A romantikus tinifilmek meghallgatásain egymásnak adták a kilincset, rongyosra néztük miattuk a kazettára felvett ismétléseket és kitépett posztereikkel szemeztünk az ágyon fekve. Mindannyian meghatározó szereplői voltak fiatalkorunknak, akár tinédzserként, akár már fiatal felnőttként rajongtunk értük, ráadásul többen mind a mai napig aktívan szerepelnek, így még erősebben érvényesül a nosztalgiafaktor.
Dawson és a haverok, A csaj nem jár egyedül, Los Angeles-i tündérmese – retró összeállításunkhoz felidéztük szeretett tinirománcainkat és utánajártunk, hogy néznek ki ma az egykori főszereplő szívtiprók, akikről a ’90-es és 2000-es években lányok milliói ábrándoztak.
Freddie Prinze Jr.
Attól a pillanattól fogva, hogy Freddie Prinze Jr. a Sixpence None The Richer zenekar Kiss me című dalára megcsókolta a kertben Rachael Leigh Cookot, mi is ilyen egymásra találásról ábrándoztunk. A színész azonban nem a kultikus A csaj nem jár egyedül című romantikus vígjátékkal kezdte karrierjét, valójában a Tudom, mit tettél tavaly nyáron tiniklasszikusokkal robbant be a köztudatba a ’90-es években.
Azóta láthattuk többek között a népszerű Rád vagyok kattanva, a Nyakiglove és a Scooby-Doo filmekben is, de az utóbbi időben a színész már visszavonult a a nagy vászontól. Napjainkban inkább szinkronszínészként és íróként aktív, emellett feleségével, Sarah Michelle Gellarrel nevelik két közös gyermeküket. Freddie az apai örömökön túl a konyhaművészetbe is belekóstolt, nemrég szakácskönyvet írt, melyben családi recepteket osztott meg rajongóival.
Mi nézzünk októberben a Netflixen? – Válogass a filmajánlónkból!
James Van Der Beek
James Van Der Beek neve valószínűleg mindörökre összefonódott a Dawson és a haverok című drámasorozattal, ahol a színész a romantikus, jobb életre vágyó álmodozót, Dawson Leeryt alakította hat évadon keresztül. A műsor 1998-2003-ig futott óriási sikerrel és – köszönhetően a kamaszkor minden szépségét és árnyoldalát bemutató cselekménynek – tagadhatatlanul a korszak egyik meghatározó tinidrámája lett.
James Van Der Beek később próbálkozott más műsorokkal, szerepelt krimiben, filmdrámában, romkomban és horror-vígjátékban is, de valójában sosem sikerült megugrania a Dawson sikerét. Napjainkban inkább televíziós komédiákban tűnik fel, például saját magát parodizálta a Ne bízz a ribiben! című vígjátéksorozatban. Mindemellett hatszoros családapa és népszerű közösségi média személyiség.
Chad Michael Murray
Az egykori szívtipró mindenkit megdöbbentett, amikor feltűnt Brooke Shields oldalán a Netflix felkapott romantikus vígjátékában (A menyasszony anyja), főként azért, mert semmit sem vesztett kisfiús sármjából, sőt, kifejezetten jót tett neki az idő múlása. Chad Michael Murray neve legtöbbünknek a Tuti gimi című sorozatból lehet ismerős, ahol Lucas Scottként hódította meg a nézők szívét, pedig karrierje még csak ekkor indult be igazán.
Olyan hollywoodi produkciókban szerepelt, mint a Los Angeles-i tündérmese vagy a Nem férek a bőrödbe (aminek jön a második része) de a közönségkedvenc Szívek szállodájában szintén feltűnt Rory Gilmore egyik iskolatársaként. Napjainkban továbbra is aktívan színészkedik, újabban a Hallmark-csatorna romantikus filmjeiben láthattuk, de úgy tűnik, még számos nosztalgikus projektben visszatér majd.
Joshua Jackson
És ha már Dawson és a haverok, nem hagyhattuk ki Joshua Jacksont sem, aki a szarkasztikus lázadó, ám mélyen legbelül jólelkű Pacey Witterként lopta be magát a szívünkbe. A sorozatban és a való életben is Katie Holmesért rajongott, ugyanis egy ideig civilben is együtt járt a színésznővel, de a románc az első pár évad után kifulladt. A sikersorozatot követően azonban Joshua nem sokáig búsult, sőt, már a széria forgatása alatt aktívan vállalt szerepeket más produkciókban.
