Nem mi vagyunk a legnagyobb világjárók, de ha alkalmunk nyílik utazni, a barátokkal a pénztárcabarát, hátizsákos kiruccanások hívei vagyunk. Az élmény nem feltétlenül van nagyobb mennyiségű pénzhez kötve – ehhez persze időzíteni is jól kell, lehetőleg szezonon kívül, amikor a turisták száma sem vészes. Az olcsóság pedig alapos szervezést igényel: mivel, merre és mikor járunk a legjobban? 

Még szerencse, hogy a barátnőmnek van türelme ehhez. Alapos, precíz Google táblázata a tömegközlekedési járatoktól, áraktól kezdve az időpontokon át egészen a hasznos linkekig mindent tartalmazott, amire csak szükség lehet egy párnapos külföldi kiránduláson. Előre tervezni jó dolog és szükséges, bár vannak helyzetek (vagy inkább országok?), ahol nincs mit tenni, mint sodródni, mert hiába az igyekezet, úgyis történik valami, ami mindent a feje tetejére állít.

Ilyen volt Görögországban lenni, ahol életünkben először, de biztosra veszem, hogy nem utoljára jártunk.

Ember tervez…

A terv a következő volt: leszállunk Athénban, elverekedjük magunkat metróval a pireuszi kikötőig, ott kompra szállunk, és meg sem állunk a Szaroniki-öböl ékszerdobozáig, a pisztáciaszigetként elhíresült Éjináig (Aegina), ahonnan busszal megyünk tovább az athéni görögök egyik legkedveltebb nyári célpontjáig, az aprócska Agia Marináig.

Itt, a homokos tengerparton elbúcsúztatjuk a nyarat, majd két nap múlva uzsgyi vissza Athénba, hogy a nagyvárosi életérzést is kipipáljuk. Az internetet böngészve mindez nem tűnt nagy kihívásnak, a gyakorlatban viszont már más volt a helyzet. 

Szokás mondani, hogy az utazás közben szerzett élményektől többek leszünk. Ha látjuk, miként élnek az emberek a világ más részein, milyen kulturális szokásaik vannak, miket esznek, hogyan dolgoznak, kommunikálnak egymással, olyan tanulságokban lehet részünk, melyeket más módon aligha tudnánk magunkévá tenni. Azt nem mondanám, hogy új emberként jöttem vissza – mondjuk külsőm állapotából ítélve ez még akár igaz is lehet –, az viszont biztos, hogy röpke 4 nap bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy kicsit magamba nézzek.

A görög villámutazás igen jó ötletnek bizonyult, minden nehézsége és kaotikussága ellenére is (Fotó: a szerző)

Kihasználva, hogy még egy hét után is élesen dolgozik bennem az élmény, átgondoltam, hogy magyarként mit hoztam haza magammal az országból (a pisztácián és hűtőmágnesen kívül), és mi az, amit jó lenne néha megfogadni az itthoni hétköznapokon is.

Athén: a hely, ahol egyszerre jól és rosszul érzed magad

Egy pár éve Görögországban élő ismerős adott 4 hasznos túlélőtippet a fővároshoz (amiket egészen addig nem vettünk komolyan, míg meg nem érkeztünk):

1. „Aminek kereke van, annak elsőbbsége is”

Athénban (amit Eszter kollégám keleti New Yorkként definiált) az embernek néha tényleg olyan érzése van, mintha a zebra csak dísznek volna. És csak azért, mert éppen átsétálunk rajta, még nem jelenti azt, hogy miénk a terep, hiszen az esetek nagy százalékában úgyis lesz valaki, aki áthajt rajta alig pár centivel előtted (vagy mögötted). Amennyiben pedig nincs lámpa a zebra előtt, érdemes bociszemekkel fürkészni a sofőröket, hátha valaki megáll, akinek mások is követik majd a példáját.

Egy hónap egy görög szigeten – Fejős Éva írása.

Mindeközben persze mindenki dudál mindenre, mintha muszáj volna. Sőt, látva a káoszt, biztos vagyok benne, hogy muszáj is, de le merném fogadni, hogy a robogós, akit láttunk, csak úgy, a brahi kedvéért nyomta a csimpolyát (apropó fura szavak, kvízünket a témában kitöltötted már?), ami kifejezetten mókás volt. 

