A halászó macska uccája – a regény, ami világsikert hozott Földes Jolánnak – nem könnyű témát feszeget. Egy magyar emigráns család életét követi végig, akik Párizsba költözve szembesülnek azzal a sok-sok problémával, ami a külföldi léttel együtt jár. A közel százéves regényben csupa olyan élethelyzetet olvashatunk, ami manapság is sok-sok külföldre költözőnek lehet ismerős. A hontalanság érzése, ami örökké izzik a szülők lelkében.
A gyerekek rugalmassága, akik meglepően hamar beilleszkednek az új hazájukba, és haza se akarnak többé menni.
A vágy a hazatérésre – és a kegyetlen ráébredés, hogy az már soha nem lesz olyan jó, mint ahogyan azt az ember elképzeli. A fájdalom, hogy a helyiek szinte emberszámba sem veszik az idegeneket, kihasználják tapasztalatlanságukat és nyelvtudásuk hiányát. A meglepetés, hogy egy jó szaktudással rendelkező mesterembernek mennyivel könnyebb munkát találnia és biztos jövedelemre szert tennie még nyelvtudás nélkül is, mint egy franciául ugyan folyékonyan beszélő értelmiséginek.
A regényben a migránslét minden máig jól ismert szereplője megjelenik. A lelkes szélhámosok, a depresszióba süllyedő nosztalgiázók, a praktikus gondolkodású talpraesettek. Olyanok, akik megtalálják a helyük az új országban – és olyanok is, akiknek mindig idegen marad. A szerelem pedig, amiről azt gondolná az ember, hogy mindent legyőz, egyáltalán nem tünteti el a kulturális különbségeket.
Nehéz családi háttér
A könyv elképesztő realitása nem a véletlen műve. Valós élményekből építkezik. Földes Jolán érettségi után két évet töltött Párizsban, ahol Rue du Chat qui Pêche, vagyis a Halászó macska utcájában lévő kis panzióban bérelt szobát. A fantáziadús utcanévről már akkor is azt gondolta, hogy regénybe illik, és lelkesedését csak növelte, hogy valóban fantasztikus karakterekkel hozta össze a sors.
Itt lakott Földes Jolán: Az a keskeny utca a Halászó macska utcája. Párizs, 1930. körül (Fotó: KEYSTONE-FRANCE/Gamma-Rapho via Getty Images)
Az orosz bankár, a spanyol anarchista, a litván tanár, a görög kereskedő és az olasz herceg mellett ő volt a magyar egyetemi hallgató – aki a tanulás mellett egy gyárban is dolgozott.
Nem azért tanult ugyanis külföldön, mert szülei gazdagok voltak – hanem azért, mert zsidó származása miatt nem juthatott be a pesti bölcsészkarra,
és a külföldi tanulás volt az egyetlen módja annak, hogy továbbtanulhasson. Gyógyszerész édesapja, Friendländerről magyarosította a nevét Földesre, amikor lánya kisiskolás volt. A változásról nem illett beszélni. Ahogyan arról sem, miért az apai nagyszülők nevelik. Csak tízévesen tudta meg, hogy édesanyja nem betegségben halt meg, hanem öngyilkos lett. Nem sokkal később imádott kishúgát is el kellett temetni.
A nagyszülők a sok gyász, titok, nélkülözés közepette magukba zárkóztak és csak nehezen tudták kimutatni érzelmeiket.
Ők is gyászoltak. Nemcsak menyüket és unokájukat, de régi életüket is, amit fel kellett adniuk, hogy fiúk segítségére legyenek. Miatta költöztek Kenderesre, majd később Kassára, míg végül a kis család Budapesten kötött ki. Hivatalosan azért, hogy az okos kislánynak több lehetősége legyen tanulni. De valójában az apa volt az, aki vágyott a pezsgő fővárosi életre – és arra a sok lehetőségre, amivel ez járt. A naiv férfi kétes ügyletekbe keveredett, vagyonát többször is elveszítette, jó hírével együtt.
Párizs után Egyiptom
Lánya, Földes Jolán az irodalomban talált menedéket. Verseket és novellákat írt, amelyek meg is jelentek, interjút készített Babits Mihállyal, ám végül Bécsben iratkozott be egyetemre, majd egy év után továbbment a Sorbonne-ra. Hogy meg tudjon élni, hajnalban egy fonalüzemben dolgozott, esténként pedig egy kereskedő megbízásából szerződéseket fordított.
Közben pedig figyelt, ismerkedett, barátkozott – és elkezdte feljegyezni szomszédai meséit, történeteit. Ezekből a jegyzetekből született később A halászó macska uccája. Két boldog év után azonban apja betegsége miatt hazahívta a család.
