József Attila-díjas költő, író, festő, illusztrátor, több nagy sikerű könyv (Cégvezető, Mamikám, Ne haragudj, véletlen volt, Karanténnapló) szerzője. Legutóbbi regénye, a Boldog boldogtalan elnyerte a Nők Lapja Irodalmi Díjat a legjobb kortárs magyar regény kategóriában. „A szerzőnek mindig az a feladata, hogy megkeresse az eldugott ösvényeket, járatlan utakat” – mondta Háy János az október 30-án rendezett díjátadó gálán.
A beszélgetés rövid összefoglalója a videó alatt olvasható.

Hol is a boldogság?

Háy János szerint túlhasznált a boldogság kifejezés, és nem is jó a megfogalmazás: szerinte sokkal fontosabb, hogy otthon legyünk a saját életünkben, benne legyünk a saját sorsunkban, a sorsazonosságra törekedjünk. Ez akkor sikerülhet, ha az életünk lényeges érzelmi támaszai vannak a fókuszban: az egymáshoz, a szeretteinkhez, a kultúránkhoz, a történeteinkhez való viszonyunk. Általuk tudunk azonossá válni önmagunkkal, a sorsunkkal.

„Egyetlen célunk van, hogy szeretni tudjunk és szerethetők legyünk.”

Ezernyi társadalmi előírás van, aminek eleget kell tennünk, ezek közül sok arra inspirál, hogy szembe menjünk a létünkkel. Háy Boldog boldogtalanjának a szereplői ezekben a nagy ellentmondásokban keresik önmagukat, a sorsukat. Az író hangsúlyozza, hogy saját kompetenciakörében mindenki hatni tud a világban, fontos, hogy ez a hatás pozitív legyen, és felismerjük ezen képességünket, hogy az élet ne csak úgy átsuhanjon rajtunk. Mindenki maradjon önmaga, de azt a lehető legjobb verzióban képviselje.

Bekapcsolni kell az embereket

A kultúra akkor jó, ha nem kikapcsolni vagy szórakoztatni akar, hanem bekapcsolni. Háy új regénye játékos, de ezzel az olvasó is bevonódik a mű felépítésébe. Az alkotás részesévé válik.
Háy számára fontos kérdés, hogy érvényeset tudunk-e létrehozni minden életkorban. Íróként, de amúgy is lényeges kérdés, hogy mitől marad érvényes az életünk. A nagy feladat ezt mindig szem előtt tartani. „Ne hamisítványa legyek önmagamnak! Ha holnap nem jókat írok, és azt észreveszem, akkor hagyjam abba” – mondja Annának.

A többműfajúságot azért szereti, mert mindig van, amivel elfoglalja magát. Ha egy nagyregénnyel végzett, beköszönthet az üresség, amit ő nem bírna elviselni. De ebben a többműfajúságban az is benne van, hogy nekifog mosogatni.

„A cselekedet az, ami ki tud hozni a rosszból, hogy ne legyen haszontalan az életed.”

Amikor Anna az írói magatartásáról kérdezi, elismeri, hogy „valami belül mindig megy”. Elmesélnek egy történetet, és már a morzsáiból megérzi, hogy hoppá, ez egy novella. Íróként az a fő feladata, hogy az olvasó úgy érezze, az ő szíve is benne dobog a műben, hogy a könyv róla is szól.

Háy János: a vers és az ihlet

Háy János első verse így hangzott: „Barátok legyetek ily összeszőtt szálak.” Még alsós volt, amikor ezekkel a sorokkal kedvezni szeretett volna a tanító néninek. Csupa fontos dologról írt: barátságról, szerelemről, magasztos érzelmekről.
Kiemeli, hogy minden műnek van egy akusztikai építménye, a prózának is. A jó írónak meg kell találnia ezt a ritmust, ezért érdemes verseket olvasni.

Háy nemrégiben újrafordította T. S. Eliot The Waste Landjét, Szikföld címmel. A művet fantasztikusnak tartja, mert szellemileg egy egész évszázad benne van, és az ember minden porcikáját igénybe veszi, megmozgatja az olvasása. A vers nála vagy jön vagy nem jön, és nem tudja megmondani, mitől jön az ihlet. Annyit tudott csak megfigyelni az inspirációval kapcsolatosan, hogy kell hozzá üres idő, amíg csak hánytoroghat benne az ihlet, gondolat.

Találkozz élőben Háy Jánossal és Juhász Annával a MOMkultban! Jegyek még kaphatók!

A Pura Poesia korábbi részei itt nézhetők meg.
Szerkesztő: Juhász Anna, Ribánszky Ágota
Kiemelt kép: Canva

Rendeld meg kedvezményesen a Nők Lapja A 100 legjobb könyv bookazine-t, hogy megtudd, melyek voltak az elmúlt egy év legjobb regényei, gyerek- és ifjúsági könyvei!