Úgy tűnik, csupa nehéz könyv akad most a kezembe. Ilyen volt Szilvia Molnar Üvegház című regénye, amely a szülés utáni első hetek testi-lelki mélypontjairól és sötét pillanatairól szól (a szerzővel készült interjú itt olvasható), és ilyen most a magyarul Lőrinszky Ildikó remek fordításában olvasható Az esemény is. Utólag azt mondom, örülök, hogy nem ezt a könyvet olvastam először Ernaux-tól. A magyarul korábban megjelent kötetei – A hely/Egy asszony, az Évek és a Lánytörténet – ugyanis megágyaznak annak, hogy Az eseményt megfelelő kontextusban lehessen befogadni. A francia író történetei mindig a saját múltjából táplálkoznak, és ezáltal összefüggenek, egyik könyve kiegészíti a másikat. Ez persze nem azt jelenti, hogy önmagukban ne állnák meg a helyüket, és ne lenne teljesen egyértelmű és átélhető a bennük elmesélt történet, de minél többet olvas Ernaux-tól az ember, annál jobban körvonalazódik az a társadalmi, gazdasági és morális rend, amelyben kislányként, majd fiatal nőként boldogulnia kellett.

Egyetlen út van

Ernaux 1940-ben született Normandiában, szülei munkásosztálybeliek voltak, egy italméréssel kombinált vegyeskereskedést üzemeltettek. A fiatal lány egész életét arra tette fel, hogy ebből a miliőből kitörjön és értelmiségi polgárként élje az életét. Ez sikerült is neki – középiskolai tanár, majd író lett –, ugyanakkor mindez örökre áthidalhatatlan szakadékot is húzott közé és szülei közé, és egyfajta árulónak érezte magát, aki árulását kizárólag az írás által teheti jóvá azok előtt, akiket „hátrahagyott”.

Ernaux minden írása egy kicsit erről is szól, az osztályváltás általa „brutálisnak” nevezett folyamatáról, amely szükségképpen megjelenik Az eseményben is, hiszen a nem tervezett terhességgel éppen ez, az osztályváltás lehetősége került veszélybe.

Egyedülálló anyaként 1963-ban a szégyen és az elkerülhetetlen lecsúszás jutott volna osztályrészéül, nem pedig a tanulás által remélt felemelkedés. Ennek az állapotnak a megértésében segítenek Ernaux korábbi kötetei, amelyekben részletesen feltárja, mennyi megaláztatásban, bizonytalanságban és fájdalomban volt része az iskolai és szociális élete során kizárólag a származása és életkörülményei miatt. Érthetővé és átélhetővé válik, miért akart mindenáron kitörni a számára elrendelt sors keretei közül, még olyan áron is, hogy illegális abortuszon esik át, amelyért akkoriban börtönbüntetés járt, rosszabb esetben pedig bele is lehetett halni. (Sokan bele is haltak.)

Annie Ernaux 1993 májusában (Fotó: Louis MONIER/Gamma-Rapho via Getty Images)

Az egyszerűség kíméletlensége

Ernaux egyik védjegye a takarékos és tényszerű írás, minden fölösleges jelzőt és körülírást kigyomlál a szövegből. Ez az „egyszerűség” semmiképpen sem negatív előjelű, ő tudatosan törekszik erre: szándékosan szakított a „jól írással” és a szép mondatokkal – amelyre egyébként diákjait tanította –, részben azért, mert egy mindenki (értsd: bármilyen társadalmi réteg) által jól érthető nyelvet akart teremteni. Könyveinek másik jellegzetessége azok rövidsége, Az esemény például hetvenhét oldal, akár egy hosszabb novella. Egyesek támadják is „túl rövid” szövegei miatt, Ernaux tipikus válasza erre az, hogy rámutat: a terjedelem nem az irodalmi munka minőségi mutatója.

„A könyveim azért ilyen rövidek, mert sok időt töltök a megírásukkal”– mondta egyszer.

Én kifejezetten szeretem a sűrű, nyers, tényekre szorítkozó szövegeit, ám ez Az eseményben kivételesen ridegnek hatott és vigasztalanul hagyott, és tovább tetézte a már említett zavartságomat a téma feldolgozását illetően. Ernaux borzalmas helyzeteket ír le az abortusz kapcsán, mind testi, mind lelki értelemben, felfoghatatlan, megdöbbentő, sőt felháborító dolgokat. Olyasmiket, amelyeket valójában nem is lehet szavakkal kifejezni. Az esemény egy erre tett kísérlet.

