Ha a magyar nőket minden fórumon arra biztatják, hogy legyenek tökéletes anyák, akkor a magyar férfiakat arra, hogy legyenek tökéletes apák. Ők pedig vérmérsékletüktől függően próbálnak megfelelni a kihívásnak. Vagy nem. De vajon lehetséges-e egyáltalán teljesíteni mindazokat a követelményeket, amelyet a 21. század állít a modern apukák elé?

Apa 1 áll a magas párkány mellett, ahová feltette a kisfiát, hogy az is jól lássa a vasúti felüljárón végiggördülő vonatokat, és türelmesen mutogatja a tágra nyílt szemmel figyelő gyereknek a mozdony alkatrészeit. Apa 2 leordítja reggel iskolába készülő tizenéves lánya fejét: milyen ez a póló, kilóg belőle a melled, veszed le azonnal?! Apa 3 ül a villamoson, ölében óvodáskorú kislányával, aki átöleli a apja nyakát, a fejét odatámasztja a férfi álla alá, és mindkettőjük arcáról világosan leolvasható, sehol nem éreznék magukat jobban, mint így együtt az egyébként zsúfolt és levegőtlen járművön. Apa 4 teniszezni viszi kissé lomha mozgású kamasz fi át, és fennhangon ordibál vele, ha az nem éri el a szándékosan messzire ütött labdákat. Apa 5 minden áldott nap korán felkel, és iskolába indulás előtt még sétál egy kicsit a lányával, mert tudja, hogy ez az egyetlen helyzet, ahol beszélgetni tud az egyébként hihetetlenül zárkózott gyerekkel. Apa 6 ül a reggelizőasztalnál a wellnesshotelben, fél kézzel eszik, a másikkal az okostelefonját nyomkodja, és időnként foghegyről odaveti őt kétségbeesett kitartással szóra bírni akaró kisfiának: hagyjál már, látod, hogy dolgom van!

Az individualizmus kora

Szűk körű és korlátozott idejű felmérésem nagyjából döntetlenre hozta ki a normális és az undok apukák versenyét. Ezzel sokkal jobb eredményt értem el, mint a hazai szakemberek, például dr. Csernus Imre, aki A férfi című könyvének ifjúsági változatában úgy fogalmaz, az apák gyakorlatilag nincsenek otthon. „A magyar férfiak általában alig vesznek részt a gyerekeik nevelésében. Kivéve a fiatalabb generáció egyes tagjait, akikben ez már igényként felmerül, de a nagy többség nem. Általában a mi apáink sem vettek rész a hiteles nevelésben semennyire sem, tele voltak félelemmel és egy csomó görccsel.”

Holott a statisztikák szerint nemzetközi összehasonlításban messze nem nálunk a legrosszabb a helyzet. Egy hat európai országra kiterjedő vizsgálat azt találta, hogy ami a gyereknevelési feladatokat illeti, a norvég párok állnak a legközelebb a kiegyenlített munkamegosztáshoz, őket a franciák, a magyarok, majd a lengyelek követik. Németországban és Romániában a legegyenlőtlenebb a gyermeknevelési feladatok megosztása. A mi harmadik helyünk egészen pontosan azt jelenti, hogy Magyarországon csupán minden ötödik háztartásban kiegyenlített a munkamegosztás. A férfiak hozzájárulása az esetek 7%-ában haladja meg a nőkét, a többi esetben a nők több feladatot látnak el, mint a partnerük.

Van tehát hová fejlődnünk, már csak azért is, mert a már idézett KSH-tanulmány szerint „a magyar közvélemény a férfiakkal szemben kettős elvárást fogalmaz meg: a többség elvárja, hogy a férfi biztosítsa a család megélhetését, de vegyen részt a gyermeknevelésben is.” Azaz dolgozzon ész nélkül, keressen sokat, de azért a gyerekei életében is vegyen részt teljes gőzzel, és jaj neki, ha esténként nem ér haza fürdetésre! A gond csak az, mutatnak rá az evolúciós pszichológia képviselői, hogy a természet nem a gondoskodó, házias apa szerepére tervezte a férfit.

…

Hogyan oldható fel az ellentét? A cikk folytatásából kiderül – keressétek a Nők Lapja Gyerek 85. oldalán!

Szöveg: Mörk Leonóra

Fotó: Thinkstock