Így néznek ki az egykori Baywatch sorozat szereplői.
A színész korábbi ismert filmjei után – Végzetes rajongás, Sarki fény, Kis tüzek mindenütt – az utóbbi években továbbra is a komolyabb szerepek felé fordult. Emlékezetes alakítást nyújtott többek között A viszony című sorozatban, a Dr. Death főszerepében, de jövőre láthatjuk a Karate kölyök franchise folytatásában is, mely tíz év után az első mozifilmes szerepe lesz.
Joseph Gordon-Levitt
Ki ne emlékezne a Tíz dolog amit utálok benned című romantikus vígjátékra, mely bár tagadhatatlanul a fiatalon elhunyt Heath Ledger nagy debütálása volt, számunkra Joseph Gordon-Levitt is emlékezetes maradt a jófiú szerepében. A tehetséges színészt a ’90-es évek óta folyamatosan foglalkoztatja Hollywood, a nagyköltségvetésű produkcióktól kezdve a Golden Globe-díjas drámákig mindenben megállja a helyét.
Szerepelt A kincses bolygó, az 500 nap nyár, a G. I. Joe és az Eredet című filmben is, de láthattuk még Don Jonként, Christopher Nolan Batman filmsorozatában, a Sin City-ben és még egy sor Netflix-produkcióban. Színészi munkáin túl napjainkban már rendezőként és producerként egyaránt tevékenykedik, sőt, saját médiaplatformot alapított HitRecord néven. Két napja épp Drew Barrymore műsorában vendégeskedett, ahol a Shailene Woodley-val való közös munkáról és az apaságról mesélt.
Adam Brody
Chad Michael Murray-hez hasonlóan A narancsvidék sztárja, Adam Brody is másodvirágzását éli. A Netflix új sorozatában (Bármit, csak ezt ne), mely állítólag valós történeten alapszik, egy szexualitásáról nyíltan beszélő podcaster és egy rabbi történetét kelti életre Kristen Bell színésznővel. A műsor hamar a top tízbe ugrott a streaming csatornán, ami nem meglepő, ugyanis a sorozat jól bevált elemekből építkezik: első látásra szerelem és egy nagy adag leküzdhetetlennek tűnő akadály.
Bár most úgy tűnik, nagy visszatérést él meg, valójában Adam Brody sosem szállt ki a filmiparból. Két évtizedes karrierje során olyan produkciókban vett részt, mint A kör, a Mr. és Mrs. Smith, az Ördög bújt beléd, az Aki bújt, vagy a Shazam!, de ő is vendégszerepelt például a Szívek szállodájában. 2014-ben feleségül vette a Gossip Girl sorozat színésznőjét, Leighton Meestert, akivel két közös gyermeket nevelnek.
Channing Tatum
A karizmatikus Channing Tatum is azok közé tartozik, akik romantikus szerepekből építettek maguknak hollywoodi karriert. A Step up és a Micsoda srác ez a lány! sikerei után a színész hamar átnyergelt az akciófilmekre, miközben drámai szerelmekre cserélte a komédiákat. A Kedves John! és a Fogadom ezek közé a szívszorító szerelmes filmek közé tartozik, mely szerepek azonban az utóbbi időben már nem jelentettek szakmai kihívást Channing számára.
A színész napjainkban az egyik legnagyobb hollywoodi sztár: Magic Mike, 21 Jump Street, az Az elveszett város és még egy sor blockbuster fűződik a nevéhez. Idén a menyasszonya, Zoë Kravitz rendezői debütálásában okozott meglepetést, de Scarlett Johansson kedvéért nemrég visszatért a rajtvonalat jelentő romantikus vígjátékokhoz is a Vigyél a holdra című űrhajós-szerelmes filmmel.
Kvíz: Felismered kép alapján a romantikus filmeket?
Kiemelt kép: Christian JENTZ Gamma-Rapho/Hulton Archive/Frank Trapper Corbis/Getty Images; noklapja.hu