Pőre igazság

Nagyon nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy ne tárjam fel, miben is áll – számomra – meghökkentő volta. De ha elárulnám, azzal elvenném annak a lehetőségét, hogy más is átélje ezt a gyomrost. Ahogyan már említettem, a gyomrosra fel voltam készülve. Az abortuszról nem lehet nem megrázóan írni. Amire nem számítottam, az a huszonhárom éves Annie Duchesne (Ernaux leánykori neve) hozzáállása az egészhez, és a könyv írásakor hatvanéves Annie Ernaux mindenre elszántsága, hogy ezt a legigazabb és legőszintébb módon feltárja és megmutassa. Ernaux egyszer valahogy úgy fogalmazott, hogy ha az írásban nincsen kockázat, akkor nem érdemes csinálni.

Amit nem kockázatos leírni, az semmi.

Szerintem őrült nagy kockázatot vállalt azzal, hogy ezt a könyvet így írta meg. Csinálhatott volna magából egy nagyon szerethető, nagybetűs drámai hősnőt, színezhette volna az érzelmeit, a reakcióit. De nem tette, hanem „csak” igyekezett leírni az igazságot. Nincs ennél nagyobb bátorság.

Kollektív titok

Ernaux a könyveiben személyes emlékein átszűrve egész történelmi-társadalmi korszakok krónikáját írja meg, ezáltal bepillantást enged a francia valóságba. Az eseményben saját történetén keresztül egy olyan világot fest, ahol az utcákon elsuhanó lányok közül sokan közös titkot őriznek: ugyanarra készülnek, a nem vágyott terhesség megszakítására, így vagy úgy, segítséggel vagy anélkül, de mindenáron. Távoli ismerősök jóindulatára utalva, orvosok megalázó megjegyzései által sújtva, vadidegenek kezébe téve életüket.

Mélységesen szomorú és életveszélyes cinkosság ez nő és nő között, egy régi, letűnt világban (?), ahol nem dönthettek szabadon a testükről, a sorsukról, az életükről.

A könyvről ezt az ajánlót olvashatjuk a könyvesboltok weboldalain: Egy olyan testi-lelki traumát ír le, amely egy korszak határát is jelzi, hiszen Franciaország alig pár évvel később gyökeresen átalakult, s ennek az átalakulásnak fontos eleme volt a szexualitáshoz és a női önrendelkezéshez való új hozzáállás. 

Ehhez képest Ernaux megrázó története – ha nem is Franciaországban – sajnos nagyon is aktuális. Elég csak a megszigorított lengyel abortusztörvényre gondolnunk, vagy arra, hogy tavaly nyáron az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megszavazta a Roe kontra Wade precendens ítélet megsemmisítését, amely 1973 óta legalizálta az abortuszt országszerte, alkotmányos jogot biztosítva a nőknek a művi terhességszakításhoz, és az egyes államok hatáskörébe utalta az erről való döntést. (Jelenleg az ötven államból huszonegy tiltja az abortuszt vagy korlátozza az eljárást a terhesség korábbi szakaszában.)

Visszhangtalanság után díjeső és elismerés

Tavaly Az esemény új közönségre talált az azonos című filmadaptációban, amely elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb díját, az Arany Oroszlánt. Ennek azért van különös jelentősége, mert a könyv huszonhárom évvel ezelőtti megjelenését a férfi és női kritikusok akkor többnyire kőkemény hallgatással fogadták. A könyvből készült film pozitív fogadtatása kapcsán Ernaux számára rendkívül megindító, hogy a fiatalabb generációknak releváns a testi tapasztalatokra épülő feminizmus, amely a dolgokat olyannak mutatja meg, amilyenek, és nem olyannak, amilyennek lenniük kellene. Ennek az útnak még mindig nem értünk a végére, az író a díjátadó utáni sajtótájékoztatón elmondta, a Nobel-díj új felelősséget adott neki, hogy tovább folytassa a harcot a nők jogaiért.

Kiemelt kép: Annie Ernaux 2016. június 20-án Rómában (Forrás: Camilla Morandi, Corbis/Corbis via Getty Images)