Az egyetemet soha nem tudta befejezni. Budapesten gépírónő lett belőle, de nem akárhol. A Nyugat című folyóiratnál.
Pár hónap után vette a bátorságot, és bekopogott Babits irodájába (aki nem ismerte fel a lányt, aki öt évvel korábban interjút készített vele) és elé tette a versét. Megjelent. Bár költő nem lett belőle – de titkárnői fizetését ezután újságírással egészítette ki. Közben férjhez ment, majd néhány hónap után férje hűtlensége miatt elvált. Miután édesapja meghalt, kiderült, hogy a család anyagi helyzete nagyon ingatag. Így aztán elment Egyiptomba, és a nagykövetségen helyezkedett el, mint titkárnő.
Nem csak Földes Jolán járt így: magyar írónők, akik külföldön lettek híresek.
Keresete nagy részét hazaküldte nagyanyja számára. Három évet töltött a piramisok földjén, és csak akkor ment haza, amikor táviratot kapott, hogy nagyanyja állapota súlyosabbá vált. Hogy mellette lehessen az utolsó időkben, Pesten vállalt munkát.
A 20. század legnagyobb irodalmi pályázata
A több nyelven beszélő, művelt, világlátott fiatal lányt kezdetben örömmel fogadta a magyar kulturális élet, hiszen annyi mindent tudott mesélni. Párizsi életéről, egyiptomi élményeiről írt cikkeket, de írt verseket is, és előadásokat tartott arról, hogy vajon alacsonyabb rendűek-e a nők, mint a férfiak.
Földes Jolán: A halászó macska uccája, Atlantic kiadó, 2018
Ideje legnagyobb részében azonban fordított, mert abban volt a legtöbb pénz. Elképesztő sebességgel dolgozott, napi 10-12 órán át ült az írógépe mellett, és három hetente adott le egy új könyvet. Közben a szerelem is újra rátalált, egy kolléga személyében.
Kelemen Kálmán újságíróval békésen éltek – csak az árnyékolta be boldogságuk, hogy soha nem született saját gyermekük. Ebben az időben írta meg első regényét, amelyben halott édesanyjának állított emléket. A Mária jól érett a halott édesanya szerelme és lánya közti romantikus kapcsolatról szól, és a tabudöntögető, merész téma elnyerte a kritikusok tetszését.
1932-ben a regény Mikszáth Kálmán díjat kapott. Ezen felbátorodva jelentkezett Földes Jolán a következő regénypályázatra is, egy olyan témával, ami régóta formálódott benne. 1936-ban az angol Pinker kiadó nemzetközi pályázatot írt ki, hogy megtalálja Európa legjobb kortárs íróját és regényét. Tizennégy ország kiadóit bízta meg a feladattal, hogy jeligés pályázatot írjanak ki, és küldjék el Londonba a győztes pályaművet.
A főnyeremény elképesztő nagy összeg volt: 4000 font (az éves átlagfizetés akkoriban Angliában 150 font volt).
Ehhez jött hozzá a jogdíj a külföldi eladások után, azzal az ígérettel, hogy a győztes művét lefordítják 13 nyelvre, és a versenyben részt vevő mind a 14 országban megjelenik. A Warner Bross pedig 15 ezer dollárt ígért a győztes regény filmes jogaiért. Ez volt a 20. század legnagyobb irodalmi pályázata, amire Európa szerte több ezer pályamű érkezett.
A legismertebb magyar író
Magyarországon az Athenaeum Kiadó vállalta a verseny megszervezését. Ám amikor kiírták a pályázatot, Földes Jolán fejében még csak a regény címe volt meg: A halászó macska uccája. Rekordidő alatt, három hónap alatt írta meg a művet, és amikor beadta, a Nansen-passzus jeligét választotta. Egy hónap múlva derült ki, a 208 magyar nyelvű pályamű közül, az övé lett a nyertes. (A második Passuth László Eurasia című műve lett.)
Regényét repülővel küldték még aznap Bécsbe, hogy az ott nyaraló fordító, Jacobi Erzsébet időben elkészülhessen. Önmagában már a magyar győzelem is óriási dicsőségnek számított. Újságcikkek tucatjai jelentek meg az ifjú írónőről, és regényéről. A felhajtás pedig még nagyobb lett, amikor fél év múlva kiderült, hogy ő nyerte meg a nemzetközi verseny fődíját is.
Földes Jolán egyszeriben nemzetközi sztár lett, aki az utcán nem mehetett végig anélkül, hogy autogramot ne kértek volna tőle.
Regénye pedig, A halászó macska uccája az eljövendő hónapokban egymillió (!) példányban kelt el.
