SOLVEIG A FERÖER-SZIGETEKRŐL: Gleðilig jól!
Kicsi ország az enyém, sokan nem is tudják, hogy létezik, vagy csak a focicsapatunkról ismerik. Feröer az Atlantióceán északi részén, Norvégia, Skócia és Izland között fekszik. A nappalok rövidek, a tél sötét, viharos. Ezt a komor időszakot teszik elviselhetőbbé az utcákat díszítő fények és fenyők. December 23. a kis karácsonyest, mely Tollakur izlandi püspökről kapta a nevét, a legtöbb család ekkor díszíti a fát. Huszonhét éves vagyok, és a szentestét egy kivétellel mindig a szüleim házában töltöttem. Mindig ugyanaz a menet, 24-én ünneplőben ülünk ebédhez. Első fogás egy dán eredetű desszert, hideg rizspuding tejszínhabbal, mandulával, cseresznyeszósszal a tetején, utána birkahús és a világ legjobb lazaca! Délután az ítéletidővel dacolva elsétálunk az evangélikus istentiszteletre. Otthon közösen főzzük a vacsorát, beszélgetünk, Disney-meséket nézünk, amiket minden helyi gyerek kívülről fúj. A menü kacsa vagy liba krumplival, barnamártással, savanyúsággal, vörös káposztával. Ezután énekelünk, és egyenként, lassan, örülve egymás örömének, sorban kibontjuk az ajándékokat. Kávé, édesség, a közvetített vatikáni mise, az estébe ennyi fér.
MARIANA MEXIKÓBÓL: Feliz Navidad!
Kislányként gyertyával jártunk házról házra a barátaimmal, mint egykor Názáretből Betlehembe tartva Mária és József. A karácsony előtt kilenc nappal kezdődő népszokás, spanyolul posada, a menedékkérést idézi meg. Másik mókás szokás: bekötött szemmel, egy bottal kellett a piñata csillagot elpusztítani. A csillag hét ága a hét főbűnt szimbolizálta, és a gonosz legyőzése volt a cél. Kicsit irigyeltük azt a felnőttet vagy idősebb unokatesót, akinek sikerült széttörnie a csillagot, de hamar vigasztalódtunk a belsejéből kihulló gyümölcsökkel, cukorkákkal. Apai nagyanyám mélyen vallásos asszony, sokszor nála töltöttük a szentestét. A kis Jézus-figurát – amely félelmetesen nagynak tűnt a betlehem többi bábujához képest – 24-én este helyezte a jászolba. Tizenegy unokatestvéremmel és az öcsémmel ekkor már alig vártuk, hogy rohanhassunk a fa alá készített ajándékokért. Egyik nagynénémtől minden évben pizsamát kaptunk, így nagymama háza egy szempillantás alatt színes pizsamában rohangáló gyerekekkel telt meg. Mexikóban szeretünk enni, vacsorára rengeteg étel készült, pulyka, gyümölcs saláta, csokoládés-chilis mole szósz és egy bacalao à la viscaína nevű halas fogás. Fahéjas puncsot, bort, tojáslikőrt, forró csokit ittunk, és spanyol karácsonyi dalokat hallgattunk.
TARA ÍRORSZÁGBÓL: Nollaig Shona Dhuit!
Csak egyszer fordult elő, hogy december elején nem állítottam fel a karácsonyfát, a nővérem és az anyukám azóta mégis azt hiszi, Grincs vagyok. Pedig akkor síelni mentem. Általában, ír szokás szerint, már advent első vagy második hétvégéjén feldíszítem a fát, és szeretem a karácsonyt. Jó visszatérni a szüleim házába, újra találkozni a távol élő családtagokkal és a régi szomszédokkal. A nagy ünnep 24-én veszi kezdetét, reggeltől estig a konyhában sürgölődünk. Mire a rokonok megérkeznek, kész a főtt pulyka és a sonka. Csak kicsit kell anyát győzködni, hogy megkóstolhassuk frissen a húst, és tegyünk félre belőle szendvicsbe. Igazán mozgalmas a 25-e, ez az esti mise, az ajándékbontogatás és az evés-ivás ideje. Főként az utóbbié! Mi, írek, nemhiába vagyunk híresek arról, mennyire szeretjük a Guinnest (ír fekete sör): sok család karácsonyeste együtt sétál a pubba. Ezek a kocsmák korán bezárnak, de vidéken jó néhány helyen újra kinyitnak éjfél után. Még egy kedves ír hagyomány: a nagybácsik és az apák lefoglalják a gyerekeket, moziba vagy bowlingozni viszik őket, hogy a nőknek lehetőségük legyen szusszanni, üldögélni és nyugodtan beszélgetni a karácsonyfa mellett.
…
További érdekes történetet olvashattok még Indiából, Tajvanból és a Dél-Afrikai Köztársaságból is, lapozzatok a Nők Lapja 51-52. lapszámának 116. oldalára!
Szöveg: Gősi Lilla
Fotó: Thinkstock
