Két különböző család hagyományai találkoznak adventkor. Nálatok hogyan alakult ez a kép? Mit tartottatok meg ebből, és mi változott?
S. TAKÁCS ANDRÁS: Két elég nagy családról van szó, Eszterék négyen vannak testvérek, mi öten, a fiunknak négy unokatestvére van, és az az igazság, hogy karácsonykor meg se próbáljuk összeboronálni a két családot. Inkább két karácsonyt tartunk, van egy Cseke-karácsony és egy Takács-karácsony. Így a hagyományokat sem kellett összehangolni, hanem élhetnek tovább a maguk teljességében.
CSEKE ESZTER: Nálunk apám és anyám is versengtek a konyháért, talán még össze is vesztek, hogy ki mit főz meg a dédnagymama receptjeiből, mindezt a három lánytestvér, köztük én fürkésztem. Jókat enni együtt – ez számunkra fontos volt. A családunk Kolozsvárról származik, Nagybányára is jártam iskolába. Nyitott család a miénk, ez az ízvilágban is megnyilvánul, mert az erdélyi ízeket ötvöztük a magyarokkal, és mindig készek voltunk új dolgokat kipróbálni.
Melyik étel került be az ünnepi menübe?
CS. E.: Az erdélyi töltött káposzta, de ne felejtsük el hozzátenni, hogy ezt csomborral ízesítjük – mondja Eszter mosolyogva. Ez más, mint a hagyományos töltött káposzta, és abból a szempontból is, hogy két napig készül egy cserépedényben, nagyon alacsony hőfokon főzve.
Ezt te készíted?
CS. E.: Az édesapám csinálja az egész famíliának, isteni finoman készíti, és ez tényleg időigényes. Ráadásul vegetáriánus vagyok, édesapám pedig a kedvemért kétféle töltelékkel főzi a káposztát, nekem gombával. A bejglit én sütöm. Sajnos, az édesanyám már nincs velünk.
S. T. A.: Eszter bejglijében tészta szinte nincs is, olyan gazdag benne a töltelék…
CS. E.: És természetesen rengeteg vaj van benne, nem sajnálom belőle a hozzávalókat. Ilyenkor belefér az időbe, hogy több időt szánjunk a sütésre-főzésre, egy évben kétszer sütök bejglit, húsvétkor és karácsonykor. Amikor megszületett a fiam, néhány hetes volt adventkor, és már dagasztottam a tésztát, pedig akkor talán ez még egy kicsit korai volt.
András, te mire emlékszel a nagycsaládos karácsonyokból?
S. T. A.: Leginkább arra, hogy el voltak rejtve az ajándékok, és nagyon izgalmasnak találtuk a testvéreimmel, hogy megtaláljuk őket. Az őrületbe kergettük a szüleinket, néha már azzal fenyegettek, hogy ha kikutatjuk az ajándékot, akkor nem kapjuk meg. Ezt az ígéretet persze sosem tartották be. Hat-hét éves lehettem, amikor a Mikulás segédje voltam, és láttam az öltözőben, ahogy beöltözik, így tudtam, hogy nem létezik. De ennél valahogy sokkal izgalmasabbnak találtam azt, hogy a kulisszák mögött lehetek, és tudom, amit a többi gyerek nem. Ez talán még a pályaválasztásomban is szerepet játszott, elvégre riporterként, dokumentumfilmesként nemegyszer a külvilág számára zárt ajtók mögé kell bejutni.
A két nagycsalád hogyan tud találkozni az ünnepkor?
S. T. A.: Eszter családjából többnyire 18-20 ember karácsonyozik együtt. De a 14 fős Takács családot sem könnyű egy asztalhoz leültetni, ráadásul egy-két unoka már kinőtte a babaszéket, és saját helyet követel. Ezt az egyre nehezebb feladatot évről évre a szüleim vállalják magukra, egy hatalmas fa ebédlőasztalt ülünk körbe, amit édesanyám nagybátyja faragott. De tavaly először mi láttuk vendégül a családot, és nagyon élveztük a házigazda szerepét.
CS. E.: Az én testvéreim és unokatestvéreim szétszóródtak Európában, de mindig megszervezzük, hogy legalább karácsonykor együtt legyünk. Hol Németországban, hol Magyarországon találkozunk, volt már karácsony Budapesten, Sárváron, legutóbb pedig nálunk a Dunakanyarban jött össze a Cseke család.
…
A teljes interjú a Nők Lapja Advent 2019-es számában olvasható végig.
Szöveg: Eszes Andrea
Fotó: Sárosi Zoltán
