Márti, kilencven év ide vagy oda, szép vagy, energikus, élénk, ragyogó…

Na, arról lehet beszélni, mennyire vagyok ilyen vagy olyan állapotban, de az tény, hogy legalább még megvagyok. Ez jelenti a legtöbbet ilyenkor. Csak a sok áhítatos ünneplés zökkent ki valamelyest. Már sok a zaj.

Könnyebb a kilencven évet megélni, mint annak ünneplését…

Úgy, ahogy mondod! Szerencsére nekem nincs erre igényem… Nem is értem, mi ez a felhajtás. Most azt mondják, ennyi idős vagyok, meg annyi idős – és akkor mi van? Én ezt nem tudom igazán földolgozni, mert nem érdekel. Mert tudom, hogy úgyis jön valami, és ami elmúlt, az nem lehet másként. Elérkezik majd az a bizonyos pillanat, de ez engem nem nagyon érdekel. Hála istennek! Tudom, hogy szörnyű probléma az öregedés. Nekem nincs igazából ilyen görcsöm. Hogy „jaj, mi lesz majd akkor?”. Valami akkor is lesz, vagy nem lesz. Ezen nem rágom magamat, és a környezetemet sem nyaggatom vele. Elfogadom.