A nyeremény része volt egy világkörüli út is, aminek az volt a célja, hogy felolvasóesteken, beszélgetéseken reklámozza a könyvet. Az eljövendő egy évben ezért Földes Jolán végigjárta Európa összes nagyvárosát és Indiát is, mindezt havi ötezer pengős fizetésért. A legjobb reklámot azonban az jelentette a könyv számára, amikor
Eleanor Roosevelt, az amerikai elnök felesége megírta egy újságcikkben, hogy imádja a könyvet, és kétszer is olvasta,
majd Franciaországban kötelező olvasmánnyá tették. A hírnév és a pénz azonban sok ellenséget szerzett neki, és a magyar írók többsége soha nem bocsátotta meg a Nyugat egykori kis titkárnőjének, hogy sikeresebb és gazdagabb lett náluk.
Kiutálták a hazájából
Furcsa azt látni, hogy minden idők leghíresebb magyar regényét, amit külföldön minden kritikus dicsért annak mélységért, érett karakterábrázolásáért, kifinomult stílusáért, azt a hazai kritikusok milyen kegyetlenül lehúzták. Egyszerű, könnyed limonádénak tekintették, afféle nyári szórakozásnak, könnyed, felületes regénykének. Persze nem Földes Jolán volt az egyetlen nő, aki így járt ekkoriban. Kosáryné Réz Lola, Tormay Cécile, Lux Terka, Lesznai Anna mind ugyanebben a cipőben jártak.
Nem kerültek be az irodalmi kánonba, kimaradtak a tankönyvekből, a korszakot bemutató összefoglalásokból, a szöveggyűjteményekből.
De az, hogy mindez megtörtént Magyarország legsikeresebb írójával, akit az egész világ ismert, mégiscsak nehezen magyarázható. Persze azért megpróbálták. Azt mondták rá, hogy regényének nincs igazi értéke. „Irodalmi piszoknak”, „ravasz iparmosmunkának” minősítették írását, és
a második világháború közeledtével egyre hangosabbak lettek a szerző zsidó származására utaló rasszista kritikák is.
Földes Jolán és férje ezért úgy gondolták, biztonságosabb, ha átköltöznek Londonba.
Marlene Dietrich és Ray Milland a Földes Jolán Arany fülbevalók (Golden Earrings) című könyvéből készült film forgatásán 1946. december 31-én. (Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone via Getty Images)
1938-ban, 36 évesen Földes Jolán újra emigráns lett. Ismét egy új országban kellett új barátokat, új kapcsolatokat kialakítani – de most már nem kellett mindent teljesen elölről kezdenie. A pénz, a hírnév sok dolgot könnyebbé tett számára. A háború kitörése után ennek köszönhette azt is, hogy mint ellenséges állam polgárát nem telepítették a többi magyarral együtt a Man-szigetre. Ő pedig mindent megtett, hogy külföldről is honfitársait segítse.
1942-ben a Nagy-Britanniai Magyarok Egyesületének bizottsági tagja lett és segített elindítani Londonban a Magyar Szabad Egyetemet. A londoni Pen Club kezdeményezésére segített pénzt gyűjteni a Magyarországról elmenekült írók megsegítésére, és tagja lett több olyan külföldi magyarok által alapított szervezetnek, amely a demokratikus Magyarország ügyét támogatta. Ennek következményeként azonban 1942-ben
megfosztották magyar állampolgárságától és könyveit bezúzatták. Soha többé nem írt magyarul, és hiába hívták később, nem tért vissza Magyarországra sem.
Élete végéig magyar maradt
Dézsi Ibolya: Én, Földes Jolán – és a halászó macska uccája, Atlantic Press, 2023
Honfitársait azonban továbbra is segítette. A háború után a Magyar Segélybizottság vezetőségének tagjaként segített pénzt gyűjteni egy 35 ezer font értékű gyógyszercsomagra, és 1956-ban is segítette az Angliába érkezett menekülteket.
Művei ezután angolul jelentek meg, Yolanda Foldes vagy Yolanda Clarent név alatt. 1945-ben megjelent Golden Earrings avagy Arany fülbevaló című regényét, ami a magyarországi cigányokról életéről szól, megfilmesítette a Paramount filmvállalat, Marlene Dietrich főszereplésével. 1947-ben pedig a Make You a Fine Wife (Jó feleséggé válni) című regényét is filmre vitték. Könyvei világszerte népszerűek maradtak. Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában is kiadták.
Itthon azonban a nevét nem említették többé, annak ellenére, hogy A halászó macska uccája a 20. század egyik legnagyobb irodalmi sikere volt. A szerző 1963-ban halt meg Londonban, tüdőrákban. Életéről Dézsi Ibolya írt könyvet: Én, Földes Jolán és a halászó macska uccája címmel, 2023-ban.
Kiemelt kép: Földes Jolán–Fotó forrása: Facebook/Canva/nőklapja.hu
