Tasnádi Bence a Katona József Színház társulatának tagja, Junior Prima Díjas színész. Láthattuk az Egynyári kalandban, az Aranyéletben és a Mintaapákban, zenei tehetségét az Ed Is On zenekarban énekesként és basszusgitárosként kamatoztatja. Magáról azt vallja, szorongó típus, sokat agyal dolgokon, de a színpadon képes megélni a téren és időn kívüli, önfeledt szabadságot.

A beszélgetés rövid kivonata a videó alatt olvasható.

Szövegek, versek, szókincs

Az otthon fogalmához kapcsolódó bevezető kérdés után (Bence nagyon szereti jelenlegi lakását, ami tágas és fényes), Anna a szövegtanulásról faggatja vendégét, aki elárulja, hogy bárhol, bármilyen helyszínen, bármilyen üresjáratban képes szöveget tanulni, akár a villamoson is, még ha olykor furán néznek is rá emiatt. Sőt, a szöveg tanulása, ismétlése az elalvást is megkönnyíti: „nagyon kellemesen bele lehet bágyadni, amikor mondja az ember a saját szövegét”.
Kedvenc verseként József Attila A Dunánál című alkotását nevezi meg, még úgy is, hogy tudja, talán kissé elcsépelt benyomást kelt. Arra a kérdésre, hogy szeret-e verset mondani, azt válaszolja, hogy általában igen, feltéve, hogy jó versről van szó. Kiemeli, hogy az emblematikus versek szavalásakor nagy a veszélyfaktor, és sok színésznek bizony mumus is a versmondás, a prózával egy fokkal könnyebb boldogulni.
Gyerekkorától meghatározó szerepet tölt be az életében az írott vagy mondott szöveg és a színpad (Tasnádi Bence édesapja Tasnádi Csaba színházi rendező, nagybátyja Tasnádi István drámaíró – a szerk.). Mai napig zavarja őt, hogy nem tudja a saját elvárásainak megfelelő módon, gazdagon kifejezni magát beszéd közben. Gyerekkorában gyakran érezte magát butának a szülei társaságában, kamaszként ezért elkezdett különleges kifejezéseket gyűjteni, vadászni, mondatokba tenni, hogy így bővítse a szókincsét, tudatosan.

Klasszikus és modern

Juhász Anna rákérdez a katartikus színházi élményeire, azokra, amelyeket már színészként élt meg. Elsőnek egy gyerekkori darabot említ, a Légy jó mindhalálig musical változatát, amiben ő Valkai tanár urat alakította hatalmas lelkesedéssel, „csillogó szemmel”. Felnőtt pályafutásából Borbély Szilárd drámáját, Az olaszliszkait emelné ki: „ez volt az a darab, amikor azt éreztem, hogy igazán meg tudom fogni a nézőket”.
A beszélgetés a nagy sikerű Káli holtak című darabra terelődik, amelynek alapja Térey János utolsó regénye volt. Bence szerint a darab „szerencsés csillagzat alatt született”, sok különböző réteggel, amelyek a végén tökéletesen összeállnak: „talán még érzékletesebben is leírja a színészi létet, mint maga a regény”.
A színésznek fontosak a klasszikusok, és konzervatív módon áll hozzájuk.

„Nem szeretem, ha ezeket koszoljuk – mondja – szeretek megküzdeni egy régebbi nyelvezetű szöveg interpretálásával.”

Abban a tényben, hogy Shakespeare négyszáz év távlatából is aktuális, van számára valami megnyugtató.
Jelenleg Móricz Zsigmond nagyszerű regényével, a Rokonokkal dolgozik, amelyből Vajdai Vilmos rendez előadást, és március 28-án mutatják be a Trafóban. „Nyomokban tartalmaz Móriczot” – mondja, de fantasztikusnak ígérkezik.

A Pura Poesia korábbi részei itt nézhetők meg.

Szerkesztő: Juhász Anna, Ribánszky Ágota