Oroszország leghíresebb és egyben utolsó uralkodó családja, a Romanovok először 1613-ban kerültek hatalomra. A következő három évszázad során összesen 18 Romanov foglalhatta el a trónt, köztük Nagy Péter, Nagy Katalin, I. Sándor és II. Miklós. Kvízünkből kiderül, mennyit tudsz a legendás Romanovokról!

A Romanov-dinasztia uralkodása alatt Oroszország fejlődő, kulturálisan virágzó birodalommá vált, különösen II. Katalin cárnő felvilágosult – és olykor ellentmondásos – eszméi mellett, aki jelentős szerepet játszott az ország modernizálásában.

A Romanov-ház utolsó és egyben leghíresebb cárja, II. Miklós kedves, békés természetű ember hírében állt, aki imádta a gyermekeit; Olgát, Tatyjanát, Mariját, Anasztasziját és a kis trónörököst, Alekszejt. Uralkodónak viszont politikai és stratégiai okok miatt sokak szerint alkalmatlannak bizonyult. III. Sándor cár ugyanis nem készítette fel megfelelően fiát a zűrzavaroktól sújtott ország kormányzására.

Ennek eredményeként Miklós egy nyughatatlan országot örökölt, amelyben egyre növekvő elégedetlenséggel szembesült alattvalói részéről. Már a koronázása is vészjóslóan indult, ahol az ingyenes élelmiszer és sör hírére összegyűlt tömeg több mint 1300 embert taposott halálra. 

Romanov gyerekek

II. Miklós cár és Hesseni Alekszandra Fjodorovna cárné gyermekei, Olga, Tatyjana, Marija, Anasztaszija és Alekszej (fotó: Leemage/Corbis via Getty Images)

A Romanov-dinasztia végét a bolsevik hatalomátvétel jelentette. Az orosz forradalom után a cárt már 1917-ben lemondatták, majd Szibériába száműzték családjával. Megakadályozván az esetleges cári visszatérést, II. Miklóst és egész családját – beleértve gyermekeit is – később, 1918. július 17-én brutálisan kivégezték a bolsevik csapatok.

Kapcsolódó: A Romanov gyerekek igaz története

A cáron és családján kívül még számos más Romanovot is kivégeztek, köztük  Jelizaveta Fjodorovna nagyhercegnét, a cárné nénjét, és Mihail Alekszandrovics nagyherceget, II. Miklós öccsét. A Megmenekült Romanovok közül sokan az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban leltek új otthonra. A tragikus esemény megrengette a világot, és máig sokakat lázban tart. Bizonyítékok ide vagy oda, többen még most is reménykednek abban, hogy Anasztaszija, a legkisebb hercegnő talán túlélte a mészárlást.  

Nők Lapja kvíz: Mennyit tudsz a Romanovokról?

A Romanovok hosszan tartó uralma, titkai, rejtélyei és tragikus sorsa napjainkban is élénk érdeklődés tárgyát képzik. Történetük a popkultúrában is jelen van, számos könyvben, filmben és sorozatban láthattuk viszont életük és bukásuk kulcsfontosságú eseményeit. Te mennyire ismered őket? Ha kapható vagy egy kis történelemre, Nők Lapja kvízünk segítségével máris tesztelheted!

Kvíz: Mennyit tudsz a Romanovokról?

A Romanov család tagjai

Nők Lapja kvíz: Melyik híres uralkodóra gondoltunk?

Kiemelt kép: II. Miklós cár és családja 1914-ben (Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)
Tesztfotó: a Romanov-gyerekek (Canva / Getty Images)