Az athéni utcák forgalma Hadrianus kapujánál (Fotó: Getty Images)

2. „Felesleges tervezni. Lesz, ami lesz – vagy akörül –, fel se bosszantsd rajta magad”

Amikor realizáljuk, hogy ez tényleg így van, ember legyen a talpán, akinek nem forr fel egy pillanatra az agyvize. Görögországban gyorsan változnak a dolgok, így történt, hogy a komptársaság, amit korábban kinéztünk, aznap úgy döntött, hogy egyáltalán nem indít járatot Aeginába (kicsit úgy éreztük magunkat, mintha mi lennénk a hoppon maradt Pierce Brosnan és Colin Firth a Mamma Mia!-ból). És ahogy végignéztünk a majdhogynem kihalt kikötőn, nem igazán hittük, hogy lenne más megoldás.

A talponállók nyitva, a jegypénztárak és az információs pultok zárva – így jár az, aki szezonon kívül érkezik. Az internet, a power bank és a ChatGPT viszont nagy segítség (bocsi, Google), így a pánik, hogy itt ragadunk, és ugrik egy kifizetett esténk a szigeten, nem tartott sokáig.

Egy jól irányzott kérdéssel a ChatGPT minden lehetséges opciót rangsorolt, így pár percen belül az e-jegyünket lobogtatva loholhattunk a kikötő másik végébe. Ott volt a komp, oldalán a hajótársaság nevével, akikhez a jegyünk szólt, hurrá! Csakhogy hiába telt-múlt az idő, a hajó az istenért se akart elindulni.

Nem úgy a mellette lévő, amin egy teljesen más komptársaság neve szerepelt, mint ami a jegyünkön volt. Mint kiderült, ez lenne a mi hajónk, amire végül utolsókként, az utolsó percben szállhattunk fel. Ki érti ezt? Hát mindegy is.

3. „Nem kell megijedni, a bámulás tök oké, catcalling viszont nincs”

És tényleg. 

4. „A használt vécépapírt a kukába kell gyűjteni. Nehogy lehúzd, mert veled fizettetik ki a duguláselhárítást!”

Bár mai formájukig hosszú utat tettek meg, vécék már az ókorban is léteztek. A legtöbb ember számára ez is csak egy hétköznapi hely a sok közül: dolgunk végeztével már el is felejtjük, hogy mi történt ott.

De nem ám Görögországban, turistaként, ahol a vécék használatára egészen más szabályok vonatkoznak. Tudniillik, itt a szennyvízcsövek sokkal keskenyebbek, mint máshol a világon, ezért könnyen eldugíthatja őket a vécépapír – amit jobb ötlet híján tényleg egy kis kukában kell összegyűjteni. Az új építésű épületekben, szállodákban nagyobb csövek vannak, és nyugodt szívvel lehúzható a papír, ám az ország nagy részén a szemetes módszert kell alkalmazni. 

Szívem szerint inkább keringtem volna tovább a 31 fokban, kiszámíthatatlan, lutri buszjáratokra vadászva furcsa külvárosi környékeken, mint hogy kukába gyűjtsem a használt budipapírt. De hát ez van, előbb-utóbb ezen is túl kellett esni. 

Hogy ki volt az, aki bármennyire is figyelni akart erre, az első adandó alkalommal mégis elbaltázta a dolgot, arra lehet egy tippje a kedves olvasónak. A (visszatekintve szórakoztató) részleteket mindenki fantáziájára bízom. Legyen elég annyi, hogy mivel egy pici gyerekkorunktól bevésődött, teljesen természetes, hétköznapi higiéniás szokást kell felülírni, nem elég, ha csak figyel az ember – a folyamat tényleg komoly koncentrációt igényel.  

Agia Marina: a hely, ahol minden lassú

Athénból Aeginába érve aztán kezdetét vette a buszvadászat, amiről azt az infót kaptuk, hogy

szezonon kívül néha indul, néha nem, szóval felesleges bármit is előre megvenni az interneten, mert vagy nem lehet, vagy mert „ki tudja”.

(Egyébként, ha nem látom, nem hiszem el, hogy a menetrend szerinti járatokat le kell inteni akkor is, ha sokan állnak a megállóban.) Zeusz kegyelméből végül a legutolsó, délután 4-es járatot éppen elcsíptük.

A szállásunk Agia Marinában rosszabb állapotban volt, mint a képeken, és hiányzott néhány dolog, amiről írták, hogy van, ezért nem vittünk magunkkal. Éjjelente masszív csatornaszag áradt a fürdőszobából, és mivel nem volt szúnyogháló, a vérszívók pedig éhesek voltak, az ablakokat sem tudtuk kinyitni. De ha ki is nyitottuk volna, akkor sem jártunk volna jobban. Odakint ezerrel dübörgött a folkzene, meg valami más, magyar füllel furcsa, de kétségtelenül fülbemászó helyi popdal.

