A riói olimpiára csomagoló magyar sportolók bőröndjének felét az általuk tervezett formaruhák töltik meg. Inspirálja őket az anyukájuk öltözködése, a balatoni nyár, de akár a Gemenci-erdő is. Vásárlóik számára az egyediség és az esztétikum sokkal fontosabb, mint az aktuális divat. A Use Unused márka tíz éve megkerülhetetlen a magyar divatiparban – ismerjék meg őket önök is!

2004-ben a hazai divat világába új utat vágva alapította meg a Use Unused márkát három frissen diplomázott tervező, Füzes Eszter, Godena- Juhász Attila és Tóth András. A céget a nulláról indították, mindent a saját bőrükön tapasztaltak meg: hogyan lehet évszakról évszakra megújulni, honnan érdemes alapanyagot rendelni vagy hogyan kell eladni, amit kitaláltak? A pénzügyek tervezésében három éve komoly segítséget kaptak: a Venturio 2013 Kockázati Tőkealap nemcsak több százmillió forinttal, de üzleti ügyekben vérprofi mentorral is melléjük állt. A tervezők szerint azért volt szükség a befektetőre, mert elérkeztek arra a pontra, ahonnan már önerőből nem tudtak szintet lépni. Korábban előfordult, hogy azért nem mondtak igent egy nagyobb, külföldi megrendelésre, mert sem a megfelelő csapat, sem a tőke nem állt rendelkezésükre hozzá, így nem merték vállalni a lehetőséget. Az viszont fel sem merült bennük, hogy ne próbálnák ki magukat az olimpiai formaruhák tervezőiként, és lelkesedésüket siker koronázta.

A trióból időközben duó lett: Eszter ugyan tulajdonosként még jelen van a márka életében, ám jelenleg más projektekben szeretné kipróbálni magát. Andrással és Attilával – már a következő szezon anyagmintái és tervei között, a sportolókat váró ruhák mellett – beszélgettünk az idáig vezető rögös útról, a nyári síelésről és a trend nélküli trendekről.

OLIMPIA, SZÍVROHAM

– Az olimpiai formaruhák tervezésére meghívásos pályázat útján kerültetek. Egyértelmű volt, hogy beszálltok a versenybe?

ANDRÁS: Alig vártuk! Szerintem nemzetközi szinten vállalható ruhát tervezni a sportolóinknak világmegváltó feladat. Nagyon örültünk, hogy versenyben lehettünk a meghívott tervezői csapatokkal, és annak pláne, hogy a szakmai zsűri végül minket hozott ki győztesnek.

ATTILA: Pontosan emlékszem, négy évvel ezelőtt mennyire kiborult az angol nyelvű kommentátor, amikor bevonultak a magyarok, gyakorlatilag a szívéhez kapott a ruhákat látván – nem szerettük volna, ha ez idén is megismétlődne.

Milyen alapgondolatokkal indultatok neki a tervezésnek?

ANDRÁS: Először is, hogy sportolóknak tervezünk. Nem divatmagazinba, nem bálba, nem esküvőre, nem kifutóra – de mégis feszegetnénk kicsit a határokat. Bár nagyon alapdarabokat terveztünk, van bennük egy kis extra, ami miatt az olimpikonok maguktól nem biztos, hogy ezt választanák egy üzletben. De amikor már rajtuk volt, mindannyian azt mondták, hogy „hű, de jól nézek ki!”. Tudtuk, hogy számukra a kényelem és a funkció az elsődleges, csak utána jönnek az esztétikai szempontok. Igazából nem kellett győzködni őket, hogy a kötött zakó nem nagypapás kardigán, hogy ezt a cipőt fel lehet venni zokni nélkül is… – értették és alkalmazták már ezeket a megoldásokat.

ATTILA: Technológiai szempontból és a ruhák szakmaiságában abszolút mi vagyunk, de a Use unused esztétikáját nem próbáltuk ráerőltetni a formaruhákra. Fontos volt, hogy ne tervezzük túl a kollekciót, hogy visszafogjuk a lovakat a cél érdekében. Megnéztük a klasszikus sportruhamárkákat is, hogy ők milyen alapdarabokkal dolgoznak, és abból is merítettünk: piképóló, vászonnadrág, pamuting…, amelyek egy-két jó kiegészítővel hétköznapi-elegáns öltözéket adnak ki. Egzakt sportos darabokra nem volt szükség, hiszen azt a sportolók megkapják a főszponzoruktól.

A sportolók, akik a Use öltözékét hordják majd utazás közben, a bevonulásnál, az olimpiai faluban és a nyilatkozataik során, több variációban is fel tudják venni a fejenként kapott tíz darabot. Sőt, a tervezők készítettek egy style guide-ot is nekik, amely a lehetséges kombinációkat mutatja be. Annak, hogy gyakorlatilag minden mindenhez megy, két titka van: az anyagválasztás és a színek. A fehér-bézs-sötétkék hármasa az alap, a nemzeti színek pedig a kiegészítőkben, jelzésértékűen bukkannak fel. „Az olaszoknak ugyanezek a színeik, és Armani soha nem tervezett nekik piros öltönyt” – magyarázza András, egyebek között mi segítette őket abban, hogy merjék más szemszögből értelmezni a feladatot.

KOLLEKCIÓK, INSPIRÁCIÓK

– Az olimpiai formaruhák miatt kaptatok hideget-meleget az internetes kommentekben. Mennyire tartjátok fontosnak, hogy a magyar közízlést formáljátok?

ANDRÁS: Jó lenne, de nincs rá hatásunk. Az ország nagy része nem is nyitott rá, Budapest még valamennyire. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének vidéken élő vásárlóink.

A tervezés mennyiben más így, hogy ketten vagytok?

ANDRÁS: Egyszerűbb, hogy két érdek, két vélemény ütközik, így gyorsabban végeredményre jutunk.

ATTILA: Flottabbul megy, de alapvetően a szisztéma ugyanaz: ha megvan a koncepció, jön az anyagszelekció, színeket rendezünk hozzá, majd következik a kollekció megrajzolása, kimodellezése, kivitelezése.

Most min dolgoztok?

…

Az interjú természetesen nem ért, véget, a Nők Lapja NYÁR különszámában olvashatjátok végig, ha pedig kíváncsiak vagytok, kik ma hazánkban a legmeghatározóbb divattervezők kattintsatok ide!

Szöveg: Szigeti Hajni

Fotó: Kovács Szilvi