Van egy kisfiú a környékünkön, gyakran látom őt sétálni, hol az édesanyjával, hogy a nagypapájával. Nem ismerem őket, bár többször gondoltam már, hogy az anyját megszólítanám… Mert szinte mindig úgy lépked a totyogó gyerek mellett, hogy közben olvassa, nyomogatja, babrálja a telefonját. Tegnap is hosszasan böngészett valamit, közben, nehogy az autók elé lépjen, fogta a kicsi kapucniját. A gyerek próbált szabadulni, tekergett, le akart hajolni egy virágért, de nem érte el. Nézni is rossz volt. A nagypapa ehhez képest kergetőzik a kisfiúval, viccesen totyogva játssza a menekülőt, a gyerek meg kacag, ha sikerül elkapnia a ballonkabát valamelyik szárnyát. Megállnak bokroknál, belesnek kerítéseken, barátkoznak kutyákkal. Amikor összeszorult szívvel figyelem az anyát, mindig azzal vigasztalom magam, hogy azért van a kissrác körül olyasvalaki is, aki nem sajnálja tőle az időt, a figyelmet.

Költőket és írókat is megihletett a nagyszülőség, gondoljunk csak Arany Jánosra, Benedek Elekre vagy Jókai Annára. De nem csak művészek éreznek rá az ízére. Nagymamák és nagypapák, életük lemezének B oldalához érve, kissé lelassulva, bölcsebben, higgadtan mégis tettre készen lesznek részesei egy vagy több unoka fejlődésének. Az unokák pedig megmerítkeznek a nyugalmasabb tempóban, kapnak történeteket a múltból, szeretetet, biztonságot, élettapasztalatot.

Szabadság, természetes környezet

A mai nagyszülőségnek van egy új, de lassan általánosnak tekinthető sajátossága: az életkori különbség növekedése a generációk között. Míg a mai fiatal felnőttek még jórészt nagyszüleik ötvenes éveiben megszülettek és – különösen a nagymamák – korán nyugdíjba mentek, ma ez nem így van. Az is változás, hogy az elmúlt évtizedek alatt egyre többen élnek városokban, sokan nagyvárosokban, vagyis kevesebb gyereknek jut természetközeli, falusi gyerekkor vagy legalább szünidő.

„Minden nyáron a nagyszülőknél voltunk az öcsémmel, és olyan jól éreztük magunkat, hogy nem nagyon akartunk elmenni a szüleinkkel a vállalati beutalóval a Balatonra sem – emlékezik vissza Dóra.

– Nagyiéknál voltak csirkék, disznók, hatalmas kert. A diófa alatt ebédeltünk, reggel a lugasban ittam a kakaót. Voltak barátaink a faluban, egész nap kint csatangoltunk. A déli harangszóra kellett hazamennünk ebédelni, aztán megint vissza. Gurultunk a dombon, kidobósoztunk, bicikliztünk. Nagyon szerettem a nagymamával varrni a kertben, a nagypapával etetni a disznókat. Én ugyan kertes házban élek, de a szüleim panelben, így az én gyerekeimnek a nyár már egészen másmilyen. Rossz érzés, hogy nem tudom megadni nekik ugyanazt a szabadságot és természetes környezetet, ami nekem jutott. Más lett a világ, még biciklizni sem engedem ki őket egyedül.”

„Sokat beszélgetek olyan fiatal szülőkkel, akik még így, nagy szabadságban nőhettek fel, és azt látom, hogy sokszor a szülőkhöz való jelen érzelmi kötődésüket felülírja a nagyszülőkhöz való – mondja Horváth Judit pszichológus –, a sok élmény, a szabadság, a nyugalom és az időtlenség miatt, amit gyerekként mellettük átélhettek.”

Ma fejlesztő foglalkozásokkal kell pótolni azokat az úgynevezett nagymozgásokat, amelyek a gyerek életének jó esetben természetes részei, mert bizony a szabadon eltöltött nyár kifejezetten fejlesztő, érlelő hatású.

„Az is fontos, hogy a nagyszülők, neveltetésük miatt, sokkal praktikusabb dolgokat tudnak, mint a mai szülők – folytatja a pszichológus. – Sokkal több dolgot maguk fundáltak még ki, jobban építettek a kreativitásra, ezért nem merül ki abban a gyerekkel való kapcsolatuk, hogy megrakják derékig legóval a szobát. Ők valamire tanítják a gyereket, és pont emiatt a szabálytartás is könnyebben beleivódik a gyerekbe. Hiszen ha valamit együtt csinál unoka és nagyszülő, legyen az kertészkedés vagy egy bot megfaragása, akkor az az idő tisztán a gyereké, és közben magától értetődően megtanulja, hogy ezeknek a praktikus dolgoknak van egy rendje: utána letisztogatjuk a szerszámot, eltesszük a helyére, faragáskor pedig sosem magunk felé húzzuk a kést, és egy bizonyos helyre gyűjtjük a forgácsot. Tehát a gyerek a szabályokat úgy tanulja meg, hogy nem a nagyszülő szigora hat rá, hanem a dolgok természetes rendje.”

Horváth Judit szerint a szünidő után az ilyesfajta tudással és a nagyszülők megengedőbb, türelmesebb, odafordulóbb jelenlétéből a hétköznapokba visszakerülő gyerek esetleg másként lát bizonyos dolgokat. Például jobban megbecsüli az ételt, hiszen azt látta, hogy nem herdálunk. Lesz egy másik nézőpontja is.

…

A teljes cikket a Nők Lapja Gyerek 2018/1. számában olvashatjátok el. A magazin május 23-tól kapható az újságosoknál.

Szöveg: Hulej Emese

Illusztráció: Getty Images