Susanne Valadon törvénytelen gyerekként született, 1865-ben Marie-Clémentine néven. 19 éves volt, amikor Henri de Toulouse-Lautrec javaslatára megváltoztatta a keresztnevét. A férfi ugyanis azt mondta neki, hogy olyan kéjvággyal bámulják őt a festők, akár a bibliai Zsuzsannát a vének. A fiatal, gyönyörű lány jót nevetett a viccen és találónak érezte. Úgyis elege volt már abból, hogy a férfiak csak egy darab húsként kezelik. Ő ugyanis nem modell akart lenni, hanem festő. Élete első festményét, tíz évvel később ezzel az új névvel írta alá, és „keresztapjának” Toulouse-Lautrecnek ajándékozta.

Suzanne Valadon modellként kezdte

Ehhez a bizonyos első festményhez azonban meglehetősen kalandos út vezetett. Valadon egyike volt a századvégi Párizs utcagyerekeinek. Törvénytelenként, apa nélkül, mélységes szegénységbe született. Mosónő édesanyja alig tudta eltartani, és a kislány egész gyerekkorát az utcán töltötte koldusok, tolvajok és utcalányok között. Az iskolából 11 évesen kicsapták, mert képtelen volt megülni a fenekén, és nem bírta elviselni az apácák szigorú napirendjét. Az anyja erre azt mondta, ha nem tanul, menjen dogozni. Így lett pincérnő, cselédlány, gyári munkás, koszorúkészítő, kalapos segéd, és végül vándor zöldségárus, aki egy lovasszekérrel járta Párizs utcáit. Mivel gyakran unatkozott, különböző trükköket adott elő a ló hátán. Így figyelt fel rá egy cirkuszigazgató, akitől megkapta álmai állását: artista lett.

A csillogó, és kalandos élet azonban csak egy évig tartott, mert 16 évesen leesett a trapézról, és súlyosan megsérült a háta.

Szerencsére addigra Párizs művészei, akik rendszeres vendégei voltak az előadásnak, felfigyeltek a vörös hajú, markáns szemöldökű, tökéletes alakú lányra, és elhívták modellt állni. Ő pedig ment.

Már csak azért is, mert kicsi korától imádott rajzolni – de amikor az anyja egyszer rajtakapta, hogy a csomagolópapírra firkál, felpofozta a pazarlásért. Most azonban úgy érezte: új esélyt kapott az élettől. Ott volt, ahol mindig lenni akart: a művészek között. Soha nem csinált belőle gondot, ha le kellett vetkőznie, és abból sem, ha festők ennél kicsit többet akartak.

Igazi barátra talált

Nem volt buta lány: pontosan tudta, hogy a feszes test nem tart ki örökké, és míg modellkedett, legalább annyira kihasználta a festőket, mint ahogyan azok őt. Mindent megfigyelt maga körül: milyen festéket használnak a nagyok, hogyan dolgoznak, és otthon gyakorolta a tanultakat.

Renoir Tánc Bougivalban című festményén a 18 éves Suzanne Valadont láthatjuk (Fotó: Wikipedia)

Titka úgy derült ki, hogy egy nap, amikor nem jelent meg a megbeszélt időben, Renoir felkereste, és otthon a rajzolásba belefeledkezve találta a fiatal lányt, csodálatos művekkel körülvéve. Renoir nem volt kedves ember, kicsit sem pártolta az egyenjogúságot és a női művészeket sem szerette különösebben, így jól leteremtette Suzanne-t, majd kigúnyolta rajzait. Ők ketten ekkor találkoztak utoljára.

Lett viszont helyette azonnal egy új barátja, Toulouse-Lautrec, akivel ugyanabban a házban béreltek lakást. Az első pillanattól megértették egymást, olyannyira, hogy hamarosan Valadon lett a férfi összejöveteleinek háziasszonya. A férfi azzal hálálta meg segítségét, hogy megvette a rajzait és főhelyre akasztotta. Ezután pedig minden műkereskedőnek, akit vendégül látott elmondta, hogy Franciaország egyik legjobb művészének alkotásait láthatják nála. Amikor azok egyetértettek vele, csak akkor árulta el, hogy az illető egy nő. Ők ketten hamarosan szeretők lettek, de jóval többek is annál. Toulouse-Lautrec tanította meg arra, hogyan kell úrinőhöz illően öltöznie, viselkednie, beszélnie. Emellett pedig szerzett neki egy magántanárt is. Méghozzá a korszak legjobb festőjét, Degas-t.

Suzanne Valadon mesteri támogatója

Valadon rettegett, amikor először ment el Degas lakásába, hogy megmutassa a férfinak a vázlatait. Degas ugyanis nem volt hajlandó bárkit fogadni, és kicsit sem volt elbűvölve a fiatal szép lánytól. Csak a képekre koncentrált. Lassan, egyesével fogta ezeket a kezébe, mindet alaposan megvizsgálta, közben motyogott az orra alatt.

Valadon már majdnem elájult az idegességtől, amikor Degas egyszer csak ránézett, bólintott és ennyit mondott. „Ön valóban egy közülünk.”

Két ember nem különbözhetett volna jobban egymástól, mint Degas és Valadon. A férfi nemesi származású volt, félénk a nőkkel szemben, és ritkán ment el otthonról romló látása miatt. Valadon 30 évvel volt fiatalabb nála, életvidám és harsány. Degas azonban nem ragadt le a külsőségeknél. Hitt abban, hogy a lánynak ösztönös tehetsége van a festészethez, és nem csak tanácsokkal látta el, de meggyőzte saját műkereskedőjét is, hogy állítsa ki a képeit. Valadon hamarosan sikert, sikerre halmozott, és 1894-ben ő lett az első nő, aki felvételt nyert a Francia Nemzeti Képzőművészeti Társaságba (Salon de la Société Nationale des Beaux-Arts).

Suzanne Valadon a műtermében (Fotó: Getty Images)

Suzanne Valadon zavaros magánélete

A párizsi művészvilág a 19. század végén meglehetősen férfiközpontú volt, és nem fogadtak maguk közé nőket. Valadon kivételes helyzetben volt, mert modellként mindenki ismerte és kedvelte. Ám nőként nem volt veszélytelen művésszé válni. A modelleket mindenki prostituáltként kezelte, és ez azt jelentette, hogy a jobb körök soha nem voltak hajlandóak befogadni. Valadont azonban nem érdekelte soha mások véleménye. Ráadásul nem volt mit vesztenie. Jó hírének már 18 évesen búcsút intett, amikor leányanyaként megszülte fiát.

Suzanne Valadon fiával, Maurice Utrilloval 1895 körül (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Soha nem árulta el, hogy kicsoda a gyerek apja, bár sokáig úgy tartották, hogy Renoir volt az, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy összevesztek. Valadon, aki szinte maga is gyermek volt még fia születésekor, ráadásul a család egyetlen pénzkeresője, az első években nem sokat törődött a gyerekkel, édesanyja nevelte helyette. Ahogyan azonban a fiú nőtt, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy komoly gondok vannak vele. Maurice Utrillo, aki később híres festő lett egész életében súlyos alkoholizmussal küszködött. Kilencévesen adta neki nagyanyja az első pohár bort, mert azt remélte, hogy ezzel sikerül csillapítania a fiú epileptikus rohamait, és durva dühkitöréseit. A házi gyógymód azonban kudarcot vallott. Maurice mindössze 19 éves volt, amikor elmegyógyintézetbe került. Ugyanebben az évben halt meg Toulouse-Lautrec is. Akkoriban úgy vélték, hogy az alkoholizmus okozta a halálát.

Valadon ekkor megijedt, és attól félt, hogy ez a sors vár fiára is. Elkezdte hát festeni tanítani, hátha ez célt ad az életének, és sikerrel járt.

Maurice Utrillo letette a poharat és fantasztikusan tehetséges művésznek bizonyult.

Valadon úgy döntött, hogy a nyugalom lesz a fiú számára a legjobb terápia, ezért elfogadta egy gazdag üzletember ajánlatát, vidékre költözött vele és letette az ecsetet. Hamarosan kiderült azonban, hogy nem neki való a középosztálybeli hölgyek unalmas élete, ráadásul hamarosan újabb hódolója akadt, a zeneszerző Erik Satie személyében. A botrányos szerelmi háromszögnek az vetett véget, amikor Valadon beleszeretett egy fiatal fiúba. A fia egyik barátjába, aki épp feleannyi idős volt, mint ő, és hozzáment feleségül.

Szentségtelen háromság

Suzanne Valadon önarcképe 1898-ból (Fotó: Wikipedia)

Ezután hárman éltek együtt: Suzanne, a férje és a fia, Maurice. A „szentségtelen háromság”, ahogy nevezték őket. Mindhárman festők voltak – és mindhárman sikeresek. Valadon élete legjobb képeit készítette ekkor. Végre rátalált saját stílusára, ami nem volt kedves, nőies – hanem olyan durva, nyers és őszinte, amilyen ő maga. 1911-ben, 46 évesen rendezte meg élete első önálló kiállítását. 1923-ban pedig leszerződtette Párizs legjobb aukciósháza, akik évi egymillió frankot ajánlottak neki, ha vállalja, hogy náluk adja el műveit. Hihetetlen jómódban, szakmailag megbecsülve töltötte élete utolsó éveit, bár sokan a mai napig botrányosnak tartják képeit, mert női modelljeit gyakran meztelenül festette meg, és kicsit sem igyekezett vonzónak ábrázolni őket. Anyajegyek, megereszkedett mellek, kidudorodó visszerek vannak képein, mert ahogy ő mondta, soha nem csinos és tetszetős dolgokat akart festeni, hanem valóságosakat. Ezt a brutális őszinteséget pedig saját magára is kiterjesztette: önarcképein jól végigkövethető, hogyan lett a 18 éves csinos lányból érett asszony és idős nő.

Suzanne Valadon fürdő női (Fotó: Wikipedia)

Egy évvel halála előtt, 1937-ben, az akkor 72 éves Valadon meghívást kapott, hogy vegyen részt a női festők kiállításán a párizsi Petit Palaisban. Órákat töltött a kiállított képek között és kritikus szemmel megfigyelt mindent. Este pedig azt mondta egy barátjának, aki elkísérte: „…tudod, chérie, gyakran kérkedtem a művészetemmel, mert azt hittem, ez az, amit az emberek elvárnak – hogy egy művész dicsekedjen. Azok után azonban, amit ma délután láttunk, nagyon alázatos lettem. El kell ismernem, a francia nők is tudnak festeni. De tudod, chérie, azt hiszem, Isten engem mégis Franciaország legnagyobb festőnőjévé tett…”

Kiemelt kép: Canva