Budán, egy meredek utcába kapaszkodom fel az autóval, szép, régi stílust idéző villába érkezem. Két kutya őrzi, s bár méretük tiszteletet parancsoló, nagyon is barátságosak. A bejárathoz egy hosszú lépcsőn lehet feljutni, mellette dús, haragoszöld aljnövényzet fut. Ahogy kinyílik a nappali ajtaja, elegancia, szép fények és egy minden ízében női érzékkel teremtett enteriőr tárul elém.

Számomra szembetűnő, hogy mostanában dobozszerű, modern házak épülnek, a tiétek pedig inkább egy klasszikus, századfordulós villára emlékeztet. Mi az oka, hogy ezt a múltidéző stílust választottátok?

Talán túl sok időt töltöttem az Andrássy úton, a gyönyörű villák között… – jegyzi meg Krisztina, aki balettművészként hosszú éveken át, rendszeresen fellépett az Operaház színpadán. – Szerettem azt a környezetet, és amikor úgy döntöttünk, hogy építkezni fogunk, a férjemmel egyetértettünk abban, hogy egy klasszikus formát rajzoljunk.

Ezt úgy érted, hogy ti is terveztétek az otthonotokat? Azért építész jegyzi…?

Az a helyzet, hogy a legtöbb szakember nem értette vagy inkább nem igazán akarta elfogadni a mi hagyománytisztelő elképzelésünket, hiába mondtam, hogy én szinte egy az egyben egy polgári villát szeretnék, számukra egy ilyen kötött elképzelést nehéz volt megvalósítani. Így a férjemmel mi vettük kezünkbe a tervezést, olyannyira, hogy például a nyílászárók formáit is mi rajzoltuk meg és gyártattuk le egyedileg.

És nincs megbánás? Ma is így használnátok ki a teret?

Igen, teljesen élhető, nagyon szeretjük. Tizenöt éve épült, és csak hosszú évek alatt tudtuk teljesen befejezni. Ez egy többgenerációs ház, az édesanyám is itt él, egy külön lakásban.

A lakás berendezése eklektikus, leginkább antik darabok határozzák meg, ami egy fiatal házaspár esetében akár meglepő is lehetne. Neked honnan a vonzódás ehhez a stílushoz?

Én úgy gondoltam, hogy csak az antik bútor értékálló, a modern dolgokat valószínűleg le kellene cserélnem egy idő után, miután kimentek a divatból. Azt viszont én nem szeretném… Szépnek és harmonikusnak tartom ezeket a tárgyakat, igyekeztünk úgy válogatni, hogy semmi ne legyen nagyon domináns. Minden megtalálta a helyét, és bár stílusban nem egyformák, a hófehér falak, a törtfehér konyhabútor és az ekrü színű függönyök összetartják a látványt.

Egy több méter átmérőjű, hatalmas falikárpit határozza meg a nappali hangulatát. Lenyűgözően szép… Ennek ismered a történetét? Hogy kié volt eredetileg?

Ezt valaki a BÁV-ba hozta be, s annyit tudok róla, hogy a Szépművészeti Múzeum által jegyzett falikárpit, a századelőről. Nekem tetszett a hangulata, és gondoltam, hogy nálunk ez igazán jól fog mutatni. Elsőre megtaláltam a helyét a térben.

…

Az interjú folytatása rengeteg mesés enteriőrfotóval együtt a Nők Lapja Enteriőr 2017-es számában található.

Szöveg: Eszes Andrea

Fotó: Erdélyi Gábor