Autózunk a Balaton-felvidék felé, az ember önkéntelenül is csendesíti magát. Beérünk Kapolcsra. Öreg kőházak, kőhíd, kanyargó utak, erdők, patak. A régi kis település minden évben a nyár néhány napjára felébred Csipkerózsika- álmából, megrázza magát, kinyitja a kapuit, és megmutatkozik. Az év nagy részében csend van, és nyugalom.
A ház, ahová igyekszünk, kiragyog a kőfal mögül. Az udvaron kavicsok közt kanyarog a kövekből rakott út. Pasztellzöld ablak- és ajtókeretek, spaletták, szép vonalú öreg, de frissen festett pad, rajta három párna. Szinte hívogat, hogy üljünk le kicsit.
A Hazai Provence egyszerre beteljesült álom, örök szerelem, mozgalom, példa és alkotás. Pedig Cziráki Barbara története egy meglepetéssel kezdődik.
„Veszprémi vagyok, de a Művészetek Völgye fesztiválnak sokáig még a táján sem jártam. Aztán a huszonharmadikra eljöttem, és annyira megtetszett a falu, a környék, hogy eldöntöttem: nyugalmasabb időszakban visszajövök a férjemmel. Vissza is jöttünk. Olyan hatással volt rám itt minden, hogy azt éreztem, ide kötődnünk kell. Elkezdtünk házakat nézni, kisebbet, nagyobbat, míg rátaláltunk erre.”
A HÁZ LELKE
Ennek a gyönyörűen felújított és berendezett háznak nem is története, inkább történelme van. Idén ugyanis száznyolcvanharmadik évébe lépett… Annak idején „pici” Tera néni lakta, akit a falubeliek egészen apró termete miatt emlegettek így. Az ő halála után a ház többször gazdát cserélt, de senki nem kezdett vele semmit. Barbara viszont úgy gondolta, ez lesz az a hely, ahol a provence-i stílus iránti szerelme szárba szökken.
„Ez a stílus az én szívem csücske, és a ház adottságai éppen megfeleltek. Bár még nem jártam Provence-ban, órákig tudnék mesélni róla. Mindent felkutattam az interneten, vannak róla könyveim, magazinokból kivágott, füzetekbe ragasztott anyagaim.”
A felújítás fázisairól is van egy bőséges képanyag. Az egyiken néhány fal meredezik, körülötte rom- és kőhalmaz. Mire lehetett itt – szó szerint – építeni?
…
Hogy pontosan mire, az a Nők Lapja Enteriőr aktuális számából derül ki – keressétek a magazint az újságosoknál!
Szöveg: Hulej Emese
Fotó: Falus Kriszta
