Meg lehet váltani a világot egy 120 oldalas esszékötettel? Aligha, de Takács-Sánta Andrásnak nem is feltétlenül ez a célja. A jó élet keresése az ökológiai válság korában alcímű műve inkább egy gondolatindító, cselekvésre buzdító iránymutatás egy élhető jövő érdekében.

A könyvben megfogalmazott elmélet szerint valójában három út áll előttünk, olvasók, földlakók előtt, és csak rajtunk múlik, melyiket választjuk: van a hurráoptimista szemlélet (majd a szakértők, tudósok megoldják helyettünk a problémát), az ökokatasztrofizmus (nincs mit tenni, itt a világvége), és akkor lenne egy harmadik, mely szerint minden erőnkkel azon kellene legyünk, hogy legalább a legrosszabb forgatókönyveket elkerüljük.

Takács-Sánta András nem árul zsákbamacskát, nem egy rózsaszín-cukormázas jövőképet tár elénk, hanem arra ösztökél, hogy okosan, tevékenyen álljunk a kérdéshez, sőt, még ötleteket is kapunk tőle, hogy hogyan tegyük ezt. A tudós ezt a hozzáállást a cselekvő remény útjának nevezte el.

A gyakorlatban a közösségekben, ökohálózatokban látja a megoldást.

Humánökológusként azt tanácsolja, ha sok negatív érzésünk van ezzel kapcsolatban, akkor fordítsuk pozitívra. Ehhez elénk tár egy olyan cselekvési tervet, ami éppen elegendő lehet(ne), hogy egy ökológiai civilizációt hozzunk létre. Ha pedig kellően sokan eszerint cselekednénk, eljöhetne a Világeleje.

Ezt a könyvet azoknak mindenképp el kellene olvasniuk, akik tehetetlennek érzik magukat a környezetvédelem ügyében. És persze azoknak is, akiknek túl sok energiáját veszi el a klímaszorongás. A Világelejével egy olyan kézikönyvet kapunk, ami ad egy (nem erőltetett) iránymutatást azt illetően, hogy apró tettekkel és a közösség erejével hogyan építhetnénk egy jobb világot.

Nem ezt a civilizációt kell megmenteni, újat kell létrehozni

Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense és a Világeleje című könyv szerzője (Fotó: a szerző sajátja)

Takács-Sánta András három közvetlen okot sorol fel, ami az ökológiai válsághoz vezetett: a világméretű népességrobbanást, az egy főre jutó termelés-fogyasztás ugrásszerű növekedését és az egyre hatékonyabb és pusztítóbb technológiák térhódítását. De a tudós ebben lát azért jót is: így, hogy mi magunk okozzuk az ökológiai válságot, még mindig nagyobb esélyünk van a katasztrófa elkerülésére, mintha egy külső természeti erő veszélyeztetné az emberiséget és a bolygót.

András még 2005-ben szerkesztett egy könyvet a klímaválságról. A tudományos mű Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon címmel jelent meg. Ebben a kötetben látott napvilágot először magyarra fordított részlet az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) értékelő jelentéséből. Akkoriban még nem sokat beszéltünk a fenyegető klímakatasztrófáról, még a világvégétől való félelem sem volt ilyen elsöprő. Nagyon távoli jövőnek tűnt mindez.

De mi a helyzet a mostani fiatalsággal? Megkérdeztük az írót, egyetemi oktatót. „Nálunk, az ELTE humánökológia mesterképzésén azt látom, hogy a diákok zömét igencsak megterheli az ökokatasztrófa fenyegetésének tudata.

Az egyetemi képzésen egyelőre nincs alkalmunk nagyon belemenni ennek a pszichológiai mélységeibe,

ugyanakkor már rövid távon akarunk változtatni ezen, és szakember bevonásával lelki segítségnyújtást szeretnénk adni azoknak a diákoknak, akik ezt igénylik. Nem szoktam kisebbíteni a problémák súlyát, de nem is akarom növelni azt a félelmet, amit a főáramú média hírei keltenek bennük. Inkább arra biztatom őket, hogy bátran szembenézve a súlyos gondokkal, egyúttal többféle pozitív végkimenetelt is vizionáljanak, és tegyenek értük kis lépésekben.”

