Volt nagy újrakezdés az életedben?
Kisgyerekkori élményem egy újszülött testvér elvesztése, hirtelen megint egyedüli gyerek lettem, ez inkább a szüleim fájdalma volt, de számomra ez volt az első újrakezdés. Az én életemben az első nagy megrendülés a szülőföldem, Erdély elvesztése volt, kamasz voltam, amikor a szüleimmel hátrahagytuk a diktatúrát, a gyerekkorom helyszíneinek elvesztésével túl hirtelen nőttem fel. Szerelmi vagy szakmai szempontból nem kellett újrakezdenem, csak az anyasággal, az egészen nagy változás volt az életemben, talán nincs is hozzá fogható. Az is óriási elhatározás volt, hogy költőből író legyek, vagyis a prózáimmal is kilépjek a nyilvánosság elé, ehhez hatalmas bátorság kellett. A szeretteim elvesztése, különösen az édesanyám tavalyi halála, életem végéig meghatároz majd, nagy újrakezdés volt, hogy ebbe nem roppantam bele. Teljesen újra kellett értelmeznem magam, mert ez a legnagyobb árvaság, az anyai ölelés hiánya. Jelenleg a legnagyobb feladat, hogy a gyerekeim felnőttségét elfogadjam, vagyis a védő (és ezzel valamennyire kontrolláló) anyaság napi feladatát (és gondjait) elengedjem, és beletanuljak ebbe a másféle élethelyzetbe. Szabadabb lettem, de szomorúbb.

Szerinted milyen tulajdonságok szükségesek az újrakezdéshez, és te birtokában vagy-e ezeknek?
Számomra az összes lakóhelyváltoztatásunk nagy újrakezdés volt, évekig álmodtam a régi lakásainkkal, tereinkkel, otthonainkkal. Nekem a legeslegnehezebb az elengedés maga, kapaszkodós-ragaszkodós vagyok, még a tárgyakhoz is rettenetesen ragaszkodom. „Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka”, ebből a mondatból írtam a Senki madara című könyvemet, és szerintem ez a legfontosabb az újrakezdéshez:

ki kell látni magunkból, a saját fájdalmunkból, érzelmeinkből, sérelmünkből, és egyszerre látottból látóvá, partikulárisból általánossá, korlátoltból elfogadóvá kell válnunk.

A saját bőrünkből kell kilépnünk, ráadásul olyan természetességgel, ahogy az óramutató az egyik számjegyről a másikra lép át, vagy ahogy a hullámok követik egymást – ez benne a legnehezebb. Ha egy szót kellene mondanom, ami az újrakezdéshez a legjobban kell, akkor az a bátorság lenne. (Verset is írtam róla.)

Van az újrakezdésnek korhatára?
Remélem, nincsen, de ez nem csak tőlünk függ, hanem a fizikai állapotunk változásától is. Ha a test erős, a lélek könnyebben mozdul vele. Magamon is megfigyeltem, hogy a sok bezártság miatt mennyivel kevésbé vagyok rugalmas lelkileg az utóbbi időben, mennyivel zárkózottabb lettem a Covid és a háborúk óta, és ez nem tetszik nekem, ezen változtatnom kell, mert kíváncsiság és szenvedély nélkül nem tudom elképzelni az életemet.

Van a családodban vagy a baráti körödben „nagy újrakezdő”, akinek a története inspiráló és mintául szolgálhat?
A családban mindenki újrakezdte. Az egyik nagymamám faluról került a városba cselédnek, és városi polgárrá lett, kemény munkával. A másik nagymamám a családja tiltakozása (vagy inkább féltése) ellenében lett orvos egy idegen városban.

Nagyapám pici korában elvesztette az apját, később teológusból nyelvtudóssá lett. Az édesanyám megküzdött a csecsemő elvesztésével, a városa elvesztésével, az otthonai elvesztésével, a szeretett munkahelye elvesztésével. Apai ágon csupa lázadó, szülőkkel konfliktusba kerülő fiú van a családban. Jó lenne többet tudni ezekről a történetekről… Irodalmi téren a újrakezdés szóról legelőször is Király Kinga Júlia könyve, Az újrakezdés receptjei jut eszembe, a holokauszttúlélők életszeretetéről, főzési szokásairól szól, sokat lehet tanulni belőle.

Ha egy jó tündér azt mondaná, hogy újrakezdheted az életedet, van-e bármi, amit másképp csinálnál?
Egyvalamin változtatnék. Ragaszkodnom kellett volna hozzá, hogy a kóruséneklés mellett, ami megvolt, valami hangszert is megtanuljak – a szüleim járattak ugyan zongora- és furulyaórára, de nem voltam tehetséges, lusta is voltam, gyáva is, úgyhogy hamar abbahagytam. Most okosabb lennék: kitartanék ebben még úgy is, hogy nem volt előttem példakép. Persze sohasem késő, amatőr szinten még mindig megtanulhatnék például gitározni, és akár az éneklést is gyakorolhatnám. Nagyon jó lenne sokkal többet foglalkozni a zenével, a költészet mellett ez nyitja meg a legjobban az emberi lelket, ez vigasztal és emel a legmagasabbra, túlélni segít – és igen: újrakezdeni is.

Akár nagy gesztusokkal, akár tétova lépésekkel, de folyton-folyvást újrakezdünk, még ha nem is mindig tudatosan. Az erő belőlünk fakad, de az inspiráció ad lendületet hozzá. Szeretnél részese lenni egy erőt adó, felemelő élménynek?

Akkor tarts velünk és Juhász Annával november 27-én a Pesti Színházban Örökös újrakezdésben címen megrendezésre kerülő estünkön. Az est szépirodalmi pillérei: Szerb Antal – Utas és holdvilág, Márai Sándor – Az igazi, Szabó Magda – Mózes egy, huszonkettő.
Az est vendégei: Kovács Patrícia, Szabó T. Anna és Wunderlich József