A kép nem hazudik, ilyen Agia Marina – ide még biztos, hogy vissza fogunk térni (Fotó: a szerző)

Az erkélyek egy derékig érő fallal voltak elválasztva egymástól, így ráláttunk minden szomszédunkra. Kint ücsörögve olyan érzésünk volt, mintha egy rakás idegennel ülnénk egy asztalnál, pizsamában – ami csak kezdetben volt szokatlan. Miután mindenki integetett, köszöngetett mindenkinek, már semmi nem volt kényelmetlen: egyfajta közösségi érzés lett úrrá az emberen. Ugyanígy az aprócska utcákon barangolva, ahol teljesen természetes, ha ismeretlenül is ráköszönünk egymásra.      

A házigazda mindeközben nagy örömmel fogadott, és olyan isteni, helyi finomságokkal halmozott el bennünket, hogy egy rossz szavunk nem lehetett. Ilyen finom – és nem mellesleg pénztárcabarát – pisztáciát még nem ettünk, az utcai fákról csomókban lógott az érett gránátalma, és minden sarkon akadt egy néni, aki kóbor macskákat etetett.

A falusi hangulat, az emberek kedvessége és a türkizkék tenger látványa mindenért kárpótolt.

Időközben persze le is betegedtünk, de a megannyi nehézkes körülmény ellenére mégis sikerült életre szóló élményeket szerezni. Ha ki akarunk szakadni a mókuskerékből, Aegina szigetén tényleg megéri elveszni, és hagyni, hogy magával sodorjon a mediterrán, „úgyis lesz valahogy” életérzés.

Az idő relatív

A komp persze vissza, Athén felé is megviccelt bennünket, miután az éjszaka közepén, sms-ben tudatták, hogy lefújják a másnapi járatot. Talán ezért tartja úgy a sztereotípia, hogy a görögök pontatlanok? Talán. Reggel ugyan volt egy kis kavarodás a kikötői jegypénztárnál, de összességében olajozottan mentek a dolgok, és pillanatok alatt átregisztráltak minket máshová.

Mire Athénba értünk, nemcsak az ütemterv borult, de a torokgyulladás is úrrá lett rajtunk. Ha utóbbi nincs, talán türelmem is több lett volna, mindenesetre érdekes volt megfigyelni, hogy a nagy közlekedési káoszban mégis milyen lazák az emberek, míg én feszülök, mint a húr.

Summa summarum: megvan a rákfenéje, de mégis van valami megfoghatatlanul vonzó ebben a fejetlenségben.

Görögország egy történelemben és kultúrában gazdag ország. Kétségtelen, hogy nemcsak ókori műemlékeiről és lélegzetelállító szigeteiről, de furcsa kulturális normáiról és hagyományairól is híres. A görög idő fogalma meglehetősen változékony a világ más részeihez képest, és inkább tűnik laza iránymutatásnak, mint fix kiindulási pontnak.

A rugalmas időszerűség megköveteli, hogy lassíts, és hogy kényelmes tempóban, stresszmentesen végezd a dolgodat, ami erős kontraszt ahhoz képest, amihez hozzá vagyunk szokva. Görögországban számolni kell azzal, hogy ha tényleg időre kell érkezni – mondjuk a reptérre – érdemes a tervezettnél is korábban indulni. 

Van, amit eltanulhatnánk

Nos, kétségtelen, hogy rendszerekre van szükségünk ahhoz, hogy megtartsuk a mindennapi fókuszt, a dolgos hétköznapokon azonban észre sem vesszük, ha e bizonyos rendszerek áldozataivá válunk. Könnyű bosszankodni, ha pár percet késik a troli, vagy ha délután 5 után kígyózó sor fogad az önkiszolgáló kasszánál. Nem jó érzés, hogy mindez az emberek hangulatán is látványosan érződik, ami talán le sem esik, és talán nem is akarnám másképp csinálni, ha nem veszek el egy kicsit 4 röpke, ám annál érdekesebb napra Görögországban.  

Azokon az apró-cseprő dolgokon, amikre nincsen ráhatásunk, vagy ha valami alkalomadtán nem sikerül tökéletesen, a kelleténél jobban tényleg nem éri meg bosszankodni. A közlekedési szabályok nem viccből vannak, a pontossághoz persze továbbra is tartanám magam, és nagyon jó érzés újra lehúzni a vécépapírt.

A legfontosabb, amit viszont örömmel magammal hoztam, az az, hogy nem mindig kell komolyan venni magunkat.

Utazás ősszel? Mutatunk néhány várost, ami ilyenkor a legszebb!

Kiemelt kép: emberek tömegei Athén óvárosában (Getty Images)