmai börtönben. Nem egy szokványos pályaválasztás.

VÉGH JÓZSEF: Ötéves lehettem, amikor álltam otthon, a bátaszéki gangon, és eldöntöttem, hogy gyermekpszichológus leszek. Gyerekeknek akartam segíteni, hogy ne legyen olyan sanyarú sorsuk, mint nekem, akit az alkoholista apja ütött-vert. Tisztiiskolát végeztem, aztán tanárképzőt, később pszichológia szakot, és börtönpszichológus, klinikai szakpszichológus lettem. Nevelőtisztként beszélgettem az elítéltekkel, segítettem nekik alkalmazkodni a börtönviszonyokhoz, ellenőriztem a kapcsolattartásukat, felkészítettem őket a szabadulásra.

ÉVSZAKOK: A börtönben milyen személyiségfejlődésen megy át egy elítélt?

V. J.: Ha motivált, akkor pozitív irányba is fejlődhet, hiszen kap segítséget pszichológustól, gyógypedagógustól, de ha nem együttműködő, hiába próbálkozunk. A raboknak irodalmi, zenei és rajzszakkört szerveztünk – sokan szépen rajzolnak. A börtönpopulációban jóval több a művészhajlamú ember, mint a kinti világban, mert sokaknak fejlett a szabad gyermeki énállapota, a kreativitása, a humorérzéke, megengedik maguknak, hogy a belülről jövő késztetéseket kimondják és megéljék.

ÉVSZAKOK: Sok a gyermeki szinten megrekedt elkövető?

V. J.: Persze. Egy harminchárom éves fiú megölte az édesanyját, aki nem engedte felnőni, bűntudatot keltve kötötte magához, mert nem tudott kilépni az anyaszerepből. Elfogadtam a fi ú döntését, mert talán nem volt más választása, de nem értettem vele egyet.

ÉVSZAKOK: És azzal a nővel, aki évekig él bántalmazó kapcsolatban, végül megöli a férjét…?

V. J.: Egy elhízott szakácsnő, akit rendszeresen bántalmazott a férje, egyszer rátérdelt a részeg férfi nyakára, eltörte a gégeporcát, és a férj megfulladt. A nőknek van egy tudat alatti védekezési módszere: akkor tudnak fölébe kerekedni a férfinak, ha meghíznak. Egy bántalmazó kapcsolathoz viszont két fél kell: üldöző és áldozat. Ha nincs áldozat, üldöző sincs.

ÉVSZAKOK: Gondolom, később a túszmentés során is jó hasznát vette ennek az emberismeretnek. De hogyan lett túsztárgyaló?

V. J.: A rendőrségtől hívtak, hogy képezzem ki az arra alkalmas embereiket túsztárgyalásra, és tanuljam meg a gyakorlatban is alkalmazni a módszert. Az élet védelme mindig is alapvető célom volt, ez a túszmentés alapja is. Először régi eseteket tanulmányoztam, beszéltem sértettekkel, aztán részt vettem kiképzésen is, és mindezt kiegészítettem a pszichoterápiás tapasztalataimmal.

ÉVSZAKOK: Szinte az összes ügye sikeresen zárult. Hogy érte el ezt?

V. J.: Túszhelyzetekben nem civil, hanem profi érzelmekkel működöm. A jó tárgyalóképességhez meg kell ismerni, hogyan gondolkodik az elkövető, és az ő fejében, „mentális térképében” kell találkoznunk. De a túszejtő testbeszéde, nyelvhasználata, hangmagassága is árulkodó. Régen tudatosan, ma már automatikusan szkennelem az embereket.

ÉVSZAKOK: Volt olyan esete, ahol fiatalkorú volt az elkövető?

V. J.: Baján egy középiskolás fi ú öt diáktársát géppisztollyal túszul ejtette, a tanári szobákat elbarikádozta. Bekategorizáltam az esetet, és megkezdtem vele a tárgyalást. „Bátortalan, demonstráló, öngyilkos” típusú bűncselekményről volt szó, tehát nem mert végezni magával, és el akart mondani valamilyen személyes érzést, gondolatot a világnak. A javaslatomra mindenkit eltávolítottak a térről, hogy ne lásson senkit, mert figyelmet, nyilvánosságot akart ahhoz, hogy elkezdje az akciót. Az apja iskolaigazgató volt, az anyja tanárnő. Eredetileg a régi barátnőjét, és annak új barátját kereste, akit lábon akart lőni. Megtalálta őket, de aztán elengedte a túszait, és kijött nyilatkozni a tévének – a sajtó helyett azonban a kommandósok várták. Skizoid lehetett, mert fekete nadrágot, dzsekit, bakancsot hordott, a kommandós korszakát élhette, korábban kábítószer elleni ügynök akart lenni. Végül csak pubertáskori személyiségzavarként diagnosztizálták az állapotát, így enyhébb büntetést kapott, Tökölre vitték, ahol leérettségizett, aztán szabadult. Kiderült, arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a felnőtt társadalom hogyan él vissza a hatalmával és használja ki a gyerekeket.

…

A teljes interjút a Nők Lapja Évszakok 2019-es őszi számában olvashatjátok el. A magazin szeptember 4-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Hufnágel Gabriella

Fotó: Polonyi András