Jodi Picoult író legújabb könyve szerint nem. Nem ér a nevem című regényében azzal játszik, vajon a nagy William Shakespeare milyen lehetett a valóságban, és hány szellemírótól fogadhatott be műveket.

A regény főhőse két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el őket egymástól, de közös bennük, hogy mindketten egy férfi neve mögé rejtőznek. 1581-ben Emilia Bassano az, akinek sikerül titokban írt műveit színpadra vinnie. Igazi remekművek ezek, viszont nagy ára van annak, hogy egy férfi nevét használja, hiszen így kiírja magát a történelemből.

A napjainkban játszódó szál Melina Greenről szól, akinek színdarabját Emilia Bassano ihlette. Négyszáz évvel később ugyan más fajta nehézségekkel kell szembenéznie egy nőnek, de valami a régi: a színházi világ ugyanúgy a férfiak terepe. De hogyan dönt vajon Jodi Picoult mai hőse? Hajlandó lemondani a szerzőnek járó elismerésről, csak azért, hogy színpadon láthassa a művét?

Shakespeare műveinek keletkezéstörténete régi dilemma. Ki lehetett William Shakespeare, és mégis hogyan írhatott ilyen fontos műveket, legyen szó komédiáról, tragédiáról, szonettekről vagy akár elbeszélő költeményekről? A Stratford-ellenesek, akik a különböző alternatív szerzőség-elméletek hívei, úgy vélik, hogy Shakespeare csak álca volt, hogy elfedje a valódi szerző vagy szerzők kilétét, akik valamilyen okból – általában társadalmi rang, nem vagy állambiztonság  – nem akarták vagy nem tudták elfogadni a nyilvános elismerést…

Ki volt William Shakespeare?

Jodi Picoult: Nem ér a nevem, Athenaeum kiadó, fordította: Novák Petra

William Shakespeare 1564-ben született Stratford-upon-Avon-ben, a városban, ami aztán miatta vált az irodalomrajongók zarándokhelyévé. Szüleinek harmadik gyerekeként jött a világra, apja jómódú kesztyűkészítő és kereskedő, anyja, Mary Arden a kor szokása szerint a háztartás vezetője és a gyerekek nevelője volt. Nincsenek adataink a kis William iskoláztatásával kapcsolatban, így nem tudjuk, mennyire volt művelt és kifinomult modorú.

Egy biztos pontot ismerünk a fiatalkorával kapcsolatban, mégpedig házasságkötését a gyerekükkel akkor már várandós Anne Hathaway-jel: Shakespeare 18, Anne 26 éves volt ekkor.

A párnak három gyereke született, köztük egy ikerpár, amelynek fiú tagja, Hamnet 11 éves korában életét vesztette. Shakespeare nevével először 1592-ben találkozunk a színházi körökben, ekkortól tudjuk biztosan, hogy színészként, íróként és a Lord Chamberlain’s Men színitársulat résztulajdonosaként dolgozott.

Vagyonos emberként hunyt el, aki ennek ellenére kétszer nem fizetett adót, és egy alkalommal egy éhínség idején nem feltétlenül erkölcsösen kereskedett a gabonával. A kérdés már csak az, hogy minden egyes mű, ami az ő neve alatt jelent meg, valóban az ő tollából származott? A válasz nem is olyan egyértelmű, mint gondolnánk.

Shakespeare mint szerző

Akkoriban nem létezett a ma ismert szerzői jog, ezért a dráma- és színdarabírók nagyon ritkán dolgoztak egyedül. A félkész műveket az egymást jól ismerő írók nemcsak megmutatták társaiknak, de elfogadták azok javaslatait is, így előfordult, hogy egy végleges mű létrejöttében négyen-öten is közreműködtek. Emiatt naivitás lenne azt feltételezni, hogy mind a 37 színmű az avoni hattyú kizárólagos érdemét jelenti.

Egyesek szerint az is elképzelhető, hogy szellemírókkal dolgoztatott, akiknek neve vagy nem volt elég ismert, vagy nem jelenhetett meg nyomtatásban, ezért pénzért cserébe Shakespeare neve alatt hozták nyilvánosságra írásaikat.

Erre utalhat az a tény, hogy amíg az akkor élt írók és költők bátran hivatkoztak egymásra szóban és írásban műveik szerzőségének kérdésében, majd társaik halála után méltató megemlékezéseket írtak egymásról, William Shakespeare egyik listán sem szerepel. Még csak nem is a Költők sarkában temették el Westminsterben, mint művésztársait. További érvet jelent Thomas Edwards költő, aki Shakespeare kortársaként 1595-ben úgy nyilatkozott az íróról, mint irodalmi álarc mögé bújó személyről.

William Shakespeare műveinek első kiadása 1623-ból (Kép: Scott Barbour/Getty Images)

Honnan ismerte Shakespeare a zenét és a jogot?

Mivel nem maradtak feljegyzések Shakespeare tanulmányairól, nem tudjuk, milyen szinten taníttatták. De hogy jogászként nem dolgozott, annyi bizonyos, és arról sincsenek információink, hogy értett volna a zenéhez vagy járt volna valaha Dániában vagy Itáliában. Műveiben ennek ellenére rengeteg zenei utalás, teljességgel hiteles olasz és dán tájleírás található, nem is beszélve a pontos jogi leírásokról.

Shakespeare nem volt bejáratos a királyi udvarba, és nem szolgált a hadseregben sem, műveiben mégis ezekről is részletes leírások, köznyelvi olasz szófordulatok találhatók.

Emellett megalkotott egy sor erős karakterű nőt a színdarabokban, miközben saját két lányát soha nem taníttatta, még írni vagy olvasni sem tudtak. Ez utóbbi megfelelt a kor szokásainak, ám Beatrice (vagy Beátrisz, Sok hűhó semmiért) vagy Rosalinda (Ahogy tetszik) megalkotója ne tartotta volna fontosnak, hogy lánygyerekei műveltek legyenek?

Egy elfeledett költőnő írhatott Shakespeare nevén?

Évszázadok óta fel-felmerül Shakespeare szerzőségének kérdése, mindkét oldalnak megvannak a maga érvei és ellenérvei. Azt is lelkesen találgatják azóta is, hogy vajon kik jelentethették meg írásaikat a bárd (vagyis a költő) nevében, kikre ismerhetünk rá a színművekben található leírások, karakterek, stílus alapján? A leggyakrabban Edward de Vere, Oxford grófja kerül említésre, de Francis Bacon, Christopher Marlowe, Erzsébet angol királynő is szóba került már.

Így merült fel Emilia Bassano neve, a nőé, aki nemének első képviselőjeként adott ki nyomtatott verseskötetet azzal a céllal, hogy ezzel pénzt keressen.

Emilia Lanier Bassano 1590 körül, Nicholas Hilliard művén (Kép: Wikimedia Commons/Bogomolov.PL)

Mi áll a teória mögött?

Bassano, illetve később férjezett nevén Lanier bizonyítottan járt Dániában és Itáliában is, Kent grófnője mellett nevelkedett, magas szintű oktatást kapott, és bejáratos volt az uralkodó udvarába. Nem sokkal édesanyja halála után I. Erzsébet királynő unokatestvérének, báró Hunsdon művészeti mecénásnak lett hivatalos szeretője, azaz találkozott művészekkel, és ismerte a kortárs irodalmat.

Zenész családja miatt érthető az is, honnan az esetlegesen általa írt művek zeneisége.

John Hudson tudós és színházi producer emellett hasonlóságokat talált Shakespeare bizonyos művei és Lanier Salve Deus Rex Judaeorum című verseskönyve között. Ám az elmélet ettől még csak elmélet marad. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy Shakespeare, saját kortársaihoz hasonlóan másokkal együtt dolgozva készítette el színműveit, így nem csupán neki mint magányos zseninek jár az érdem. Ám hogy milyen nők és férfiak segíthettek neki névtelenül, talán már sosem tudjuk meg.

Az biztos, hogy az alternatív szerzőség ideája mindig nagy közérdeklődésre tart számot, valójában azonban néhány kivételével valamennyi Shakespeare-kutató és irodalomtörténész peremelméletnek (tehát nem tudományosnak) tartja, és többnyire csak az állítások cáfolása során említik őket.

Rendeld meg ingyenes házhoz szállítással a Nők Lapja A 100 legjobb könyv bookazine-t, hogy megtudd, melyek voltak az elmúlt egy év legjobb regényei, gyerek- és ifjúsági könyvei!

Kiemelt kép: Getty Images/VCG Wilson/Corbis