A Naphegyről közvetlenül a Duna ezüstcsíkjára látunk, szemközt Dömös, mögötte a Prédikálószék, balra a horizonton Dobogókő, jobbra a folyó térképszerűen kirajzolódó kanyarulata. Ha ki se mozdulnánk a kertből, csak ejtőznénk, és hagynánk a lelkünket sasként fel-alá szárnyalni a Duna völgyében, akkor is remekül eltelne ez a gyönyörű, tavaszi hétvége. Ám nem csak a festői kilátás miatt választottuk szállásunknak a Naphegy Vendégházat. Hanem azért is, mert közvetlenül az erdő mellett fekszik, így kiváló búvóhely a világ zaja elől, másrészt különös spirituális hangulata van, aminek forrását első ránézésre nehezen tudnám megnevezni. Na de a másodikra!
A Börzsönyön át Ázsiába
A kapun belépve egy fatörzs csonkjára leszek figyelmes, amin kirajzolódik egy különös faragás: a pihenő hindu elefántisten, Ganésa alakja. A kis hedonista úgy terpeszkedik a farönkön, mintha élete legnagyszerűbb pihenőóráján lenne, minket is erre buzdítva ezzel. Ettől máris képbe kerül az Indonéziából ismerős meditációs ágy is a kert közepén, és az ablakokban, a teraszon, mindenütt fellelhető keleti ihletésű tárgyak, bútorok. De hogy kerül ide Ázsia? A kérdést azonnal fel is teszem e-mail-ben a vendégház tulajdonosának, Rabóczki Juditnak, aki annyi leleménnyel és művészi érzékkel rendezte be a búvóhelyet, hogy bárhova néz az ember, tekintete minduntalan egzotikus részletekbe ütközik. Ő most éppen Vietnámban csavarog, gyűjtve az újabb ötleteket, tárgyakat a ház berendezéséhez:
– Belátom, kissé meglepő az örök nyár átültetése a négy évszakos környezetbe, de én azt gondolom, az indonéz lakberendezési elemek a börzsönyi tájba ugyanúgy beilleszthetők. Aki járt már Indonéziában, ismeri azt az ösztönzést, hogy ezt a testet-lelket nyugalomba ringató hangulatot valahogy haza kellene csempészni. Persze a nyitott fürdőszobákat, a természettel eggyé váló lakótereket, a buja növényekkel tarkított mesevilágot nem lehet egy az egyben idevarázsolni, de néhány berendezési tárggyal, bútorral, a természetes anyagok – fa, textil és agyag – felhasználásával azért el lehetett játszani. Balin járva rácsodálkoztam, hogy a helyiek már az anyatejjel együtt magukba szívják azt a kézügyességet és látásmódot, hogy egy darab fából, bambuszból, kagylóhéjból milyen különös használati- vagy éppen dísztárgyat lehet készíteni. Ilyen például vendégházunk fürdőszobájának színes, faragott teakfa-ajtaja, a gyökérasztal vagy a festett kerámiatálak, szobrok, amelyekből még a kertbe is jutott. Művész barátunk, aki a házat megálmodta, ugyanezt a szemléletet próbálta követni itthoni alapanyagok felhasználásával. Minden tárgy egyszerűséget, egyediséget és azt a szeretetet sugározza, ahogyan elkészítették. A házban nincs üzletben vásárolt bútordarab, minden kézműves technikával készült, de a felhasznált anyagok kis átalakítással új funkciót töltenek be. Nem is olyan ördöngös dolog fával bánni! Én közel harminc év bankszektorban eltöltött év után váltottam, és tanultam meg a csiszolás, festés, bútorfelújítás művészetét. Azóta kicserélődött a lelkem.
…
A teljes riportot még több mesébe illő fotóval együtt a Nők Lapja Tavasz 2019-es számában találjátok. A magazin március 12-től kapható az újságosoknál.
Szöveg: Koronczay Lilla
Fotó: Széll Bálint