Bizonytalan kimenet és remény

A könyvben kifejtett cselekvő remény útja egy lehetőséget vázol fel az olvasó előtt. A kutató szerint olyan soktényezős a végkimenetele az ökológiai helyzetnek, hogy még a legkomolyabb számítógépes programok sem képesek előre jelezni azt. „Az ökológiai, az éghajlati és a társadalmi rendszerek önmagukban is roppant bonyolultak, keveset értünk belőlük, ráadásul még egymással is sokféleképpen kölcsönhatásban vannak. Emiatt viselkedésüket gyakorlatilag lehetetlen előre jelezni. 

Így nem szabad egy percig sem hinnünk azoknak, akik határozottan állítják, hogy cudar jövő vár ránk.

Természetesen ez is lehetséges, de sokkal kedvezőbb forgatókönyvek is valóra válhatnak. Nagymértékben rajtunk múlik” – részletezi a szakértő. Hozzátéve, hogy még az apró tettek is számítanak. Ugyanakkor túl kell lépni az egyéni cselekvésen, társakkal összefogva sokkal nagyobb hatást érhetünk el. Ráadásul, ha cselekszünk, jó eséllyel szorongásunk is csökkenni fog. A Takács-Sánta András által létrehozott Kisközösségi Program égisze alatt működő kiutak.hu oldalon például rengeteg közösségi szintű cselekvési tippet találhatunk.

Mielőtt azzal hessegetnéd el gondolatot, hogy neked erre nincs időd, kattints és nézd meg, milyen, viszonylag könnyen megvalósítható ötleteket is kínálnak a szakértők – a gerillakertészkedéstől és az ételmaradék-mentéstől kezdve a bevásárló közösség kiépítésén át a cserebörzék megszervezéséig. A Világelejét, amely inkább gondolkodásmódbeli alapokat ad, a kiutak.hu cselekvési tippjeivel párban érdemes olvasni.

„A 21. századi kényelmes életnek azt az alternatíváját kellene megtalálni, aminek nem a mértéktelen fogyasztás és pazarlás áll a középpontjában.

Ennek az új társadalomnak egy fontos kulcsszava a közösség, egy másik pedig az újrakapcsolódás – vallja a humánökológus. – A mostani nemzedék nagy hibája az elidegenedés egymástól és az eltávolodás élőlénytársainktól. Egyetértek Máté Gáborral abban, hogy a mai civilizáció megbetegít. Ám nemcsak bennünket, hanem a bolygót is. Le kéne számolnunk azzal a mítosszal, hogy ez a világ a létező világok legjobbika, mert lehetne sokkal jobb is.”

Neveljünk felelős új generációt!

A Világeleje egy remek iránymutatás fiatal felnőtteknek és az érett korosztálynak, na de mi a helyzet a legkisebbekkel? A humánökológus, aki maga is apuka, erről is kifejtette a véleményét, és még szuper gyerekkönyveket is ajánl.

Kapcsolódó: Hasznos környezetvédő tanácsok, amelyekkel besegíthetünk a Földnek

„A célravezető környezeti nevelés két részből áll: az egyik a probléma felvázolása, a másik a megoldások bemutatása. A második nagyon gyakran elmarad, ami miatt sokszor kontraproduktív lesz a nevelés, mert a felgyülemlett negatív érzésekkel nem tudunk mit kezdeni, és könnyen lehet, hogy ezt úgy oldjuk föl, hogy végül tagadni, de legalábbis bagatellizálni kezdjük a problémákat – vázolja fel az egyetemi docens. –

Az is lényeges, hogy a kicsiket még ne terheljük a problémákkal, sokkal inkább azt mutassuk meg nekik, hogy mennyire csodálatos, védelemre méltó értékek vannak ebben világban.

A legfontosabb pedig, hogy otthon jó példát mutassunk a gyerekeinknek, hogy a környezettudatosság természetessé váljon nekik, Ezen felül a koruknak megfelelő könyvekkel is rásegíthetünk a környezeti nevelésre.”

Kiemelt kép: Canva/Nők Lapja

Elindult a Nők Lapja Olvasósarok nevű kortárs könyvklubunk! Csatlakozz te is!