Enteriőr
Színek a lakásban: ilyen hatással vannak az életünkre az árnyalatok
A színek fontos szerepet töltenek be az életünkben. Képesek jókedvre deríteni, de akár arra is, hogy lehangoljanak minket, pont ezért nem mindegy, hogy a lakásban hol és hogyan használjuk őket. Kisokosunkkal segítünk a döntésben.
Nők Lapja2 perc
A mi hálónk – 4 különböző otthon 4 legintimebb helyisége
A hűvösebb hónapokban több időt töltünk a lakásunkban, bekuckózva egy fotelbe vagy az ágyunkban egy finom takaró alatt. Egy harmonikus, puhaság érzését nyújtó hálószoba kellemesebbé teheti a pihenésünket. Négy szakembert kérdeztünk arról, hogyan érdemes berendezni a lakás legintimebb helyiségét.
admin1 perc
Kortárs klasszikus – Vendégségben Matheidesz Rékánál, a WAMP alapítójánál
A Nők Lapja Enteriőr előző lapszámában mutattuk be a WAMP egyik alapító tagja, Matheidesz Réka fürdőszobáját, végül úgy döntöttünk, érdemes megmutatnunk a többi helyiségét is ennek a budai otthonnak, mert finom színeivel, nagy léptékű tereivel, harmonikus berendezésével teljesen elbűvölt bennünket.
admin3 perc