Máté Bence 33 éves. 14 éves kora óta figyeli és fotózza a természetet. 2010-ben az Árnyjáték (tudják, amikor egy megvilágított zöld levélen falatozó, mászkáló hangyák árnyéka sejlik fel) című képével első magyarként Az Év Természetfotósává választották – 17 év alatt kapott díjai alapján ma a BBC világversenyének legeredményesebb fotósa. Újszerű ötleteivel, meglepő technikai megoldásaival, detektívüveges leseivel autodidakta módon megújította a természetfényképezés gyakorlatát. Pusztaszeren, egy tanyán él. Kertjéből 180 madárfajt figyelhet meg, ha éppen nem máshol keresi a témákat: rendszeresen utazik Erdélybe, de 2017-ben ötször járt Afrikában is. Improvizatív életet él, bármikor indulásra kész. Szabad, mint a madarak a fotóin.
Szokásos terepruhájában, emblematikus társa, a régi Zsigulija mellett vár ránk, a háza előtt. Tudja, hogy jövünk, öt perce beszéltünk telefonon, hiszen útmutatás nélkül elkavarodtunk volna a tájban. A slusszkulcs nélkül induló Zsiga már inkább emlék, családtag – meséli Bence, miközben elmegyünk az autó mellett, amely az első lesei építésében segítette. Ragyog a nap, éles fényt ad a töltésnek, a pataknak. Felettünk madarak. „Nagy lilikek – mutatja Bence a mondatát félbehagyva. – Tudom, hogy mit kell rajtuk nézni” – ad magyarázatot arra, honnan tudja, hogy milyen faj szállt el felettünk, miközben én gyakorlatilag alig látom őket…
OTTHONT TALÁLNI A KERTBEN
A kertje legérdekesebb lakója a szalakóta, amely nagyon ritka madár, de itt két pár is költ. A tanya környező területe öt éve még kukoricaföld volt, amit – Bence meghívására – jó ütemben foglal vissza az őshonos élővilág. Rengeteg madár él erre – meséli –, táplálékot találnak bőven, de fészkelőhelyhiány van bizonyos fajok, például a gyurgyalag vagy a parti fecske esetében. Épp ezért a Bence-tanyán fészkelésre alkalmas partfalakat és sok-sok odút figyelhetünk meg, a dombtetőn, a magaslesnél: mind más madárfajt szolgál ki. Bence ezekről az állatokról nem tudja előre, hogy megérkeznek-e, otthont találnak- e a kertben. Ha ott vannak, elolvas mindent, ami fellelhető róluk, megfigyeli a szokásaikat. Meglepő, de nem fotós szempontból közelít, fontosabb számára az élővilág becsalogatása. A fotózás már csak következmény. „Lehet tervezni, de a természetet nagyon nehéz motiválni. Sok próbálkozásom nem úgy sikerül, ahogy szeretném, de talán elmondhatom, hogy több volt a sikeres, mint a kudarcos. Amikor idejött egy markoló, és elkezdte kiásni a gödröket, majd egy hónappal később már ezer pár parti fecske fészkelt bennük, az különleges eredmény volt számomra.” Az ürgékkel is valahogy így indult a közös története: adott volt a terület, amely alkalmas a faj visszatelepítésére, így a nemzeti parkkal és szakértőkkel együttműködve arra jutott, belevág. Két évvel később kialakult a populáció, és akkor már – megfigyelve a viselkedésüket – képeket is tudott róluk készíteni. Ha mindez nem a kertjében történik, nem biztos, hogy van rá alkalma. „Nagyon nagy előny egy fotósnak, ha nem kell a témához elutaznia, mert akkor éveken át gyakran vissza-visszatérhet hozzá” – mondja, majd a séta után elhelyezkedünk a kert legkényelmesebb pontján.
A HINTAÁGY ELŐTT A VILÁG
A végtelen vidékre néző, szivaccsal kipárnázott, pokrócokkal bemelegített óriási hintaágyra telepszünk, ahol öt-hat ember is kényelmesen elfér. Bence gyakran időzik itt: a fürdőkádja mellett ez az agyalás helyszíne. „Júniusban cirka harminc madárfaj tűnik fel itt egy óra alatt, és persze jönnek az ürgék is. A laikus csak annyit vesz észre, hogy hopp, elszaladt egy állat, de aki rutinos szemlélődő, az már tudja, mi lehetett az oka.” Most „csak” Bence munkatársai tűnnek fel a színen, ők épp azon dolgoznak, hogy a télen használandó les fűthető legyen, fácánokat és nyulakat készülnek fotózni innen. Vonulási időben vagyunk – ilyenkor Bence itthon nem fotóz, mert az érkező, illetve távozó madaraknak nincsenek állandó helyeik, így az ősz (fotós szempontból) a legkevésbé tervezhető időszak. Decembertől kezdődik a téli fotózás, akkor már jobban kiszámítható a természet, élelemmel könnyebb egy helyre csalogatni az állatokat. 2016 telén volt negyedik éve, hogy Bence egyhuzamban (!) két hónapot töltött egy lesben. Nagyon élvezte, de tudja, mikor kell abbahagyni. Ezen a télen két hetet szán erre, aztán új témák után néz. Minden tavasznak úgy indul neki, hogy nincs konkrét terve, de elég csak kiülni ide a hintaágyba, vagy járni egyet a háromezer hektáron, és biztos talál legalább három olyan témát, amelyekkel heteket is el tud tölteni.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Kert és Virág 2018-as lapszámában olvashatjátok el. A magazint március 1-től keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Szigeti Hajni
Fotó: Körmendi Imre, Janet Shivo, Máté Bence
