Ki ne hallott volna a Rothschildokról, a Frankfurtból származó bankárcsaládról, amely a 19. században Európa legnagyobb bankhálózatát birtokolta? Nevük a vagyon és a hatalom szinonímája lett, bankjuk támogatásáért uralkodók és államférfiak versengtek, döntéseik pénzpiacokat mozgattak meg – nem véletlenül találkozunk különféle összeesküvés-elméletekben is a nevükkel. Arról, hogy gyakorlatilag a kényszer miatt kezdtek pénzzel foglalkozni, és hogy Németország első és legrégebbi gettójából származnak, már kevesebben tudnak.

Pedig így van: a frankfurti Judengasse (vagyis zsidó utca) Németország egyik legkorábbi gettója volt, itt találkozott a dinasztia két alapítója, Gutle Schnapper és Mayer Amschel Rothschild. A már-már mitologikussá vált család történetéről rengetegen írtak, a legapróbb részletekig megörökítették azt – legalábbis a felszínen így tűnik. Pedig a Rothschild család fele – nevezetesen a nők – gyakorlatilag kimaradtak a történetírásból.

A frankfurti zsidó utca egy 1800-as évekbeli metszeten (Fotó: Archiv Gerstenberg/ullstein bild via Getty Images))

E szándékos mellőzés nem újszerű, a történetírás gyakorlatilag a kezdetek óta kiszorította a nőket. A 19. századi pénzügyi világ, amelyben a család a csúcsra jutott, pedig igazán férfiközpontú világ volt (ráadásul maga az alapító, Mayer Amschel Rothschild végrendeletében úgy határozott – noha felesége, Gutle tudása és hozománya nélkül nem nőhetett volna naggyá –, hogy a bank működtetésében a nőtagok soha nem vehetnek részt).

Natalie Livingstone: A Rothschild család asszonyai, Európa Könyvkiadó, 5499 Ft

A dinasztia hatása jóval túlmutatott a pénzügyi életen: tevékenyen részt vettek az irodalomban, oktatásban, a vallásban, sportban, a tudományban és persze a politikában, ezen területeknek pedig a család nőtagjai is tevékeny formálói voltak. Volt köztük magyar nő is: a nagyváradi születésű Rothschild, született Wertheimstein Rózsika nemcsak azon kevesek egyike volt, aki kívülről házasodott be a családba, de ragyogó entellektüel és kiváló teniszező volt, aki az akkori világot megbotránkoztatva (a teniszt pedig megváltoztatva) bevezette a fej fölötti szervát.
Hiába voltak híresek, hiába voltak Rothschildok, történeteiket mégsem foglalták írásba. Saját levelezéseik, korabeli újságcikkek nyújthattak eddig kapaszkodót azoknak, akiket érdekelt az életük. Ezt a hiányt próbálja meg, – legalábbis részben – feloldani Natalie Livingstone elképesztően alapos, jól kutatott, és nagyon szórakoztató formában megírt könyve, A Rothschild család asszonyai. A kötet nyolc generáció történetét meséli el a 18. század közepétől egészen a 21. századig, a család angol ágára koncentrálva (a famíliának több ága is létezik és létezett, többek között az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Ausztriában, Olaszországban és az Egyesült Államokban is). A könyv úgy olvasható, mint egy regény, a nevek közötti eligazodást pedig egy hétoldalas családfa segíti a hátsó oldalakon. A történet a klán matriarchájával, Gutle Schnapperrel (1753–1849) indul, aki a frankfurti gettó sötét falai között nőtt fel, és alig tizenhét évesen feleségül ment egy érmekereskedőhöz, Mayer Amschel Rothschildhoz, a dinasztia alapító atyjához, akitől öt fia és öt lánya volt. (Összesen 20 gyermeket hozott a világra, abból 10-en érték meg a felnőttkort.)

Nők nélkül nem lehet, mégsem számítanak

Gutle hozománya biztosította a tőkét férje vállalkozásához, és noha a pénzen felül kereskedelmi érzékével is nagyban hozzájárult a bankvállalkozás sikeréhez, Mayer Rothschild végrendelete (1812-ben halt meg) azt a korabeli gyakorlatot követte, amely szerint a családi vállalkozást csak fiakra lehet bízni, így Gutlét, lányaikat, vejeiket és azok örököseit is kiírta a bank jövőjéből.

A könyvből nagyon izgalmas részleteket tudhatunk meg nemcsak arról, hogy miért lett a család neve Rothschild (vörös pajzs) – a zsidó utcában házszámok sem voltak, különféle nevekkel illették az épületeket –, de arról is, hogy mit jelentett a 18. században és később a frankfurti gettóban élni. És arról, hogy a család asszonyai kétszeresen is periférián létezve – egyrészt kiszorítva a hatalomból, másrészt pedig zsidó nőkként a keresztény többségű társadalomból –, hogyan váltak gyakorlatilag külön dinasztiává.

Mayer Amschel Rothschild és Gutle Schnapper (Képek: Hulton Archive/Getty Images és Henry Guttmann/Hulton Archive/Getty Images)

Livingstone könyve öt év munkájának eredménye, hihetetlen mennyiségű levelezésre és kutatásra hivatkozva meséli el ezeket a sorsokat. Megdöbbenve olvassuk, hogyan váltak egyesek keresett hoszteszekké, kerültek a londoni társasági élet középpontjába, jutottak valójában nagyon is közel a tűzhöz a politikában és játszottak szerepet társadalmi reformokban.

