Már az is nehezen tolerálható, amikor a hőség miatt több napra a lakásba szorulunk néhány vakációját töltő gyerekkel, de miből gyúrták azt a szülőpárost, aki a negyven fokos melegben, három gyerekkel ötnapos fesztiválozásba kezd? Őrültek? Lehet, de akár tanulhatunk is tőlük.

Hűs tavaszi nap volt amikor Anna, egy három-, egy nyolc- és egy tízéves gyermek anyukája, először megnézte a Bánkitó fesztivál programját. Évek óta motoszkált már benne, hogy milyen remek kaland lehet együtt fesztiválozni a gyerekekkel, hiszen annak idején őt is a szülei vitték ki először a Szigetre. A Bánki-tó ideális helyszínnek ígérkezett Budapesthez való közelsége miatt is, baj vagy családi össznépi kiborulás esetén bármikor haza tudnak jönni.

Ráadásul kiderült, a fesztiválnak van egy igazi családi kedvezménye is: aki gyerekkel jön, féláron kap bérletet. Végül Annáék öt fő ötnapos fesztiválbelépőjére összesen 46 000 Ft-ot fizettek.

A bérlet kint lógott hónapokig a falon, majd a dátum közeledtével a szülők saját fesztiválélményeiket alapul véve igyekeztek felkészülni az igen melegnek és zajosnak ígérkező öt napra. Végül már első éjszaka kiderült, hogy feleslegesen aggódtak: a gyerekek tényleg mindenhez könnyebben adaptálódnak, mint a felnőttek.

Családi sátrazás

„Még soha nem sátraztunk családilag, így már ez is hatalmas kalandnak ígérkezett. Vettünk néhány kényelmes, magától felfújódó matracot, béreltünk egy űrhajó méretű hat személyes sátrat, amiben három külön tér mellett még egy hatalmas nappali is volt. Igaz nappal nem sokat tartózkodtunk ott, mivel a kempingre egyetlenegy fa sem vetett árnyékot, amitől kicsit persze meg is ijedtünk. A szervezőknek mielőbb fontos lenne reagálniuk rá, hogy

olyan hőségek vannak, amiben a fesztiválkempingezés tényleg élhetetlenné válik árnyék nélkül

– magyarázza Anna. – Végül mondanom sem kell, hogy mind a három gyerek jobban aludt, mint itthon szokott, mi viszont a férjemmel azért a pár óráért is rendesen megküzdöttünk. Fájó volt a felismerés, hogy a testünk már nem úgy tolerálja a meleget és a zajt, mint húszéves korunkban.

fesztivál gyerekkel

Három gyerek – egy fesztivál

Egyik éjjel még a gyerekeknek vásárolt zajvédő fülest is magamra kellett tennem, közben nekik egyszer sem jutott eszükbe felvenni, a férjem pedig néha esőhanggal próbálta elnyomni a tuctucot.”

Fesztivál gyerekkel? Neurológussal jártunk utána, hogy valóban jó ötlet-e.

Fesztiválos napirendjük irigylésre méltóan alakult: délelőtt általában strandoltak a Bánki-tóban, ahogy Anna meséli, csodás érzés volt a délutáni koncerteket úszógumiban lebegve hallgatni. Napközben sokszor töltöttek időt a gyereksátorban, ahol színvonalas gyerekprogramokon vettek részt, kézművesedni is lehetett, sőt a nagyobb gyerekeket még ott is tudták hagyni egy időre.

Fontos a biztonság

Természetesen nem maradhattak ki az igazi fesztiválélmények sem: ott voltak az összes családi kedvencnek számító zenekar koncertjén, a gyerekeknek pedig már most eléggé kifinomult a zenei ízlésük, állítólag a három és fél éves volt a legnagyobb party-arc, ő viszont egyelőre mindenevő.

„Mindig figyeltünk rá, hogy nagyon biztonságos helyeken álljunk a koncertek alatt. Egyikünk végig a kicsivel volt, másikunk a két naggyal. Egyedül nyilvánvalóan nem engedtük el őket sehova, még vécére sem — mondja Anna. A fesztivál közönsége is nagyon jó benyomást tett rájuk, úgy érezték, az emberek nagyon figyeltek egymásra, nem a vad őrjöngés volt a jellemző.

A sok, gyerekekkel végigtáncolt buli után előbb Anna férje kapott kimenőt, másnap Anna bulizhatott hajnali négyig. „Teljesen egyedül jöttem-mentem, isteni élmény volt, és egy jó tapasztalás arról, hogy ezt én tudom, és nekem ezt lehet!”

A két szülőnek és minden bizonnyal a gyerekeknek is sokat jelentett, hogy együtt, védett közegben tapasztalhatták meg, milyen egy igazi zenei fesztivál. „Engem a szüleim vittek ki először a Szigetre – idézi fel Anna, – apám kint is aludt velem, egyszer anyukám is. Tudtam, hogy ezt az élményt tovább akarom egyszer adni.

A családi kupaktanács a fesztivál után azt a döntést hozta, hogy jövőre ismétlés várható, de inkább egy külsős szálláson fognak aludni. A sátrazást ugyanakkor mindenképp folytatni fogja a család, de fesztiválozás nélkül. „Igazi városi emberekként mozdultunk ki a komfortzónánkból, de egyáltalán nem bántuk meg. Aludni máskor is tudunk.”

Rábeszéltek egy fesztiválra, de úgy érzed, nem megy ez már neked? Cikkünkben összeszedtük, hogyan „éljünk túl” egy fesztivált 35 fölött.

Kiemelt képünk illusztráció: Getty Images