„Vonzódom az abszurditás gondolatához” – mondta egyszer David Lynch, aki mindent megváltoztatott, amit a moziról és a televízióról gondoltunk. Emlékszem, hogy már akkor megjegyeztem a nevét, amikor a Twin Peaks című sorozat velem együtt a kanapéra szögezte a nagyközönséget.

A Laura Palmer rejtélyes halála utáni nyomozást ugyan még a képernyőn követtem én is, de utána Lynch minden munkáját a szélesvásznon láttam. És pontosan emlékszem, hogy minden alkalommal úgy jöttem ki a moziból, hogy arra gondoltam: hallucinogén port szórtak a popcornba.

David Lynch az abszurditás rendezője

David Lynch pontosan ezt is akarta. Valamennyi filmje olyan, mint egy megfejthetetlen rejtvény, amely sosem tárul fel a maga valójában. Sőt, minden alkalom egy újabb dimenziót nyit meg. Nem csupán filmet készített –

Lynch világokat teremtett, ahol a valóság és a képzelet határvonalai láthatatlanul összemosódtak.

A 78 éves korában meghalt amerikai rendezőre már minden jelzőt elhasználtak, mert nincs még egy olyan alkotó, aki ennyiszer képes volt újra és újra feltalálni önmagát. David Lynch szürreális képekkel és elméje mély, rejtett zugait feltáró művészetével hódította meg a világot.

Minden műfajt kiforgatott a sarkaiból, meghökkentő tájakat hozott létre, amelyeket még abszurdabb karakterekkel népesített be. A „szürreális horror” kifejezés szinte összefonódott a nevével, és minden filmje egy-egy újabb zarándokút volt, amelyen a nézők szembesültek saját félelmeikkel, vágyaikkal és rejtett gondolataikkal.

Lynch nem egyszerűen a valóság különféle aspektusait ábrázolta, hanem szétbontotta a hétköznapi létet, hogy vízióin keresztül a tudatalattink legmélyebb bugyraiba vezessen.

5 David Lynch-film, amit mindenképp látni kell

Több évtizeden átívelő karrierje során végig megőrizte a kritikusok elismerését, a közönség rajongását és a színészek háláját. Utóbbiak közül többen is neki köszönhették, hogy el- vagy újra beindult a karrierjük. Mi pedig nem szűnő hálával gondolunk arra a különös világra, melyet itt hagyott számunkra. Az alábbi öt film megkérdőjelezhetetlenül meghatározó a munkásságában.

1. Radírfej (1977)

Lynch bemutatkozó filmje, a Radírfej (Eraserhead) egy olyan torz világot tár elénk, amely már az első pillanattól kezdve sokkolja a nézőt. Henry Spencer, a főhős, egy furcsa, ipari tájban próbál túlélni, miközben apaként egy szörnyű hírrel szembesül. Kiderül, hogy egy megmagyarázhatatlan állapotú, deformált gyermeke van.

A nyugtalanító felütés Lynch audiovizuális eszköztárának alapkelléke, melyhez sorban jön a többi: ipari hanyatlás, külvárosi lét torz tükörben, gőz és elektromosság, amely összeköti a valóságokat.

A film klasszikus testhorror, amely az emberi lét félelmeit, küzdelmeit tárja elénk.

Lynch itt mutatta meg először, hogy képes olyan világokat alkotni, amelyekben az emberek mellett a félelem és a szorongás kap főszerepet.

Kyle MacLachlan a rendező egyik legfoglalkoztatottabb színésze volt, a színész úgy véli, hogy az egész karrierjét annak köszönheti, hogy Lynch őt választotta az 1984-es Dűne egyik főszerepére (Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images)

2. Kék bársony (1986)

„A Kék bársony a legjobb Lynch-film, amely az amerikai középosztály sötét rejtelmeit tártja fel olyan drámai erővel, hogy azt soha nem fogjuk elfelejteni” – Egy kritikus írta ezt a filmről, amelyre a rendező végképp rátette a szürrealizmus bélyegét. A film klasszikus a kisvárosi idill és az alvilág közötti kontrasztot jeleníti meg, hogy a noir, a horror és a pszichológiai dráma stílusjegyeinek kombinálásával kényelmetlen helyzetbe hozza nézőit.