Livingstone könyve úgy teszi történelmi kontextusba a család nőtagjait, hogy közben realizáljuk, ezek a nők (és ezek szerint sok nő szerte a világon) valójában nagyon is fontos szerepet játszottak a mai modern társadalmak kialakulásában,

hogy sokuk nevének ignorálása valójában nagyon is hiányossá teszi a történetírást, ezáltal fals képet ad világunk fejlődéséről.

A Rothschild asszonyok szalonjaiban olyan előkelő vendégek tolongtak, mint Chopin, Rossini vagy éppen a walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd. Az 1819 és 1884 között élt Charlotte Rothschild (aki unokatestvére, Lionel felesége volt) társasági eseményei pedig még Viktória királynőénél is kívánatosabbak voltak.

Voltak köztük nők, akik szépen belesimultak a patriarchális modellbe, és hozták a családi mitológiába a jámbor, csendes ősanya típust megtestesítő alapító anya, Gutle életpályáját (hogy ő így vonult be a család történetébe, az a férfivonal tudatos mítoszgyártása volt annak érdekében, hogy a Rothschild nők mindig megmaradjanak a termékenység és kötelességtudás ideáljánál.)

Elszigetelt nők lázadó világa

A könyvből azonban kiderül, hogy sokak a lehető legtávolabb estek ettől az eredendő almától: a 19. században egyre többen kezdtek szembeszállni a patriarchátus követelményeivel, és például családon kívül házasodtak. Az előbb említett Charlotte unokatestvére, Hannah (1815–1864) például még vallását is megtagadta, és 1839-ben hozzáment Henry FitzRoy parlamenti képviselőhöz. Ezt súlyos árulásnak tekintette a család, az sem számított, hogy a férfi II. Károly leszármazottja volt. Az ő lányuk és annak férje híres művészetpártoló lett később, és megalapították a Grosvenor Galériát, ahol olyan modern művészeket állítottak ki, mint például a francia szimbolista Gustave Moreau.

Miriam Rothschild 1976-ban (Fotó: Tony Evans/Getty Images)

Annak ellenére, hogy a Rothschild család általában ellenezte a cionizmus minden formáját, és inkább a bevándorló zsidók asszimilálódását, a polgári és kulturális életbe való beilleszkedésüket szorgalmazták,

a 20. század elején mégis két Rothschild nő játszott kulcsszerepet Izrael állam megalapításában.

A már említett magyar értelmiségi, Rothschild Rózsika (1870–1940) volt az egyik, aki kritikusan állt hozzá a bank Magyarországnak nyújtott nagyvonalú hiteleihez is. Amikor barátját, Dolly Rothschildot (1895–1988) megkereste Chaim Weizmann, Izrael későbbi első elnöke, hogy létre kellene hozni egy zsidó hazát Palesztinában, Rózsikával együtt győzték meg a brit politikusokat, hogy támogassák az ötletet. Ennek eredménye lett az 1917-es Balfour-nyilatkozat.

A hosszú-hosszú évtizedek, évszázadok során természetesen rengeteg nő művelt érdekes, fontos vagy éppen meghökkentő dolgokat, amelyeket a kötet érthetően vesz végig. Rózsika lányai például követték anyjuk nyomdokait, és fittyet hánytak arra, hogy kinek mikor és mit illene csinálni.

Egyik lánya, Miriam (1908–2005) igazi különc volt: rovarokkal kapcsolatos tudományos munkássága miatt a bolhák királynőjének is hívták. Zseniális zoológus, úttörő környezetvédő, az állatok jogainak szószólója volt (vegetáriánus étrendet folytatott és nem volt hajlandó bőrt viselni), és

egyéb elfoglaltságai mellett kódfejtőként dolgozott a Bletchley Parkban

(a második világháború alatt itt volt az Egyesült Királyság fő kódfejtő és rejtjel-visszafejtő intézménye, illetve a Kormány Kommunikációs Főhadiszállása.) Ő mondta azt, hogy a bolhákat mikroszkóp alatt nézegetni még a marihuána szívásánál is élvezetesebb tevékenység. Egyébként nyolc egyetem, köztük az Oxford és a Cambridge is díszdoktori címet adományozott neki.

Monk és Pannonica 1963-ban a nő ezüst színű Rolls Royce-ával (Fotó: Ben Martin/Getty Images)

Rózsika fiatalabb lánya, Nica (1913–1988), vagyis Kathleen Pannonica viszont imádott szőrmét viselni, és excentrikus életet élt, a második világháború alatt a szabad franciák oldalán harcolt Afrikában, repülőgépet, illetve és mentőautókat vezetett. Az 1950-es évek elején New Yorkba ment, ahol alámerült a jazz világába, barátja volt Miles Davis, Charlie Parker pedig az ő Stanhope Hotel-beli lakosztályában halt meg. Később összejött a zongorista Thelonious Monkkal, akiről azt mondta, hogy ő volt „a legszebb férfi, akit valaha láttam”.

Noha Mayer Amschel Rothschild azt mondta feleségéről, Gutléről, hogy egy „bútordarab”, és ezt a státuszt szánták a család férfitagjai a nők számára, Natalie Livingstone könyvéből világosan kiderül, hogy ezek a nők messze túlléptek a nekik szánt szerepeken. És milyen jól tették!

Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu