turisták, idős pár, utazás

Ezekbe az országokba utazott 2024-ben a legtöbb turista

Alig akad olyan ország a Földön, amely ne tartogatna izgalmas látnivalókat a külföldi turisták számára, az egyiptomi piramisoktól kezdve a brazil esőerdőkön át egészen a párizsi bohémnegyedig. De 2024-ben vajon mely országok vonzották a legtöbb látogatót az összes közül, és melyek lesznek igazán népszerűek idén?

Bár a COVID-19 megjelenése sok mindent felülírt a világban, minden jel arra utal, hogy a turizmus fokozatosan visszatért a járvány előtti szintre. Sőt, folyamatos fellendülést mutat a megélhetési költségek emelkedése, illetve a geopolitikai feszültségek ellenére is.

Felmérések szerint egyes országokban a látogatók száma meghaladta a járvány előtti adatokat az elmúlt időszakban, ami részben a vírus lecsengése utáni fokozott utazási vágynak, a turisztikai infrastruktúrát érintő fejlesztéseknek, az eurózóna és a schengeni övezet bővítésének is köszönhető.  

Turisztikai szempontból kétségkívül az európai kontinens országai taroltak tavaly (is), hála a gazdag kultúrának, a gasztronómiának és a természeti kincseknek. A vízparton vagy annak közelében elhelyezkedő országok szintén töretlenül népszerűnek számítanak, különösen azok, amelyek gyönyörű strandokkal és páratlan óceáni kilátással kecsegtetnek.

2024 tíz leglátogatottabb országa

A World Population Review adatai alapján összegyűjtöttük, melyek voltak az elmúlt egy év legnépszerűbb országai turisztikai szempontból.

1. Franciaország

A világ legnépszerűbb turisztikai célpontjának több mint 30 éve Franciaország számít, ahol becslések szerint az elmúlt egy évben hozzávetőlegesen 89,4 millió külföldi turista fordult meg.

Kétségtelen, hogy Párizs, a fény városa mindig életre szóló élmény, ami különösen a tavalyi évre lehetett igaz, hiszen

az olimpiai játékok első hetében 42 százalékkal több nemzetközi látogató tette tiszteletét a fővárosban.

Azonban Franciaországban nemcsak a sportesemények, az Eiffel-torony, a Louvre és a Notre-Dame-székesegyház bírnak turistacsalogató erővel. A francia Riviéra bámulatos strandjai, a bordeaux-i, burgundi borvidékek és a provence-i táj színes-szagos élmények széles választékát kínálják, nem beszélve a világszínvonalú gasztronómiáról, a művészeti színtérről és a gazdag történelemről, amelyek nemcsak magát Párizst, de az egész országot népszerű úti céllá teszik. 

2. Spanyolország

Spanyolország pezsgő kultúrájával és gyönyörű strandjaival a második helyen végzett a turisztikai listán. Becslések szerint több mint 83,7 millió utazó érkezett az országba, melynek vonzereje kétségkívül sokszínűségében rejlik, legyen szó Barcelona nyüzsgő utcáiról, Sevilla szinte trópusi hangulatáról, Madrid történelmi csodáiról, a bulizni vágyók kedvenc szigetéről, Ibizáról, a Kanári-szigetek békéjéről vagy a Földközi-tenger partvidékeit kísérő más üdülőhelyekről.   

Kapcsolódó: Nincs több szex és sangria – Befellegzett az ibizai utazásoknak?

3. Egyesült Államok

Az Egyesült Államok átlagosan 79,3 millió utazót vonz évente, és nem volt ez másként 2024-ben sem. A felhőkarcolókból, nemzeti parkokból, ikonikus nevezetességekből, vibráló kulturális színtérből nincs hiány, mindenki megtalálhatja a kedvére valót, akár a nagyvárosi hangulatot részesítjük előnyben, akár a hátizsákos kalandokat.

4. Kína

Becslések szerint gazdag kulturális örökségének és gyorsan fejlődő turisztikai infrastruktúrájának köszönhetően Kínai hozzávetőlegesen 65,7 millió látogatót fogadott az elmúlt évben.

Kapcsolódó: Ide ülj a repülőn, ha jól szeretnél utazni!

Csin Si Huang-ti síremléke az agyaghadsereggel, a kínai nagy fal, Sanghaj metropolisza és futurisztikus hangulata, a karsztos hegyek, valamint a nagy sebességű vasút és a luxusszállodák térnyerése milliók számára teszi népszerűvé a világ második legnépesebb országát.

5. Olaszország

A művészetek, a történelem és a világszínvonalú gasztronómia hazája, Olaszország régiónként tartogat számunkra valamit, ami igazán egyedi. Legyen szó Piemont borvidékéről, Milánó divatközpontúságáról, Róma, Firenze, Velence ikonikus építészetéről, az Amalfi-partról, Szicíliáról, Szardíniáról és Toszkána dombvidékeiről, amelyek 2024-ben hozzávetőlegesen 64,5 millió külföldi látogatót vonzottak az országba.

Franciaország, Párizs
Galéria | 10 kép

6. Törökország

Törökországban, ahol a keleti és a nyugati kultúra találkozik, ahol a római, a bizánci és az oszmán birodalom maradványai mellett lélegzetelállító mecsetekben, palotákban, tengerparti tájakban és szürreális vidékekben (Kappadókia) is gyönyörködhetünk, mintegy 51,2 millió turista fordult meg az elmúlt időszakban.  

7. Mexikó

Aki a maja történelem, a páratlan kultúra, a színes fesztiválok, a karakteres ízek és a természeti szépség tüzes keverékét keresi, nagyon jól jár, ha spórol egy kicsit, és Mexikó felé veszi az irányt. Az elmúlt egy évben így volt ezzel nagyjából 45 millió látogató, akik főként az ország ősi romjai, trópusi strandjai és nyüzsgő nagyvárosai felé vették az irányt.   

8. Thaiföld

Délkelet-Ázsia egyik legjelentősebb turisztikai célpontja Thaiföld, melynek látványosságait hozzávetőlegesen 39,8 millió turista látogatja évente. Legyen szó Bangkok nyüzsgő utcáiról, Chiang Mai békéjéről vagy az olyan idilli hangulatot árasztó szigetekről, mint Koh Samui és Phuket, Thaiföld sokszínűsége a legváltozatosabb igényeket is képes kielégíteni.

9. Németország

Németország történelmével, lenyűgöző tájaival és modern városaival mintegy 39,6 millió látogatót vonz évente. Berlin élénk művészeti színtere, Bajorország mesebeli kastélyai, a bájos falvak és az elsőrangú sörkultúra minden bizonnyal idén is előkelő helyet szorít majd a leglátogatottabb országok listáján.

10. Egyesült Királyság

Hála a Buckingham-palotának, a Londoni Towernek, a British Museumnak, a brit királyi családnak és Harry Potternek, a főváros minden évben gondoskodik arról, hogy az Egyesült Királyság a legnépszerűbb úti célok között legyen.

A  nyugat-európai szigetország vonzereje azonban bőven túlmutat a londoni forgatagon, gondoljunk csak a skót felföld festői vidékeire, a bájos tengerparti városokra vagy Wales és Észak-Írország izgalmas történelmi helyszíneire.

Várhatóan Franciaország marad 2025 első legnépszerűbb úti célja

Ezen pedig nagy valószínűséggel senki sem lepődik meg.

A GlobalData előrejelzése szerint Franciaország 2025-re 93,7 millió látogatóval büszkélkedhet majd, ami jócskán meghaladja a tavalyi látogatószámot.

Számtalan oka van annak, hogy miért szeretik annyian az országot, az viszont kétségtelen, hogy földrajzi szempontból nincs olyan ember, akinek ne kínálna megfelelő alternatívát a kikapcsolódásra, akár tengerparton tervezünk lazulni, akár a hegyekben, esetleg csendes falvakban vagy nagyvárosokban szeretnénk bóklászni. Franciaország jelentős időt, energiát és pénzt fordít a fenntarthatóságra, valamint a kulturális és történelmi helyszínek gondozására, felújítására. Bármerre is járunk, híres látnivalókból pedig sosincs hiány, legyen szó akár a fővárosról, akár Normandia partjairól.

Nem beszélve arról, hogy a vasúti fejlesztések megkönnyítik majd a közlekedést a szomszédos országokból érkező turisták számára. A program egy 8000 kilométeres, kétvágányú, nagy sebességű vasúthálózat építését foglalja magában Lisszabon és Helsinki között. A vasútvonal Portugálián, Spanyolországon, Franciaországon, Németországon, Dánián, Észtországon, Litvánián, Lengyelországon és Finnországon halad majd keresztül.

Kapcsolódó: Átalakulóban az utazás, egyre több helyen tüntetnek a turisták ellen

Kiemelt kép: Getty Images