Kyle MacLachlan alakítja a főiskolai hallgatót, aki egy levágott fül felfedezésével egy borzalmas titok nyomába ered. Isabella Rossellini egy énekes femme fatale-t játszik, Dennis Hopper pedig karrierje egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja a szadista gengszter szerepében. A Kék bársony (Blue Velvet) David Lynch világának egyik alappillére, amely mélyen beásta magát a bőrünk alá.

3. Twin Peaks (1990-1991)

Az ikonikus sorozat oly módon definiálta újra a televíziózást, hogy hatása több mint 30 évvel később is érezhető. Egyetlen kérdés forgott a tévénézők fejében: ki ölte meg Laura Palmert? Az alkotók, David Lynch és Mark Frost egyedülálló víziója egyszerre volt átszőve erőszakkal, álommal, horrorral. Lynch bebizonyította, hogy vékony mezsgye van a mozi és a televízió között,

a Twin Peaks elsöprő sikere pedig megágyazott a későbbi televíziós filmeknek és sorozatoknak.

Kyle MacLachlan alakítja az FBI ügynökét, akit megbíznak egy diáklány halálával kapcsolatos nyomozással. A rejtély hétről hétre egyre jobban magával ragadta a nézőket, akik a központi szál mellett alászállhattak a kisváros bizarr világába, ahol minden szereplő maga is egy misztikus szimbólum. Noha a titok megoldódott, a Twin Peaks kapott egy előzményfilmet, sőt Lynch az új generációra gondolva, 2017-ben ismét felkereste Cooper ügynököt és társait. Ebből lett a Twin Peaks – A visszatérés.

Naomi Watts szerint David Lynch tette őt fel a hollywoodi térképre (Fotó: XNY/Star Max/GC Images)

4. A sötétség útja – Mulholland Drive (2001)

Sokan Lynch karrierje egyik csúcspontjaként hivatkoznak a filmre, amely egy folyamatosan újranézhető, rengeteg apró kockából álló noir mozaik. Egyszerre zavarbaejtő pszichológiai thriller és Los Angeles szürreális térképe, ahol megszűnik a hollywoodi álmok és a valóság közötti határvonal.

A történet középpontjában egy amnéziás nő áll, aki balesetet szenvedve Los Angelesben ébred, és egy fiatal színésznő (Naomi Watts alakításában) próbál segíteni neki felfedezni a múltját. A film hemzseg a maffiózoktól, és feltűnik benne Justin Theroux is, mint zsémbes filmrendező.

Ahogy a nyomozás halad, úgy jutunk a tudattalan egyre mélyebb rétegeibe.

David Lynch egyedi stílusát, amely az álomszerű vizualitás, a feszültség és a titokzatosság egyedi kombinációjára épít, itt is maradéktalanul megőrzi. A sötétség útja tele van a már megszokott szürreális jelenetekkel, elképesztő zenei motívumokkal és bizarr karakterekkel. A film nemcsak a hollywoodi álomgyár, hanem a személyiség sötét oldalát is felfedi, miközben a nézőt folyamatosan elbizonytalanítja.

5. Útvesztőben (1997)

Egy hagyományosabb filmrendező valószínűleg másképp nyúlt volna az Útvesztőben (Lost Highway) alaptörténetéhez: A Bill Pullman alakította zenészt magával rántja a los angeles-i alvilág, miután felfedezi a róla és feleségéről készült borzongató felvételeket az otthonukban. A konvencióknak makacsul ellenálló Lynch ehelyett alteregókat és sehova nem vezető utak nyüzsgő tablóját kínálja a nézőnek, akik egy örvénylő labirintusban találják magukat.

Elbizonytalanító atmoszféra, szürreális vizuális elemek, disszonáns zenei aláfestés, titokzatos karakterek – mind a David Lynch-féle kelléktár alapszereplői.

Az Útvesztőben folyamatosan kihívást jelent a néző számára:

a lineáris történetmesélés elhagyásával a valóság egy széttöredezett, torz tükörkép lesz, amelyben kizökkent az idő, szétmállik az identitás, és csak a szorongás marad.

David Lynch halála után is csak a szorongás marad velünk, hogy vajon képesek vagyunk-e arra, amire a rendező egész életművét építette: képesek vagyunk a felszín alá nézni?

Kapcsolódó: Így hat a szervezetünkre, ha horrorfilmet nézünk

Kiemelt kép: Franco Origlia/Getty Images